RER Vest

2023.03.18. 07:44

Rászorulókon segíthetnek a ruhaadományokkal

A használt, de még jó ruhákat is el lehet vinni a két nagyváradi szelektív hulladéktározó telepre, innen pedig a rászorulókhoz fog kerülni – tudatja a RER Vest.

Forrás: PMO

A RER Vest és a Nagyváradi Filantropia Egyesület két speciális konténerben gyűjti a használt, de jó, valamint a tönkrement ruhákat. A konténerek a Thurzó Sándor és az Uzinelor utcai szelektív hulladékgyűjtő központokban találhatóak. A válogatást követően a jó állapotú ruhákat a rászorulóknak adományozzák. A RER Vest már eddig is gyűjtötte a használt ruhákat és cipőket a két telephelyen, de ezek a tárgyak csupán hulladéknak számítottak, és kizárólag a hulladéklerakóba kerültek. Annak érdekében, hogy csökkentsék a hulladék mennyiségét, a vállalat felvette a kapcsolatot az egyik legaktívabb helyi civil szervezettel, a Filantropia egyesülettel, amely Nagyváradon egyedüliként már tíz éve foglalkozik az ilyen típusú tárgyak begyűjtésével és válogatásával.
A RER Vest közleményében felhívja a nagyváradiak figyelmét, hogy akik a tavaszi nagytakarításkor kiszuperált ruháktól meg akarnak szabadulni, és közben jót is akarnak tenni, vigyék el a ruhákat és cipőket a Thurzó Sándor és az Uzinelor utcai telephelyekre, és tegyék be a kihelyezett konténerekbe. Lehet vinni felnőtt és gyermekruhákat, cipőket. A ruhák lehetnek elhasználtak, tönkrementek, és olyanok is, amelyekre csak ráuntak vagy kinőtték a gyerekek, de még újszerű, jó állapotban vannak. Ez utóbbiakat kiválogatják és a rászoruló személyek kapják meg. A vállalat azt javasolja az adományozóknak, hogy külön csomagolják a tönkrement és újrafelhasználható ruhákat. A zacskók ne legyenek nagyobbak 60 literesnél, mert az ennél nagyobbak nem férnek be a konténer nyílásába. Aki szeretné, rá is írhatja a zsákokra, hogy rossz vagy újra felhasználható ruhákat csomagoltak bele. A szelektív hulladéktározó telep hétfőtől szombatig 8-20 óra között tart nyitva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában