Március 15.

2023.03.20. 09:13

Réven is megemlékeztek a szabadságharc hőseiről

Liut Melinda

Ünneplőbe öltöztetve a testük és a lelkük, a Révi 1. Számú Főgimnázium diákjai és tanárai méltó megemlékezést tartottak szerdán, a ’48-as szabadságharc emlékünnepén, a helyi református templomkertben. A már hagyománnyá vált esemény Papp Csaba lelkipásztor bevezető áhítatával vette kezdetét. Ezt követően egy rövid történelmi áttekintést hallhattak a jelenlévők Cozak Ilona történelemtanár közvetítésében, aki kihangsúlyozta, hogy a márciusi ifjak bátorsága sorfordító jelentőséggel bírt és bír.

 

A szavalatok közül természetesen nem hiányozhatott, a stílusosan Petőfi mellszobra előtt elhangzott, Nemzeti dal, Méhész Géczi Richárd, VI. osztályos tanuló tolmácsolásában. Wass Albert Amikor a bujdosó az Istennel beszél című versét Méhész Géczi Krisztina és Domokos Kinga, VIII. osztályos tanulók szavalták el az egybegyűlteknek. Felkészítő tanárukat, Sipos Mártát, dicséri a versválasztás és az előadásmód. Az óvodások , illetve az előkészítő-IV. osztályosok egy mondókát, valamint egy huszár indulót adtak elő papírcsákókkal a fejükön, amelyet előzőleg készítettek az iskolában tartott tematikus nap alkalmával. A Himnusz eléneklése után a koszorúzási ceremónia következett, majd a kisiskolások is elhelyezték nemzetiszín kézműves alkotásaikat. A megemlékezés méltó megkoronázása a Kossuth-nóta eléneklése volt, ezzel zárult a forradalom és szabadságharc 175. évfordulója Réven.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában