Adománygyűjtés

2023.01.10. 15:57

Idén is folytatódik a gyűjtés az életmentő kezelésre

A napokban ünnepelte 55. születésnapját Szabó István, akinek a legnagyobb ajándék az lenne, ha rövid időn belül megkaphatná az életmentő kezelést, amire tavaly kezdtek el gyűjteni.

Forrás: Facebook

P. Nagy Noémi
Folytatódik a gyűjtés Szabó István számára, aki ritka és súlyos betegségben szenved. Történetéről már többször olvashattak lapunkban. István felesége, Szabó Erzsébet most elmondta, hogy eddig 42.000 euró gyűlt össze a cégek és magánszemélyek felajánlásából. A férfi élete két éve változott meg gyökeresen, és most szeretné, ha a sikertelen kezeléseket követően megkaphatná az egyetlen esélynek számító gyógyszert, amit viszont Romániában még nem fedez a biztosító, sőt nem is kapható, ezért külföldről kellene megvásárolni. Szabó István 2019 óta küzd a Non-Hodgkin-limfómával, három kemoterápiás kezelésen és egy őssejt-átültetésen van túl. A harmadik kezelést követő kivizsgálás eredményei viszont azt mutatták, hogy a betegség nagyon agresszívvá vált, és a negyedik stádiumba került. Az itteni orvosok már semmilyen más megoldást nem látnak, csak egy olyan gyógyszeres kezelést, amit jelenleg Romániában még nem fedez az egészségbiztosítási pénztár és nem is kapható. Ezért a család saját erőből és az összegyűlt támogatásokból szeretné megvásárolni Németországból a kezeléshez szükséges Poteligeo nevű gyógyszert, ami 130.000 euróba kerül. Ebben az összegben benne van a teljes kezeléshez szükséges húsz infúzióadag. A jelenleg összegyűlt támogatásból majdnem hét adag gyógyszert tudnának megvásárolni.
Amennyiben rövid időn belül össze is gyűlne a szükséges összeg, még mindig problémát jelent, hogy a gyógyszer még nincs jóváhagyva Romániában, ezért a váradi magánklinika, amellyel felvették a kapcsolatot, ilyen körülmények között nem vállalta a gyógyszer beadását. „Még ebben a hónapban visszamegyünk a kezelőorvoshoz, hogy lássuk, hogy áll a gyógyszer jóváhagyása. Amennyiben nem lesz változás, akkor februártól újra elmegyünk a cégekhez támogatásért, folytatjuk a gyűjtést, elmegyünk Kolozsvárra is, hogy hátha ott vállalják a kezelést úgy is, hogy a gyógyszer még nincs jóváhagyva, és ha ott sem sikerül, akkor Magyarországon is próbálkozni fogunk. Próbálunk mindent megtenni, de nagyon nehéz előrelépni” – mondta el Szabó Erzsébet. A család mellé állt a Facebookon működő Kéz a kézben jótékonysági licitcsoport is, több tombolát is indítottak, a befolyó összegekkel mind István gyógyulását fogják támogatni.

Utalási lehetőségek

Név: SZABÓ ISTVÁN

RON: RO89BTRLRONCRT0528362002

BT PAY-0744289486 Szabó István

REVOLUT ID revolut.me/ @istvn4h44

REVOLUT HUF: LT86 3250 0285 9296 3613

REVOLUT RON: IBAN RO85BREL0005525342400100

REVOLUT EURO: IBAN LT863250028592963613

Tüntessék fel: „donaţie-adomány”, hogy ne kelljen adót fizetni az összegyűlt pénzösszegre. Az Asociaţia Buni Prieteni Împotriva Cancerului Egyesület is Szabó István ügye mellé állt, így rajtuk keresztül a cégek is támogathatják őt nagyobb összegekkel vagy a profitadójuk 20 százalékával.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában