Találkozó

2023.01.09. 12:32

Nagyvárad polgármesterével találkozott Maia Sandu

Oszladozni kezd valamelyest a homály Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnökének hétvégi nagyváradi látogatása körül.

Forrás: Facebook/Florin Birta

BN-összeállítás

A szombaton este Nagyváradra érkezett államfő vasárnap találkozott Florin Birtával, a város polgármesterével, aki Facebook-oldalán számolt be erről. A bejegyzésben az olvasható, hogy: „A találkozások olyan lehetőségek, amelyek segítenek új kapcsolatok kialakításában, a véleménycserében, a legjobb gyakorlatok átvételében és az európai társadalom előtt álló problémák megoldásának meghatározásában. Az egyik ilyen találkozó a Moldovai Köztársaság elnökével, Maia Sandu asszonnyal volt, akit szerencsémnek és megtiszteltetésnek éreztem fogadni a nagyváradi városházán, hogy kifejezzem megbecsülésemet a Moldovai Köztársaság új fejezetének megírásában részt vevő vezetőnek. Az ő érdeklődése a város és a megye fejlesztése, valamint a közös projektek iránt megerősíti a város és a megye közigazgatásának sikeres irányvonalát. Moldovai testvéreink iránti tiszteletünk jeléül Nagyvárad önkormányzata és Bihar megye együttműködik egy közpark építésében Băcioiban, Kisinyov külvárosában.” Ez utóbbi beruházás kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy azt még Ilie Bolojan nagyváradi polgármestersége idején készítették elő, és tavaly kezdték el megvalósítani. A beruházás költségvetése mintegy 800 ezer euró, melynek 25 százalékát a nagyváradi és a Bihar megyei önkormányzat állja. Florin Birta egyébként később azt nyilatkozta, hogy az államfővel meglátogatták a belvárost, és „kollegiális beszélgetést” folytattak Nagyváradról. A polgármester elárulta azt is, hogy a városházi találkozón jelen volt Ilie Bolojan, a Bihar Megyei Tanács elnöke is.

Szép város!

Maia Sandu vasárnap este hét órakor érkezett vissza a nagyváradi reptérre, ahol ezúttal elmenőben a terminál felé válaszolt az újságírók néhány kérdésére. Az államelnök asszony azt üzente a váradiaknak, hogy: „Nagyon szép városuk van, gratulálok! Nagyon tetszett!” Hozzátette, hogy csak a belvárost látta. Arra a kérdésre, hogy mi volt látogatásának a célja, azt válaszolta, hogy magánlátogatáson járt ott. „Ez egy vakáció volt, első alkalommal vagyok itt, és nagyon tetszett.” A köztársasági elnök újságírói kérdésre válaszolva elismerte, hogy találkozott Ilie Bolojannal és Florin Birtával, de a köztük lefolyt beszélgetés tárgyáról már nem nyilatkozott.

Mint arról már beszámoltunk, Maia Sandu szombaton este érkezett Nagyváradra a Tarom légitársaság menetrendszerű járatával. Utazásáról és annak céljáról nem adtak ki semmiféle előzetes tájékoztatást sem a moldovai, sem a romániai hatóságok. Csak vasárnap délután mondta el a kisinyovi sajtónak az államfő egyik tanácsadója, Sorina Ștefârță , hogy egy rövid magánlátogatásról volt szó, melyre Maia Sandu pihenőnapján került sor.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában