Tanügy

2023.02.28. 16:27

Közvitán az oktatási reformcsomag

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több javaslatát is beépítették a szakmai előkészítő munka során az új közoktatási és felsőoktatási kerettörvény tervezetébe, de a szövetség újabb rendelkezések módosításával akar további előrelépést elérni a kisebbségi oktatás terén.

Illusztráció

Fotó: Alexandru Nițescu

ERDON-összeállítás

Az RMDSZ hétfőn kiadott közleménye a szövetség már elfogadott javaslatai közül kiemelte, hogy a minisztériumnak egy külön országos program beindításával kell majd segítenie a kisebbségi diákokat, hogy elsajátítsák a román nyelvet. „Ez egy országos program lesz, amely magába foglalja korszerű kisegítő és digitális anyagok elkészítését, valamint román nyelvű táborok, cserediák-programok megszervezését egyaránt” – idézte a közlemény Szabó Ödön frakcióvezető-helyettest, a bukaresti képviselőház oktatási szakbizottságának alelnökét. A politikus szerint a törvény alkotói belátták, hogy az anyanyelvi oktatási rendszer több költséggel jár, ezért a hatékony működéséhez többletforrásra van szükség. „A tervezet előírja, hogy ott, ahol a diáklétszám 300 fő alatt van, kötelező lesz biztosítani a működéshez szükséges teljes forrást. Ez azt jelenti, hogy a szórvány-, illetve a vidéki kisiskolákat biztonságba helyeztük” – mutatott rá a képviselő.
Az RMDSZ szakemberei aktívan részt vettek az új tanügyi törvénytervezetek kormányzati beterjesztése előtti tárgyalásokon. Álláspontját a szövetség a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel, az iskolaigazgatókkal, történelmi egyházakkal és a szórványban lévő közösségekkel közösen alakította ki. Az RMDSZ három fontos célkitűzést határozott meg: az anyanyelvi oktatás jelenlegi szabályozásai ne szűküljenek, a rendszerszintű átalakítások a közösségi jogokat ne érintsék, valamint egy rugalmasabb, minőségi oktatási rendszer jöhessen létre, amely támogatja a munkaerőpiacon való gyors elhelyezkedést és a szülőföldön való maradást.
„Azért, hogy a pedagógusi pályára vonzzuk az egyetemet frissen végzetteket, a törvényben előírjuk, hogy a pedagógusok kezdő fizetése az átlagbér szintjéről indul, így jelentősen megnövekszik majd a pályakezdő tanárok bérezése. Ezzel szeretnénk megszilárdítani azoknak a fiatal családoknak az anyagi helyzetét, amelyek pedagógusi, értelmiségi pályát választanak. Továbbá, a többletfeladatot elvégző óvónők esetében a román nyelv oktatását ezentúl a tanítókhoz hasonlóan külön óraként fogja fizetni a minisztérium a kisebbségi tanintézmények esetében” – mutatott rá Szabó Ödön. Az RMDSZ által kidolgozott javaslatok között egy iskolai prémiumalap létrehozása is szerepelt, amellyel azokat a pedagógusokat lehet motiválni, akik társaikhoz képest több feladatot vállalnak az intézményben. Ez az alap az intézményi bérköltség két százalékát teszi ki. Emellett az új törvénytervezet értelmében az iskolák, intézmények közötti együttműködés támogatására konzorciumi partnerségek jöhetnek létre, amelyek a normatív finanszírozás 25 százalékos emelkedését eredményezhetik azok számára, akik ezt az együttműködést szerződésben vállalják.
A felsőoktatásban újból elérhetővé válnak a dupla szakosítások, amelyekkel a tanárhiányt lehet majd ellensúlyozni, hiszen sok tantárgy esetében jelenleg nincs elegendő humánerőforrás. Szintén előrelépés, hogy immár a törvény szövegébe bekerült az a kitétel, miszerint a diákok azon a nyelven felvételizhetnek az egyetemre, amilyen nyelven tanultak a középiskolában, és ez alól csak a nemzetbiztonsági szakok kivételek. Külön fontos, hogy anyanyelven is elérhetővé válik a habilitáció az egyetemeken belül. A román oktatási reformcsomag törvénytervezeteit tíznapos közvitára bocsátotta hétfőn az oktatási minisztérium. „A közvitát követően a parlamenti szavazásig még néhány pontban módosítani kell a tervezetet ahhoz, hogy bátran elmondhassuk: előrelépés történt kisebbségi szempontból az oktatási törvényben” – idézte az RMDSZ oktatási szakpolitikusát a szövetség közleménye.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában