Imahét

2023.01.26. 12:51

Több mint tízezer lej gyűlt össze az idei imaheti alkalmakon

A Szent Pál apostol megtérésének ünnepét (január 25.) megelőző héten, 2023. január 15–23. között „Tanuljatok meg jót tenni: keressétek az igazságot.” (Iz 1,17) mottóval imádkoztak Nagyvárad keresztény felekezetei a Krisztus-hívők egységéért. Az imahét ünnepélyes lezárására csütörtök délelőtt került sor a püspöki palota második emeleti hittantermében.

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Az eseményen részt vettek a keresztény felekezetek képviselői (Herdeán Gyöngyi váradújvárosi református lelkész, Mátyás Attila evangélikus-lutheránus lelkipásztor, Kardos József unitárius tiszteletes, Nagy Dávid, a Messiás-hívő Zsidó Hitközség apostola, valamint az ortodox, a görögkatolikus egyházak és a Tabor román pünkösdista gyülekezet küldöttei) mellett a Katalin-telepi plébánián működő nagyváradi Páli Szent Vince Társaság tagjai is, mivel az imaalkalmakon összegyűlt pénzadománnyal az ő tevékenységüket támogatták a hívek.

Fotós: Ciucur Losonczi Antonius

Az egybegyűlteket házigazdaként Böcskei László római katolikus megyés püspök üdvözölte, aki egyebek mellett hangsúlyozta: nem véletlenül választotta a tanácskozás helyszínéül ezt a termet, ugyanis ez a 19. század második felében át lett alakítva a papi szeminárium kápolnájának. Napjainkban pedig a hitoktatás céljait szolgálja. A falán Max Stern festő képe látható, melynek témája Jézus azon kijelentése, hogy „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket”, és ez az üzenet felekezetektől függetlenül arra sarkall, hogy az égre emeljük a tekintetünket, fogalmazott a főpásztor.
Világi személyként Laura Ologu mondott köszönetet az imaheti estéken együtt töltött órákért, a lelki feltöltődésért, élményekért, a szívből jött gondolatokért. A továbbiakban Vass Csaba lazarista szerzetes, Katalin-telepi plébános számolt be arról, hogy az ukrajnai háború kitörése óta a Páli Szent Vince Társaság élelmiszer- és tisztálkodási csomagokat szállított az ukrajnai határra, majd a határon túlra is. Összesen hat szállítmány, több mint 40 tonna segítség jutott el három különböző kárpátaljai helyszínre. Illés Árpád, az egyesület alapító tagja és titkára elmondta, hogy nagy örömmel fogadták az imaheti felajánlást, akárcsak bármikor bármilyen adományt, mert ezáltal is segíteni tudnak majd az ukrajnai rászorultaknak. Hogy a kapott összeget mire fogják konkrétan felhasználni, még nem tudják, mert folyamatos kapcsolatban állnak az ott élőkkel, és annak függvényében visznek adományokat, hogy mire van helyileg a legnagyobb szükségük. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy leginkább ruhákat és tartós élelmiszereket igényeltek, de vittek nem tartós élelmiszereket a szeretetkonyhákra, tisztálkodószereket, gyermekruhákat és játékokat is, melyeknek azok vették hasznát, akik a háborús térségekből menekültek Kelet-Ukrajnába. Akik a továbbiakban is szeretnének segíteni, a Páli Szent Vince Társaság elérhető a Facebookon és a Katalin-telepi plébánián is, illetve a jövedelemadó 3,5 százalékát is fel lehet ajánlani nekik.
A találkozó további részében felvetődött, hogy akik távol maradtak a közös imaösszejövetelekről, mi okból tették ezt, illetve az idei egyéb, az együttműködés lehetőségét magában rejtő tervek is szóba kerültek. Végül felnyitották a perselypénzeket tartalmazó dobozt: mint kiderült, 10.738 lej és 150 euró gyűlt össze.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában