Elismerés

2022.11.11. 10:04

Pedagógusdíjakat alapított az RMDSZ

Szakmai, pályakezdő és életműdíjjal jutalmazza ezentúl minden évben az RMDSZ Bihar megyei szervezete az oktatók munkáját. Az idei ünnepséget november 19-én, szombaton 18 órától tartják a nagyváradi Szigligeti Színházban, A magyar nyelv napja – Pedagógus est címmel.

A szerző felvétele

Ciucur Losonczi Antonius

A témában csütörtökön a Fekete Sas-palotabeli székházban tartott sajtótájékoztatón Szabó Ödön oktatásügyi szakpolitikus, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke elmondta, már több éve felvetődött, hogy hagyományteremtő szándékkal pedagógusdíjakat alapítanak. Már tavaly terveztek egy ünnepséget, ám akkor a járványügyi korlátozások miatt inkább elhalasztották. Az idén ezért a kijelölt három kategóriában két-két díjat adnak át, a 2021-est és a 2022-est is, ezek Deák Árpád képzőművész alkotásai. Az alapító ugyan az RMDSZ, viszont a döntést, hogy kik részesüljenek az elismerésekben, a szakma képviselőire bízták, ahogyan az történni szokott a többi díj (sajtó, sport, önkormányzati, kulturális stb.) esetében is, fejtette ki Szabó Ödön. Hozzátette: a magyar nyelv napját november 13-án ünnepeljük, és ezentúl minden évben az ehhez legközelebb eső olyan napon fogják átadni az elismerést, amikor erre lehetőség adódik a színházban. Az pedig talán nem szorul magyarázatra, hogy a pedagógusok tesznek talán a legtöbbet azért, hogy a magyar nyelv fennmaradjon, szépen és helyesen beszéljünk magyarul.

Kéry Hajnaltól, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Rákóczi Szövetség Bihar megyei elnökétől megtudtuk, hogy az intézményvezetőkön keresztül kérték az iskoláktól, hogy tegyenek arra vonatkozó javaslatokat, hogy kiket tartanának méltónak a díjakra, majd a beérkezett ajánlásokat az RMPSZ vezetősége mérlegelte. Ugyanakkor 18 úgynevezett pedagógus szolgálati emlékérmet is átadnak azoknak, akik az elmúlt tanévben vonultak nyugdíjba, valamint nyolc Apáczai-díjat azoknak, akiknek az írasaik, könyveik hivatkozási alapot jelentenek, hasznos segédeszközei a tanulásnak. A díjak átadása után pedig a Játék a kastélyban című színielőadást tekinthetik meg a jelenlevők.

Meleg Vilmos, a Varadinum Kulturális Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a VKA a kezdetektől fogva támogatja az értékalapú kezdeményezéseket, a hozzáadott értéket generáló munkát. Az alapítvány kuratóriumában pedig jelen vannak az oktatási intézmények képviselői, illetve a Festum Varadinum idején mindig programokat szerveznek az iskolák is. Megjegyezte azt is: sokszor egy-egy pedagógus kiváló teljesítményéről csak a szűkebb környezte tud, ezért is fontos, hogy egy kicsit reflektorfénybe kerüljenek és a szélesebb körű nyilvánosság előtt is bemutatkozzanak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában