Összejövetel

2022.12.30. 20:41

Év végi ünnepséget tartottak a TEG művészei

Meghitt összejövetellel zárták az évet a nagyváradi Tibor Ernő Galéria tagjai. A csütörtöki vacsorán megemlékeztek az eltávozott tagokról, de átbeszélték az idei év sikereit és a jövő évi terveket is.

A szerző felvétele

Pikó Stefánia

Ahogyan azt minden évben szokták, ezúttal is közösen búcsúztatták az óévet a nagyváradi Tibor Ernő Galéria művészei. A meghitt összejövetel Thurzó Sándor József brácsaművész zenei előadásával vette kezdetét, aki bevezetésképp elmondta, először a galéria közösségének eltávozott tagjairól szeretne megemlékezni, ezért Popper Dávid egy olyan művével kezdi, amely szintén az elhunytak emlékére jött létre.

 


Az est következő pontja a galéria egykori elnökének köszöntője volt. Gavrucza Tibor nyugalmazott lelkipásztor, festőművész az élet állandó kettősségéről szólt, arról, hogy bár valóban számos veszteség érte közösségüket, csak azok láthatják meg a fényt, akik árnyékban vannak, a fény, a karácsony ünnepe és Jézus születése pedig örömmel tölthet el ismét mindenkit. „Most, hogy itt elhunytainkra emlékezünk, és közösen imádkozunk, templommá válik ez az – egykori – szenes pince, ahogyan templommá vált az istálló is, amikor megszületett benne a megváltó.” – mondta. Az elhunyt alkotótársakat említve így fogalmazott: „Meghalni igazából csak az hal meg, akit elfelejtenek. Mi pedig nem felejtjük őket. Megköszönjük az Úristennek, hogy nekünk adta őket, és azt, hogy most együtt lehetünk terített asztal mellett, szerető szívekkel”.

 


A meghitt gondolatok után a galéria jelenlegi vezetője, Csathó Töhötöm köszöntötte a társaságot a múltból a jelen aktualitásainak irányába fordulva. Mindenekelőtt köszönetet mondott dr. Kőrösi Editnek, aki egy szép szintetizátorral ajándékozta meg a galériát. Az ajándékot azonban sajnos csak megnézni lehetett, ugyanis a brácsaművész zenésztársa, Fórián Andrea betegség miatt nem lehetett jelen az összejövetelen. A galéria vezetője örömmel tett említést a Petőfi 200 kiállításról, amely oly nagy népszerűségnek örvend, hogy az eddigiek szerint csak jövő márciusában kerül vissza a TEG-hez, ami nemcsak azért öröm az alkotóknak, mert a tárlat a galériát népszerűsíti, hanem mert ezzel együtt a nagyváradi képzőművészet hírét is viszi.

 

Nagy projektek várnak az alkotókra a következő évben is, hiszen jövőre lesz 200 éves Kölcsey Himnusza, a művészek pedig erre az alkalomra is szeretnének előrukkolni egy legalább ennyire sikeres tárlattal.
A köszöntők, illetve Thurzó Sándor József zenei műsorát követően nem maradt hátra más, mint az ajándékozás és a közös vacsora.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában