Köztisztaság

2022.11.09. 15:02

Tisztaságért játszótér jár

Az idei Bihar megyei köztisztasági bajnokság hat győzteséből az egyik, az élesdi önkormányzat a jutalomként kapott teljes összeget két játszótér építésére fordította.

ERDON-összeállítás

Az egyik élesdi játszóteret a bölcsőde udvarán, a másikat pedig az Octavian Goga Könyvtár mögötti parkban alakították ki. Mindkét létesítményben vannak csúszdák, hinták, körhinta, valamint padok is. Ugyanakkor fákat is ültettek, valamint szemétkukákat is kihelyeztek, amelyekbe szelektíven lehet gyűjteni a hulladékokat – tudatja közleményében a Bihar Megyei Tanács. A projekt összköltségvetése 100 ezer lej áfával együtt. Ebből az összegből 90 ezer lejt a Közösségi Fejlesztési Egyesület (ADI) és az Ecolect Group adott, amiért a város első helyezett lett a köztisztasági versenyen, 10 ezer lej pedig az Élesdi Polgármesteri Hivatal önrésze volt.

 

 A megyei tanács közleménye emlékeztet arra, hogy az idén a „Bihar Megyei Tisztasági Bajnokságon” kilencvennégy helyi önkormányzat vett részt, és a takarítási kampányok során összegyűjtött hulladék mennyisége alapján osztottak ki három díjat a megyét hat részre felosztott övezet mindegyikében. Az első helyezettek 100 ezer, a második helyezettek 50 ezer lej, a harmadik helyezettek 30 ezer lej pénzjutalmat kaptak. A díjak tíz százalékát az EcoClub Bihor önkéntesei kapták. A 2. számú övezetben, ahol Élesd lett az első, Csarnóháza végzett a második helyen, míg a harmadik Vársonkolyos lett. A többi övezetben Bors, Alsókocsoba, Vaskohsziklás, Érbogyoszló és Szentjobb végzett az első helyen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában