A Debrecen Dixieland Jazz Band koncertezett szombaton Váradon

Tóth Gábor

Szervezési kellemetlenséggel indult, illetve éppen, hogy nem akart indulni a szombat esti koncert, mivel a Körös túlpartján a neológ zsinagógában a Dilema veche konferenciát éppen ugyanerre a hétvégére időzítette a városvezetés, az Oradea Heritage és az APTOR, akik megkérték a Festum Varadinum szervezőit, hogy lehetőleg ne zavarjanak a túloldalról, amíg a zsinagógában be nem fejeződik egy gitárest. Egy óra csúszással, este kilenckor startolhatott el emezen parton a dixieland-koncert, s mint utóbb kiderült – a népes közönség által, a pazar hangulatból és a vérprofi minőségű muzsikából –, mindenki hamar túllépett a múló időproblémán, a váradi publikum és a debreceni művészvendégek is példásan türelmesek voltak.

Az 1984 óta fennálló, majd nemrégiben, 2016-ban jelentős megújuláson-frissülésen átment Debrecen Dixieland Jazz Band a 20. századnak főként a ’20-as, ’30-as éveibe, de ennél tovább is kalauzolta most közönségét, a zenei utazást kiváló műfajtörténeti ismertető szövegekkel kötötték össze. Nagyon alapos beavatás volt ez a teljes dixieland-történetbe, s túl azon a kapcsolódó stílusokba is, melyeket magába szívott New Orleanstól az 1940-es évekbeli „revival” után akár a jelenkorig ez a zenei ágazat. A dixieland sarokdarabjai között megelevenedett például az ős-blues is, Louis Armstrong és Billie Holiday, a Van aki forrón szereti zenéjével Marilyn Monroe-t idézték, de a finálé felpörgetett hangulatába még idefért a Bei mir bistu schein, s benne egy átfutó improvizáció erejéig a Nincs kettő négy nélkül c. híres bunyós film szamba-betétmotívuma, a Hosszú az éjszaka vagy akár Seress Rezső.

Lemezfelvétel-minőségű élő összhang, tiszta, világos stabilitás, kiváló konstrukció, arányérzék, ízlés, nagyon szellemes improvizációk, lehengerlő és szerteágazó műfaji jártasság, de vég nélkül sorolhatnánk még erényeit a saját városuk által (is) példaértékűen megbecsült és kitüntetett Debrecen Dixieland Jazz Bandnek, mindezt hallani kellett, köszönjük, hogy itt voltak. Este fél tizenegy után pár perccel ért véget a zenei utazás, de még követelt ráadást a közönség: ekkor a Szentek mennybemenetelével búcsúzott a csapat.

A felállást és a műsort az alábbiakban dokumentáljuk, ezek részleteiért köszönetünk Gyartmathy Istvánnak. Gyarmati Zoltán szaxofonművész, zenekaralapító hiányában most nyolcan léptek fel: Gyarmathy István (klarinét, alapító tag, zenekarvezető), Kovács János (trombita, ének, művészeti vezető), Kovács Marietta (ének, hegedű), Tóth Dániel (harsona), Kerekes Imre (tuba), Tikász Sándor (bendzsó, gitár, ének, alapító tag), Mező Orbán (dobok), Zádor Tamás (gitár). Elhangzott (zömmel Kovács János hangszerelésében): Happy Go Lucky Blues – Sidney Bechet, Runnin’ Wild – A. H. Gibbs, Sugar Blues – Clarence Williams, There Are Smiles – Lee S. Roberts, La Roulotte – Leo Slab, All Of Me (Mindenem) – Gerald Marks/Seymour Simons, Diga Diga Doo – Jimmy McHugh, Do You know what it means to miss New Orleans – Louis Alter, Eisemann Mihály-egyveleg, Egyszer fent és egyszer lent a kerék – Seress Rezső, Somebody Stole My Gal – Leo Wood, Bei mir bistu shein – Jacob Jacobs/Sholom Segunda, Lord Lord Lord (egyben közönség-énekeltetéssel), Tiger Rag – Nick La Rocca.