Számlázás

2023.02.28. 17:13

Részletes számlákat kapunk a RER-től

A nagyváradiak március 1. után részletes számlát kapnak a RER Vest köztisztasági vállalattól, amelyen feltüntetik a szemétszállításhoz kapcsolódó összes költséget. A köztisztasági vállalat igazgatója szerint ez a rendelkezés csak fölöslegesen bonyolítja a számlázást, anélkül, hogy ebből a lakosságnak bármiféle előnye származna.

Illusztráció

Fotó: Alexandru Nițescu

Pap István

A Nagyváradi Helyi Tanács múlt heti ülésén elfogadta a köztisztasági szolgáltatások díjszabásainak módosítását, illetve az új számlázási módot is, mely utóbbinak az a lényege, hogy minden, a szemétszállításhoz kapcsolódó költséget külön fel kell majd tüntetni a számlán. Ezekről a változásokról kérdeztük Pálhegyi Zoltánt, a RER Vest igazgatóját. Mint megtudtuk tőle, a szemétszállítási díj több komponensből tevődik össze: magának a begyűjtésnek és az elszállításnak a költségéből, a lerakási adóból és a lerakási díjból. A lerakási adó az az illeték, amelyet minden önkormányzatnak be kell fizetnie a Környezetvédelmi Alapba, a lerakodási díj pedig az az összeg, amit a RER Vest fizet a hulladéktárolót üzemeltető Eco Bihor cégnek az ide szállított hulladék mennyisége után. Mind az adót, mind a lerakási díjat a RER gyűjtötte be a lakosságtól, és ez utóbbira a RER rátette a saját profitrátáját is. A törvénymódosítás értelmében a lerakási díjra a köztisztasági vállalatok nem számolhatnak fel saját nyereséget, így ezt a profitrátát törölték a díjszabásból. Pálhegyi Zoltán ennek a profitkiesésnek a kapcsán megjegyezte: „Mi nem magára a lerakási díjra számoltuk ki a profitot, hanem arra a munkára, amit ezeknek az összegeknek a begyűjtésére kell fordítani. Ennek a nyereségnek a kiesése a cégprofit egyötödének a kiesését jelenti, ami jobb volna, ha maradna, de ha megy, az sem olyan nagy baj” – fogalmazott az igazgató. Azért sem okoz komolyabb gondot a cégnek ez a profitkiesés, mert a váradiak nem fognak kevesebb szemétszállítási díjat fizetni, ugyanis a minimálbér-növekedésre és az inflációra hivatkozva emelték a szemétbegyűjtési és elszállítási költségeket, úgyhogy március 1-től nem csökkenés, hanem egy enyhe díjszabás-növekedés várható.

Számlázás

A profitkiesésnél nagyobb gondnak tartja Pálhegyi Zoltán az új számlázási rendszert. Elmagyarázta, hogy a Közműszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság (ANRSC) 2022/640. számú rendelete értelmében a hulladékszállítás minden költségét külön fel kell tüntetni a számlán, minden egyes hulladéktípusra külön lebontva. Jelenleg a háztartásoknak kiállított számla három sort tartalmaz, mondta Pálhegyi Zoltán: a kommunális és a reziduális hulladék, a biohulladék és az újrahasznosítható hulladék elszállításának az árát. A mostani rendelkezés szerint lesz kilenc sor a számlán, mert minden hulladéktípusra külön meg kell jelölni az árkomponenseket, vagyis azt, hogy mennyi a begyűjtési ár, az elszállítási ár, a lerakodási díj, mennyi az adó, és mindez rávetítve a mennyiségre. „Nem látom értelmét így szétszedni Nagyváradon ezt a számlát, miközben lehetőség van arra, hogy folytassuk a megszokott számlázást” – fogalmazott az igazgató. Ugyanis az említett ANRSC rendelet kimondja, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol be van vezetve az „Annyit fizetsz, amennyit kidobsz” elv, ott a helyi számlázási szabályokat továbbra is lehet alkalmazni. „Ehhez képest a Nagyváradi Helyi Tanács határozatába belefoglalták azt is, hogy mindent külön fel kell tüntetni a számlán, amit igazán nem értek, mert a számla végösszege úgyis ugyanannyi lesz. Hogy ennek a részletes számlának milyen információértéke lesz a lakosság számára, az kétséges” – jegyezte meg Pálhegyi Zoltán. Az igazgató szerint erre a számlázási változtatásra egész Bihar megyében nem lenne szükség, ugyanis Bihar azon kevés romániai megyék közé tartozik, ahol mennyiségalapú számlázás történik. A módosítás negatív következménye az igazgató szerint az, hogy fölösleges plusz munkát ró a köztisztasági vállalatra, mely át kell alakítsa az informatikai rendszerét, „és akinek van ebben tapasztalata, az tudja, hogy minden szoftvermódosítással megjelenik valami bug (hiba a szoftverrendszeben – szerk. megj.). Figyelembe véve, hogy 100 ezres nagyságrendű az ügyfélbázisunk, ez mindenféle feszült helyzethez, tévedéshez, félreszámláláshoz vezethet” – tett hozzá végül. Az igazgató nem adott egyértelmű választ arra a kérdésünkre, hogy reménykedik-e abban, illetve lát-e esélyt arra, hogy a nagyváradi önkormányzat módosítja majd a most elfogadott határozatban a számlázásra vonatkozó részt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában