Együttlét

2023.04.25. 09:15

Sebes-Körös menti nőszövetségi találkozó zajlott Réven

Erdon-összeállítás

A Révi Református Egyházközség adott otthont a Bihari Református Egyházmegye Nőszövetsége által szervezett régiós találkozónak. A vasárnap délutáni eseményen jelen voltak a Sebes-Körös menti térség egyházközségeinek nőszövetségi tagjai, lelkipásztorai, főgondnokai, gondnokai, gyülekezeti tagok.

 

A révi gyülekezet lelkipásztora, Papp Csaba köszöntőjét követően Ardai Erika köröskisjenői lelkész, a Bihari Református Nőszövetség elnöke köszöntötte az idei világimanap utolsó „stációján” megjelenteket. „Az Úr kegyelme az egész földet betölti Európától egészen Tajvanig”, mondta az elnök asszony, majd megtudhattuk, hogy a tajvani asszonyok állították össze az idei világimanap liturgiáját, melynek vezérgondolata „… hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről, és a benneteket minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről” (Ef.1,15). Milyen jó az, amikor az egész életünket az Istenbe vetett hit tölti be, mondta többek között Ardai Erika, majd így folytatta: jó együtt lenni nekünk és tudni azt, hogy részesei vagyunk ennek az egész világon zajló imádságos eseménynek. Ezt követően a révi nőszövetség tagjai olvasták fel a tajvani asszonyok üzenetét, tapasztalataikat, bizonyságtételüket Isten csodálatos tetteiről, saját hitükről. Az eseményen az igét Major Ildikó pusztaújlaki lelkipásztor hirdette, aki igemagyarázatát Pál apostolnak az efézusbeliekhez írt levele 1. fejezetének 15–17. verseire alapozta. A felolvasott igében a próféta hálát ad a hívő testvérekért, gyülekezetért. Hálát ad a Szentlélek munkálkodásáért a gyülekezetének az életében, a hitért és a szeretetért. Isten azért helyez bennünket gyülekezetbe, hogy legyen, ahol megéljük a mi hitünket, hogy ne csak elméleti legyen a mi keresztyénségünk, hanem valódi, fejtette ki Major Ildikó. „Fontos az, hogy minden ember irányába szeretettel viszonyuljunk. Persze egyetlen gyülekezet sem tökéletes. A mai világban sokkal könnyebb észre venni a rosszat, mint azokat az ajándékokat, amelyekért hálát kell adnunk Istennek. Pedig mindig van, amiért hálát adni, higgyetek és szeressetek!” – biztatta a jelenlévőket az igehirdető. A templomi esemény végén az élesdi Jakab Katalin olvasott fel egy imádságot, majd Ardai Erika lelkipásztor köszönte meg a házigazdáknak a szervezést és a szívélyes vendéglátást. A vasárnap délutáni rendezvény szeretetvendégséggel zárult a révi kultúrotthonban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában