A Biblia gazdasági vonatkozásairól az RMKT-gyűlésen

Ciucur Losonczi Antonius

Az érdeklődőket Szabó Géza, az RMKT nagyváradi elnöke köszöntötte. Kiemelte, hogy a társaság rendezvényein nem csak szakmai ismereteket lehet szerezni, hanem szórakoztatóbb jellegű témákat is szoktak boncolgatni. Ilyen például A siker útján-sorozat, melynek célja példaértékű életutaknak a bemutatásával annak bizonyítása, hogy kitartó munkával és ambícióval szép eredményeket lehet elérni.

A szerda esti meghívott Dénes István Lukács püspökhelyettes, váradolaszi lelkipásztor volt. A tiszteletes elmondta magáról, hogy szilágysági származású: Krasznán kezdte meg tanulmányait, és Zilahon, az újraindult Wesselényi Kollégiumban érettségizett, közgazdaságtanból egyébként tízest kapva. 1990 májusában, a konfirmációi oktatás vége felé döntött úgy, hogy közelebb kerül a gyülekezethez, az egyházhoz, nem véletlenül ment tehát a református kollégiumba. Érdekességképpen megjegyezte: akkoriban a teológia öt évfolyamán hét krasznai tanult, illetve négyen krasznai lánynak udvaroltak, és a 27 KREK-es diák közül 16 a Szilágyságból érkezett. Most pedig az első évfolyamon a hat KREK-es hallgató közül három krasznai, és a jelenlegi királyhágómelléki püspök, Bogdán Szabolcs János is az. 

A felvételi nehezebb volt, mint most, mert 3–4-en pályáztak egy helyre. Az előfelvételi egy interjúból állt, mely nemcsak szűrőként működött, hanem a jelöltnek azt is elmondták, hogy bár sokaknak a lelkészi pálya vonzó, azért „nem mindenkinek jön be”, hiszen egy elszigetelt településen például nem könnyű szolgálni. Amúgy elvárás volt a jó zenei hallás, de nem kizáró jellegű.

Dénes István Lukács szívesen idézte fel egyetemi éveit, és emlékezetes számára a közösségi életben való részvétele is: benne volt a diákpresbitériumban, és ennek köszönhetően szembesült a gyakorlatban is olyan közgazdasági fogalmakkal, mint a szervezetirányítás, a pályázatírás vagy a nonprofit szektor menedzsmentje. Mert a teológián nem tanítanak gazdaságtant, csak egyházi számvitelt, ami csupán egy egyszerű könyvelés. A tanár-diák viszony kollegiális volt, a teológia pedig egy összetett intézmény például abból a szempontból is, hogy a tanárok egy épületben laknak a diákokkal, magyarázta a lelkész.

A rendezvény második harmadában Dénes István Lukács a Biblia gazdasági vonatkozásairól tartott előadást. Prezentációjában egyebek mellett szó esett a Tóra gazdaságpolitikai és szociális rendelkezéseiről, illetve arról, hogy Mózes öt könyve gazdaságpolitikai vonatkozásainak alapja az, hogy Izráel Istene megteremtette és megáldotta a népét, s tejjel-mézzel folyó földet adott neki – adva volt tehát a nép, akinek van Istene. „Mózes volt a történelem első humánerőforrás-menedzsere és csapatépítője” – fogalmazott a lelkész. Érdekes és csodálatos rendelkezés volt az 50., jubileumi esztendő, vagyis a „kürtölés éve”, amikor megfújták a sófárt, és minden adósságot eltöröltek, valamint a földeket visszaadták eredeti tulajdonosaiknak. Minden generáció számára megadatott tehát az újrakezdés lehetősége. Felvetődött az is: Jézus elismerte azt, hogy a pénz fontos és önmagában nem rossz, így a Szentírás inkább a pénzhez való viszonyulásunkat próbálja rendezni. Az Újszövetség pedig némileg átírta a Tóra gazdaságpolitikáját abban az értelemben, hogy „nektek sáfárnak kell lennetek”. Ez pedig azt jelenti, hogy nekünk úgy kell menedzselnünk a ránkbízottakat, illetve használnunk a rendelkezésre álló eszközöket, hogy az Urunknak, Istenünknek tartozunk elszámolással, ezért arra kell törekednünk, hogy minden, amit teszünk, az Ő dicsőségére és az emberek javára történjék.

A beszélgetés utolsó panelje a közelmúltról szólt, a váradolaszi szolgálatot megelőző nyüvedi és élesdi évekről, valamint arról, hogyan lett Dénes István Lukácsból esperes (mely tisztségéről április 1-jei hatállyal lemondott a funkcióhalmozás elkerülése végett), majd főjegyző. Zárszóként elhangzott: az egyház valójában már a kezdetekkor egy „vállalkozás” volt – igaz, nem közgazdasági értelemben, de ha csak a marketing szempontjából nézzük a dolgokat, az apostolok tulajdonképpen arra vállalkoztak, hogy „eladjanak” valamit – ez pedig az örömhír.