Jovián György festőművész munkáiból nyílik kiállítás Nagyváradon

Jovián György sajátos romlás-esztétikájának elemeit immár több évtizede ismerjük. A nagyváradi püspöki székesegyház romlásának művészi feldolgozása (Az én barokk hangulatom, 1980) több mint negyven éves. A Bontás-sorozat szuper- vagy hiperrealizmusa egy 2009-es, párizsi inspirációk nyomán született képpel indult. Az azóta eltelt évek pedig komoly kutató- és terepmunka nyomán mind újabb és újabb víziókat szültek az ember-építette világ ember általi elpusztításáról, a magunk tervezte világ kivéreztetéséről, a háborúskodás előszeléről. Csakhogy Jovián rút-ábrázolása egyáltalán nem tagadása semminek, sőt, a karakterisztikus elemek rúttá növelésével sem kíván ironikus és szatirikus hatást kelteni. A rút mint romlás, elmúlás az élet része, és azon belül kell megtalálnia helyét. Ellenkező esetben elviselhetetlenné válna mindaz, amivel azáltal és ezen túl szembesülnünk kell. Hogyan viseljük el, ha valamit „így akart a sors”? A szemlélő érzékeny semlegességével.

Ezt a gondolatot igen jól alátámasztják lírai hiperrealista fény-tanulmányai is. Hogy a témakülönbségek ellenére azonos a technika, nos az nem véletlen. Meg lehet-e festeni egy akadémiai tárgyábrázolást vagy portré-claroscurót fotografikus részletességgel? Meg, hiszen akár akarjuk látni a világot, akár nem, az ott lesz előttünk. Az, aminek a megismerését én választom meg (ami a saját műtermembe jön el hozzám, vagy amihez én megyek oda) azt ugyanúgy látom, mint a romlás elkerülhetetlen dokumentumait az utcán, az út mellett, az építőtelepen.
A nagy formátumú bontás-tablókhoz készült kisebb méretű tanulmányok teszik ki a kiállítás nagy részét. Ezek – paradox megfogalmazással élve – jórészt avant la lettre festmények. Jovián munkáinak sajátossága, hogy egyfajta grafikusművészi gesztussal, nagyon sokszor él a másodlagos tipográfiai elemek festményekre való helyezésével. Ezt az 1980-as évek szín-, méretskála és szövegfelirataitól, a fotórealisztikus szerkesztést segítő raszterhálóig sok formában juttatta érvényre az elmúlt mintegy negyven esztendőben. Mindegyik célja az, hogy tudatosodjon: ne feledjük, amit látunk, az a valóság egy értelmezése. Az itt látható tanulmányokon ezek a gesztusok fel-feltűnnek, és jelzik, ábrázolt világ és ábrázolás nem mindig egyértelmű különbségét.
A fotórealizmus hagyományai párhuzamosan fejlődtek a nyugati és a keleti világban: Lakner László vagy Méhes László társadalomkritikai élű képei nem értelmezhetők Chuck Close felnagyított portréi felől. Joviánt mégis mintha valami egyre inkább a nyugati szemléletmód irányába vezetné. A világot könyörtelenül regisztrálni, a fájdalmat tökélyre fejlesztett eszközeinkkel enyhíteni kell. De a felsőbb akarattól eredő sorsszerűségét mégsem tudjuk felülírni.
A Varadinum rendezvénysorozat keretében szervezett tárlat megnyitójára május 13-án, szombaton 11 órakor kerül sor nagyváradi római katolikus püspöki palota második emeleti kiállítótermeiben. 

Zuh Deodáth, az Egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem docense