Innováció

2023.01.19. 16:34

Innovatív kísérlet Nagyváradon: drónnal reptetett laborminták

A nagyváradi önkormányzat azt tervezi, hogy az általa fenntartott kórházakból drónokkal szállítják a mintákat a robotizált laboratóriumba. A próbarepülést pénteken délelőtt végzik el, és ha a kísérlet eredményei jók lesznek, az önkormányzat kiírja a közbeszerzést a szolgáltatásra.

Forrás: PMO

Pap István

A nagyváradi egészségügyi intézmények újabb lépést kívánnak tenni a 21. századba: a páciensek laboratóriumi mintáit drónnal szállítanák el a megyei kórházban kiépített robotizált laboratóriumba. Mivel ez egész Romániában újszerű megoldás lenne, tehát még a szakemberek sem sokat tudnak róla, ezért a váradi önkormányzat és a Bihar megyei kórház egy próbaprojekt keretében megbízta az ausztráliai Skyy Network céget, hogy végezzen el egy próbarepülést Nagyváradon, amire pénteken a délelőtti órákban fog sor kerülni. 

Forrás: PMO

A repülés eredményeinek elemzése után a helyi illetékesek eldöntik, hogy gyógyászati, gazdasági, logisztikai és egyéb szempontokból megéri-e bevezetni ezt a szolgáltatást a helyi egészségügyi rendszerbe. A próbaprojektet ismertető csütörtöki városházi sajtótájékoztatón dr. Gheorghe Carp, a Bihar Megyei Klinikai Kórház menedzsere elmondta, hogy a laborminták drónnal történő szállításának ötlete már 2018-ban felmerült a váradi önkormányzatban, de csak 2020-tól gyorsultak fel a folyamatok, amikor találkoztak a Skyy Network cég képviselőivel, akik meggyőzték őket arról, hogy ez a szolgáltatás megvalósítható és fenntartható. Az igazgató elmondta, hogy a megyei kórház hat helyszínen működik, amit egyébként le akarnak csökkenteni négyre, tette hozzá, és nagyon fontos, hogy ezekről a helyszínekről a laborminták a lehető leghamarabb eljussanak a robotizált laboratóriumba. Ezzel a megoldással véleménye szerint harminc százalékkal csökkenthető a laborelemzések költsége, és legalább hatvan százalékkal a menetidő.

Együttműködés

Mihai Jurca, Nagyvárad városmenedzsere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Skyy Network vette fel a kapcsolatot az önkormányzattal 2020-ban azzal, hogy olyan partnereket keresnek, akikkel közösen vizsgálhatják a drónok kereskedelmi felhasználásának a lehetőségeit. „Mi igent mondtunk erre a megkeresésre, és most teszteljük az első drónt” – fogalmazott a városmenedzser, hozzátéve, hogy természetesen már megvan erre a Román Polgári Repülési Hatóság engedélye is. A városvezetés célkitűzése az, hogy ezt a szolgáltatást – azaz drónnal történő szállítást közepes távolságokra – kiterjesszék más, kereskedelmi szolgáltatásokra is. Ebből a célból az önkormányzat ki akar fejleszteni egy szoftvert, ami az alacsony légtér menedzsmentjét biztosítja majd, amire azért lesz nagy szükség, mert a légtér egyre zsúfoltabb lesz, jegyezte meg Jurca. Kiemelte, hogy a Skyy Network már dolgozik is egy ilyen szoftveren. Újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az önkormányzat együttműködési szerződést kötött az ausztrál céggel, a város költsége körülbelül 5 ezer euró lesz, ami a repülésbiztonsági kézikönyv elkészítésének, valamint az eszközöknek és a cég munkatársainak Bukarestből Nagyváradra történő szállítását és itteni elszállásolását fedezi, Ausztráliából Bukarestig a cég saját költségén utazott.

Forrás: PMO

A próbaprojekt

A Romániában új megoldást és technológiát Rory Houston, a Skyy Network alapító vezérigazgatója ismertette a sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy hat hónapot vett igénybe a Román Polgári Repülési Hatósággal való együttműködés, mert a projektnek kiemelkedően fontos része a kockázatfelmérés és a lehetséges veszélyek kiiktatását szolgáló megoldások megtalálása. „A drónrepülés ugyanolyan biztonsági elvárásoknak kell megfeleljen, mint a polgári személyszállító repülés” – hangsúlyozta. A cég két hónapja dolgozik együtt a nagyváradi önkormányzattal, és most jutottak el oda, hogy elvégezhető a próbarepülés, melyhez egy X11 típusú drónt fognak használni. Ez a drón összesen 11 kilogrammnyi súllyal tud felszállni, végsebessége 40 km/óra, és rövid távok megtételére alkalmas, de természetesen vannak más típusú drónok, amelyek sokkal gyorsabban tudnak repülni és sokkal nagyobb távokat képesek megtenni. A drón egy okos szerkezet, mely maga méri fel saját műszaki állapotát, és ha bármiféle problémát észlel, autonóm módon eldönti azt, hogy visszafordul a kiinduló pontra, vagy leszáll a célállomáson, esetleg leszáll az útvonalon beiktatott alternatív leszállási pontok egyikén. A legrosszabb forgatókönyv az, amikor a szerkezet repülés közben felmondja a szolgálatot, ekkor azonban automatikusan kinyílik a drón tetejére szerelt ejtőernyő és az eszköz úgy ér földet, hogy a szállítmány nagy valószínűséggel nem sérül. Egyébként minden egyes repülés biztosítva van, az esetleges károkat tehát a biztosító fedezi.

A repülés

A nagyváradi próbarepülést pénteken a délelőtti órákban tervezik elvégezni. A drón a Gavril Curteanu kórháztól indul majd, elrepül az Izvorului utcai tüdőszanatóriumig, a megyei kórházig és a szülészetig. Az útvonalra beiktattak négy alternatív leszállóhelyet is, ahol landolhat a drón, ha bármiféle probléma adódik, például más légi jármű vagy madár bukkan fel, netán az erős szél, esetleg a sűrű esőzés miatt kell megszakítania az útját. „Ha a drón leszáll egy alternatív landolási helyen, ez azt jelenti, hogy jól működik a próbaprojekt, mert az a célja, hogy felmérje a lehetséges kockázatokat. Éppen azért is választottuk ezt az időszakot a próbarepülésre, amikor szeles, esős az idő” – jegyezte meg Mihai Jurca. A városmenedzser a továbbiakban elmondta, hogy a próbarepülést követő hetekben kielemzik az eredményeket, és ezeknek a tükrében döntik el majd azt, hogy igényt tart-e a város erre a szolgáltatásra, és ha igen, akkor kiírják a közbeszerzési eljárást. „Mi még nem tudjuk, mekkorák ennek a szolgáltatásnak a költségei, és mekkorák a kockázatok, ezért is van szükség erre a próbaprojektre, hogy megtudjuk, mit írjunk majd bele a tenderbe” – hangsúlyozta Jurca.

„Én 99,99 százalékban meg vagyok győződve róla, hogy a próbarepülés eredményei igazolni fogják azt, hogy ez egy jó projekt, de másokat is meg kell győzni erről” – fogalmazott Gheorghe Carp. Emlékeztetett arra, hogy a robotizált laboratórium létrehozását is többen kritizálták és kifogásolták, „normális, hogy akkor ezt a projektet is kifogásolni fogják egyesek. A megyei kórház által alkalmazott kollégáim között ugyanis ma is vannak olyanok, akik a 19. században élnek” – jegyezte meg. A menedzser olyannyira meg van győződve arról, hogy ez egy rendkívül hasznos megoldás, hogy ő mihamarabb kiterjesztené ezt a szolgáltatást a megye egész területére. Mint kifejtette, a vonatkozó törvény lehetőséget biztosít kórházkonzorciumok létrehozására, azaz az egészségügyi intézmények úgy tudnának szorosabban együttműködni, hogy közben megtartanák jogi önállóságukat. Gheorghe Carp ilyen konzorciumot hozna létre, a margittai, az élesdi, a belényesi és a nagyszalontai városi kórházakkal közösen, és azt követően ezekből a kórházakból is be lehetne hozni a váradi laboratóriumba a mintákat. „Lehetőség van arra, hogy 150 km/órás sebességű drónjaink legyenek, amelyekkel tíz perc alatt Nagyváradra szállíthatók a minták” – fogalmazott a kórházmenedzser, hozzátéve, hogy a laborminták mellett gyógyszereket és vért is lehetne ily módon szállítani. Gheorghe Carp végezetül megjegyezte: „ez nem beruházás, hanem alkalmazkodás a haladáshoz”.

Rory és a Skyy

Az ausztráliai Rory Houston 15 éves kora óta vezet repülőt. „Előbb volt pilótaengedélyem, mint autóvezetői jogosítványom” – mondta. Belépett az ausztrál hadseregbe, ahol pilótaként szolgált. Afganisztánban is teljesített szolgálatot, itt találkozott először a drónokkal, „azzal az eszközzel, amely lassan helyettesíteni fogja a pilótamesterséget” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón. Leszerelése után, négy évvel ezelőtt alapította meg a Skyy Network céget, mely a drónok kereskedelmi felhasználhatóságának lehetőségeit kutatja, illetve az ehhez kapcsolódó technológiai fejlesztéseket végez. A cég első együttműködése a svájci légitársasággal alakult ki, de voltak közös projektjei a karibi térségben, valamint Albániában is. Ezeken kívül ausztráliai egyetemekkel dolgoznak együtt különböző szoftverfejlesztési programokon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában