Közvita

2023.03.23. 16:17

Helyi adók és illetékek: tompítani fogják az infláció hatását

Érdektelenség övezte a hosszú évek óta először megtartott nagyváradi nyílt közmeghallgatást, melynek témája a jövő évi helyi adók és illetékek tervezete volt.

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

Utoljára a világjárvány kirobbanása előtt szervezett nyílt közmeghallgatást a Nagyváradi Polgármesteri Hivatal, a szerda délutáni közvita tehát hosszú szünet után premiernek számított, ennek ellenére minimális volt az érdeklődés az esemény iránt. Mintegy húszan voltak jelen a városháza nagytermében, beleszámítva a sajtó munkatársait, a helyi tanács ellenzéki szociáldemokrata (PSD) frakciójának két tagját, Liviu Sabău Popát és Florica Bungăut, illetve azt az egyetemistákból álló csoportot is, akiket Claudia Timofte, a Nagyváradi Egyetem Jogi Karának professzora hozott el a közvitára. Az eseményen Florin Birta polgármester és Eduard Florea, a polgármesteri hivatal gazdasági igazgatóságának a vezetője elismételte ugyanazt, amit napokkal korábban a sajtónak már kifejtettek: a jövő évi helyi adókat és illetékeket a 2022. évi hivatalos inflációs ráta mértékével kell emelni, ami 13,8 százalék. Az önkormányzat úgy ítéli meg, hogy ez meglehetősen nagy adóemelést jelent, ezért úgy döntöttek, hogy csökkentik az adóalapot, amire kiszámolják az adót, így a polgárok lényegében csak hét százalékkal fognak magasabb adót fizetni jövőre. Illetve vannak olyan illetékek, melyek mértékét csak az év végén fogják megszabni. Alapvetően azokról a díjszabásokról van szó, amelyek mértéke nem az inflációtól függ, ilyenek például a városi sportklub, a vagyonkezelő igazgatóság vagy a műemlékvédelmi alapítvány által alkalmazott díjszabások, tette hozzá a polgármester.

 

Kedvezmények

Eduard Florea kiemelte a jövő évi kedvezmények rendszerét is. Elmondta, hogy a magánszemélyek, akik az első negyedévben kifizetik online összes helyi adójukat, 10 százalékos adókedvezményben részesülnek – ez egyébként a maximális kedvezmény, amit az adótörvénykönyv megenged –, míg a jogi személyek esetében eltűnik a különbségtétel a kedvezmények között, azaz mindenki csak 4 százalékos kedvezményt kap, ha az első negyedév végéig kifizeti helyi adóját és illetékét, függetlenül a kifizetési módtól. Az idén az online befizető jogi személyek szintén 8 százalékos kedvezményt kaptak, csakhogy sok cég nem érti, hogy mi valójában az online befizetés. Eduard Florea felidézte, hogy sok cég banki átutalással egyenlítette ki az adóját, abban a hiszemben, hogy ez az online befizetés, és ezzel letudták az adott évre esedékes adójukat, és az év végén kellett értesíteni mindezeket a vállalkozásokat, hogy adóhátralékuk van, mert csak 4 százalékos adókedvezményt kaptak, nem pedig nyolcat, mint ahogy azt a cégek hitték. Ez az oka annak, hogy az önkormányzat a kedvezmények megítélésekor nem tesz különbséget jogi személyek esetében az adóbefizetési módok között.

Kérdések, javaslatok

A közmeghallgatáson csak a szociáldemokrata Liviu Mihai Sabău-Popának voltak konkrét kérdései a tervezettel kapcsolatban, illetve javaslatokat is megfogalmazott. A politikus arra volt kíváncsi, hogy mekkora anyagi hatással járt volna az, ha nem 7, hanem 13,8 százalékkal emelnék a helyi adókat jövőre, továbbá megkérdezte, hogy az alternatív személyszállító vállalkozásokat, mint amilyen a Bolt és az Uber, az 500 lejes illeték befizetése fejében milyen kedvezmények és jogok illetik meg, például parkolhatnak-e a taxiállomásokon. A politikus javasolta, hogy 50 százalékkal csökkentsék azoknak a dokumentumoknak a díjszabását, amelyeket online is be lehet nyújtani, továbbá ötéves adómentességet kért azoknak az ingatlanoknak az esetében, melyek tulajdonosai saját költségükön építik ki telkükön a vízhálózatot, melyet elkészülte után átadnak a Nagyváradi Vízműveknek. „Ez egy minimális kompenzáció lenne az ő erőfeszítéseikért, amelyből a városnak haszna származik, hiszen ezeknek az övezeteknek a fejlődése azoknak az ingatlantulajdonosoknak is köszönhető, akik kiépítik a víz- és csatornahálózatot. Ha a város nyereséghez jut ezekből a befektetésekből, akkor kellene egy ilyen kedvezmény” – fogalmazott.

