Építkezés

2023.02.23. 16:11

Év végére elkészülhet a Sulyok István Emlékkápolna

Ciucur Losonczi Antonius

A tervek szerint az év végén felavathatják és használatba adhatják a Rulikowski temetőben épülő Sulyok István Emlékkápolnát – jelentette be a Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában csütörtök délelőtt tartott sajtótájékoztatón Farkas Zsolt, a KREK közigazgatási előadótanácsosa. Felidézte, hogy az egyházkerület létrejöttének centenáriumi évében, 2021 szeptemberében rakták le az alapkövet. Egy évvel korábban pedig a KREK szerződést kötött a Nagyváradi Polgármesteri Hivatallal a terület használati jogáról. Ez egy történelmi pillanatnak bizonyult, 30 évnyi sikertelen próbálkozás után. A munkálatok 2021-ben kezdődtek el, Némethy László mérnök tervei alapján, a romániai vallásügyi államtitkárság támogatásával. Az idén pedig folytatódnak, a belső, zárt tér mellett egy szép teraszos részt is kialakítanak. A beruházás több mint 1 millió lejbe kerül, újabb pályázatokat készítenek, illetve Magyarország Külügyminisztériumánál is van nyertes projektjük.

„Sok panasz érkezik a lelkipásztorok és a hívek részéről egyaránt, hogy gyakran méltatlan körülmények közt zajlanak a temetések. Jönnek-mennek az autók, nagy a zaj. Ez az emlékkápolna a temető központi helyén lesz, mégis egy csendes és méltóságteljes helyen, könnyen meg lehet majd találni” – közölte Farkas Zsolt. Hangsúlyozta: nem halottasházat építenek, hanem egy olyan helyet, ahol a feltámadás evangéliumában lehet majd megerősödni. Ezért lett elnevezve az emlékkápolna Sulyok Istvánról, aki a Rulikowski temetőben van eltemetve, a KREK első, alapító püspöke volt, és kitartott az örömhír hirdetése mellett még akkor is, amikor minden a halálról és a csüggedésről szólt, hiszen Trianon után a Partiumot leválasztották a Tiszántúli Református Egyházkerülettől, és az Erdélyi Egyházkerülettel való egyesülés sem valósult meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában