2023.05.30. 10:14
Egyiptomot bemutató fotókiállítás nyílt Nagyváradon
Fotó: Csíki János
Egyiptom romániai nagykövetének, Moayad Eldalie jelenlétében nyitották meg a Fáráók szemei című fotóművészeti kiállítást a nagyváradi Euro Foto Art Galériában május 27-én, szombaton 17 órától. A várbeli galériában a fotókat készítő dr. Ahmed Mohamed Hassan és felesége, Nora Mahar is jelen volt az ünnepélyes megnyitón, amelyen elsőként dr. Diana Iancu muzeográfus köszöntötte a megjelenteket, majd Particia Știrbu az esemény létrejöttét támogató Sumit Agro Románia elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait. Moayad Eldalie Egyiptom romániai nagykövete megköszönte a meghívást és beszédében kiemelte, hogy nagy öröm számára, hogy részt vehet a két egyiptomi fotós kiállításának megnyitóján, ami „kiváló alkalom arra, hogy ily módon kulturális hidat teremtsünk Egyiptom és Románia között.” Biró Rozália parlamenti képviselő kiemelte a kultúra szerepét az országok közötti együttműködési kapcsolatokban, példaként említve az egyiptomi Ahmed Mohamed Hassan EFAPs és a romániai Tóth István AFIAP, ESFIAP fotóművészeket, mint országaik két kulturális nagykövetét. Végezetül Tóth István az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület elnöke vette át a szót, és nagy örömét fejezte ki, hogy az egyiptomi fotósokkal különleges együttműködést folytathat, majd átadta nekik az egyesület védnökségi és a FIAP támogatói oklevelét. A nagyváradi megnyitó zenei pillanatait Thurzó Sándor József brácsaművész szolgáltatta, aki egyiptomi zeneszerzők több darabját játszotta el.

Moayad Eldalie nagykövet váradi ittléte alatt udvariassági látogatást tett Florin Birta váradi polgármesternél is, majd szombaton több templomot és a városközpontban található turisztikai látványosságokat is megtekintett. A Fáraók szemei című tárlat 72 fotót tartalmaz, ezek az egyesület honlapján is megtalálhatóak, valamint a tömegközlekedési eszközök kivetítőin is láthatóak lesznek. A nagyváradi kiállítás június 23-ig, keddtől vasárnapig 10–18 óra között látogatható.