 

Válaszok

Eduard Florea válaszában kifejtette, hogy ha az inflációs ráta mértékével nőnének az adók, akkor ez azt jelentené, hogy a javasolt emeléshez képest kétszer annyit kellene fizetniük a polgároknak. „Ha ezt a kedvezményt nem adnák meg (a 13,8 százalékos növelés helyett csak 7 százalékos növelést – szerk. megj.), akkor a költségvetési hatás kétszeres lenne. Az általunk kiszámolt 4,2 millió lejhez képest 8,4 millió lejjel többet kellene begyűjteni a helyi költségvetésbe” – fogalmazott. Florea elárulta, hogy az 500 lejes illetéket a váradi taxivállalatok kérésére vetették ki az alternatív szolgáltatókra, amíg ugyanis ez utóbbiak semmilyen adót és illetéket nem fizettek a városnak az általuk nyújtott szolgáltatás után, addig tisztességtelen versenyelőnyben voltak a taxivállalatokkal szemben. Egyébként pedig a taxiállomásokon csak a taxiknak van helyük, tette hozzá. Ami a javaslatokat illeti, Eduard Florea elmondta, hogy a hivatalos dokumentumok kiadásának díjszabását az adótörvénykönyv szabja meg, etekintetben a helyi önkormányzatoknak nincs döntési joguk. Lehetségesnek tartotta, hogy vannak esetleg kivételek ez alól az általános szabály alól, ezeket át kell nézni, és akkor ezek esetében lehet szó a tanácsos által javasolt kedvezményről. Ugyanez érvényes a vízhálózatok átvételére is. Eduard Florea szerint az adótörvénykönyv nem teszi lehetővé adókedvezmények odaítélését a vízhálózatok átvételére hivatkozva.

Jobb nem lesz

A vitát Florin Birta polgármester zárta le azzal, hogy elmondta: adó- és illetékcsökkentésről a jövőben nemcsak Nagyváradon, de az országban sehol sem lehet majd beszélni, annak ellenére, hogy uniós szinten Romániában az egyik legalacsonyabb a helyi adók és illetékek mértéke. Ráadásul 2025-től módosulni fog a tulajdonokra kivetett adók kiszámítási módja, ami adóemeléshez fog vezetni. „Adócsökkentést Romániában nem lehet majd bevezetni” – szögezte le az elöljáró. Válaszában Liviu Mihai Sabău-Popa elmondta, hogy nemcsak a romániai adók szintje van az európai átlag alatt, hanem a fizetéseké is, ráadásul a fogyasztói árak több esetben Romániában magasabbak az uniós átlagnál, éppen ezért „az adózást a bérezési szinthez kell kötni, mert különben oda jutunk, hogy egyes adókat nem fogunk tudni kifizetni” – fogalmazott.

Még lehet javasolni

A közvita után kérdésünkre válaszolva Florin Birta elmondta, hogy mi hangzott el a szerda délutáni közvita előtt az üzleti szféra képviselőivel megtartott találkozón. „Alapvetően az üzleti szférát nem érinti az inflációs ráta, mert a nem lakhatásra használt ingatlanok esetében a tevékenységi jelentések alapján vetik ki az adót, és az inflációs rátát csak a cégek tulajdonában lévő telkek esetében alkalmazzák. A megbeszélésen a vita tárgyát csak az képezte, hogy a kedvezményt levisszük nyolcról négy százalékra. Ők még megbeszélést folytatnak az érdekképviseleti szervezeteiken belül, és később jönnek konkrét javaslattal, mert nagyobb kedvezményt akarnak az online befizetés után, de azt is meg kell értsék, hogy mit is jelent ez” – fogalmazott az elöljáró.
A jövő évi helyi adókról és illetékekről szóló határozat-tervezethez április 7-ig lehet benyújtani javaslatokat e-mailen a primarie@oradea.ro elektronikus postacímre, faxon a 0259/437-544 számon, postán a polgármesteri hivatal címére (Piața Unirii, nr. 1), illetve a városháza ügyfélfogadó termében. A benyújtott, eljuttatott javaslatcsomagokat a következő megjegyzéssel lássák el: „Recomandare privind proiectul de hotărâre privind stabilirea impozitelor, taxelor și tarifelor locale pentru anul 2024”. A határozat-tervezetről április 27-iki ülésén szavaz majd a Nagyváradi Helyi Tanács.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában