Kiállítás

2023.01.27. 11:05

Bútorfestők templomkazetta-feldolgozásaiból nyílt kiállítás a nagyváradi várban

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület bútorfestőinek vándorkiállítása Nagyváradon ,,lelt otthonra”, a tárlatot csütörtök délután nyitották meg a Magyar Kultúra-heti ünnepségsorozat utórendezvényeként.

Törő Enikő 

Az ecsettől a mennyezetig – bútorfestők templomkazetta-feldolgozásaiból című kiállítást nyitotta meg Kolozsvári István, a Bihari Népművészeti Egyesület elnöke és Kecse Gabriella, a Tanoda Egyesület vezetője csütörtök délután a nagyváradi vár A épületének első emeletén.

Kecse Gabriella kifejtette, hogy már hosszú idő óta közreműködnek a nagyváradiak a berettyóújfaluiakkal, ez most sincs másként, hiszen az ő jóvoltukból érkezett el Nagyváradra is ez a kiállítási anyag. Hozzátette, hogy a Magyar Kultúra Hete is egy olyan rendezvénysorozat, amikor a határon túliakkal való kapcsolat erősödik, a határ fogalma pedig átértékelődik.

A szerző felvétele

A tárlat anyagáról Kolozsvári István beszélt, aki először is kifejtette, hogy egy vándorkiállításról van szó, amely a Békés Megyei Népművészeti Egyesület tagjainak munkája. A tárlat címéhez kapcsolódóan elmondta, hogy a kiállított kazetták tulajdonképpen protestáns templomok kazettáinak átdolgozásai. A protestáns templomokra a díszítetlenség jellemző, tette hozzá, ennek az a fő célja, hogy a hívek az igére figyeljenek. ,,Szépérzéke azonban mindenkinek van” – folytatta ismertetőjét, ennek köszönhetően alakult ki az a protestáns egyházaknál is, hogy némi díszítettség azért jól nézne ki, így kezdték el a mennyezeti táblaképeket készíteni, és a padozatok homlokzati részét is díszíteni. Az Alföldön kevésbé jellemzők a kazetták, a hegyes, dombosabb területeken azonban sűrűbb, ennek az az oka, hogy hegyvidékeken az alapanyag, tehát a fa, adott. A kazettákon többnyire növényi ornamentika jelenik meg, a kiállított táblákon főként kiragadott, már meglévő táblaképek egy-egy része mutatkozik meg.

A Békés Megyei Népművészeti Egyesület egyébként 2018 óta foglalkozik a mennyezeti kazettákkal, azóta több templom kazettáit is restaurálták, elsőként Békés megyében, legutóbb pedig a magyarókereki református templom kazettás mennyezete született újjá nekik köszönhetően.

Kolozsvári Istvántól megtudhattuk azt is, hogy a kiállítás február végén ,,továbbvándorol” Nagybányára, ezután pedig Szatmár megyében lesz látható.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában