Kalandozás

2023.05.30. 14:22

Szatmártól Szibériáig: élményeiről mesélt a világutazó Nagyváradon

Bertici Attila szatmárnémeti világutazó mesélt élményeiről nemrégiben a Bodegában Nagyváradon. A hangtechnikusként dolgozó Bertici Attila többek között beszélt 2018-as szibériai utazásáról, amikor fiával, Bertici Norberttel, egy Dacia Logannal tették meg a közel 30 ezer kilométeres utat Vlagyivosztokig és vissza.

János Piroska

A szibériai hadifogságból gyalog hazatérő nagyapa előtt tisztelegve indult útnak apa és fia, 42 nap alatt 17 országon haladtak végig, naponta mintegy 1000 kilométert tettek meg – hangzott el azon a beszélgetésen, amelyen György-Csáki István kérdezte Bertici Attilát, akinek egyébként saját műsora is van a Muzsika TV-n. A nem mindennapi utazásra vállalkozó Bertici elmondta: fontos, hogy milyen lelkülettel megyünk egy országba, le kell „vetni” az európai felsőbbrendűség érzést, az adott kultúrát elfogadva a fogadtatás is másmilyen lesz, mintha sztereotípiákkal fordulnánk az ottani emberek felé. Útjuk során sok esetben családoknál szálltak meg ingyen, aludtak jurtában. Októberben 25 fokos melegben érkeztek meg Vlagyivosztokba, másnap mínusz 20 Celsius fokra és magas hóra ébredtek az autóban. Kazahsztánban egy doboz cigaretta ellenében kerülték el a börtönbüntetést, amit egy tiltott helyen – stratégiai fontosságú alagút – való fotózás miatt kaptak volna. Grúziában kihallgatáson bizonyították be, hogy nem kémek, Mongóliában mezei utakon haladtak napnyugat fele. A hatalmas utat megtett autó jelenleg Nagykárolyban egy múzeumban van kiállítva, így bárki megtekintheti. 

 

Az expedícióval járó fáradtság elfedését követően 2019-ben Bertici Attila feleségével vágott neki a következő „jeges utazásnak”, a Föld leghidegebb települése fele, a szibériai Ojmjakonba, ahol mínusz 67 Celsius fok fogadta őket. Az utazás egy kritikus szakasza volt az, amikor egy 400 kilométeres szakaszon, ahol telefonjel sincs, gond adódott az autó motorjával. Ekkor búcsúlevelet is írtak, ugyanis abban a hidegben lerobbant autóval meglehet, nem élték volna túl, ha nem jön segítség. Az Ojmjakonba való megérkezés egy újjászületés volt számukra – mondta el. 2021-ben a 8000 km-re levő Nordkapp volt az úticél, 2022-ben pedig egy sokkal melegebb tájra indult útnak, motorkerékpárral: Afrikáig szeretett volna utazni, Horvátországban azonban baleset érte, eltört a keze. A körülményes felépülés után végül autóval, testvérével együtt utaztak el még ugyanabban az évben Dakarba. Mint megtudhattuk, Bertici Attila korántsem hagyta abba az utazást, céljai között szerepel egy földkörüli út motorkerékpárral, illetve tervezi hogy jövőtől túrákat szervez kalandra vágyók számára.
A beszélgetés során az utazások anyagi vetülete is szóba került. Bertici Attila elmondta: a szponzorációkból kevés pénz folyik be, de a lehetőségek felkutatásával – például különböző fórumokon felajánlott ingyen szállás kihasználásával, olcsó szálláslehetőségekkel  – nem kerül olyan sokba egy-egy utazás, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Első utazása 5000 euróba került úgy, hogy abból megvették az autót és a vízumokat is rendezték. Az élménybeszámoló végeztével a jelenlevők kérdéseket tehettek fel. Aki kíváncsi a világutazó eddigi és jövőbeli kalandjaira, az nyomon követheti az utazásait a YouTube-csatornáján.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában