Két hét Mongóliában – beszámoló egy igazi utazásról

Pikó Stefánia

Csak úgy repült az idő Balázs Zoltán és Torkos Márk úti beszámolójának estéjén a Partiumi Keresztény Egyetem amfiteátrumában múlt héten. Az est főszereplői ugyanis mongóliai útjuk annyi izgalmas élményéről, benyomásáról számoltak be, hogy az összegyűlt érdeklődőknek a kétórásra kerekedett beszélgetés sem volt elég, annak lezárása után is kíváncsiskodva faggatták őket tovább. A beszélgetés moderátora Szomor Abigél egyetemi lelkész volt.

Dr. Balázs Zoltánt, a Művészeti Tanszék vezetőjét második mongóliai útján kísérte el Torkos Márk Erik vizuális művész, fotográfus, a Művészeti Tanszék munkatársa. A tanszékvezető elmondta, három évvel ezelőtt szerveztek egy Erdély–Mongólia csereprogramot, ennek keretében járt már korábban is Mongóliában, a kapcsolat pedig egy volt hallgatóval, Szabó Rékával történő együttműködése révén valósult meg, aki annak idején felkereste az ötlettel a tanszékvezetőt. Néhány hónap alatt sikerült összegyűjteni a pénzt az első mongóliai útra, ami annyira jól sikerült, hogy azután a mongol partnerek is eljöttek ide egy hónapra, és azt mondták, életük egyik legnagyobb élménye volt. Tavaly Balázs Zoltánt ismét meghívták, a koronavírus miatt azonban az utazás halasztva lett.
A Dél-Koreából induló Global Nomad Art Project elnevezésű projekt már a kilencvenes évek óta működik – magyarázta Torkos Márk. Ez olyan különböző, egy-két hetes vagy akár egy hónapos rezidenciaprogramokat, alkotói folyamatokat jelent, amelyek alapkoncepciója az utazás. Különböző országokból hívnak meg művészeket, akik egy másik országban találkoznak – így, ennek a projektnek a keretében találkoztak a PKE művészei is többek között spanyolországi, indonéziai, franciaországi, dél-koreai művészekkel Mongóliában. A találkozás során a résztvevők kulturális, művészeti eszmecseréket folytatnak, megosztják egymással alkotói szemléleteiket. Az idei, mongóliai találkozás tematikája a „land art”, „nature art” volt, ami azt jelenti, hogy a művész valamilyen szándékból, valamilyen gesztusból kifolyólag, a természet elemeit felhasználva alkot. Ebben a két hétben busszal járták be Mongólia két nagy tartományát, összesen 1300 km-t téve meg.

Benyomások
„Mielőtt felszabadították Mongóliát Kína elnyomásától, mondhatni egy sátortábor volt az ország. Nem voltak épületek, nem volt színház, iskola, emellett a lakosság nyolcvan százaléka fertőzéses betegségben szenvedett és írástudatlanok is voltak. Ezután érkeztek meg hozzájuk a szovjetek, ami kivételesen az ő esetükben fejlődést jelentett. A nemzeti ünnepen például, amin 2019-ben részt vettünk, a tevék, a jakok, a katonák felvonulása után hozták traktorral a vörös csillagot” – mesélte érdekességként Balázs Zoltán. Hozzátette, furcsa lehet ez számunkra, hiszen míg a kommunizmus nekik az írásbeliséget, a fejlődést hozta el, nekünk a hanyatlást jelentette. Az ország építészetében, a király palotáján kívül, ez köszön vissza, illetve a kapitalizmus – a felhőkarcolók és Dzsingisz kán szobra előtt a főtéren a műfű. Érezhető, hogy vágynak a további fejlődésre, hogy sikeres nagyvárossá váljanak – magyarázta. A forgalomban ez meg is látszik: míg 2019-ben még nem volt gond a közlekedéssel Ulánbátorban, idén már hatalmas dugókba keveredtek. Ami feltűnt még a forgalommal kapcsolatban, az az volt, hogy rengetegen járnak Toyota Priusszal, a nomád életmód és a japán csúcstechnika pedig izgalmasan ötvöződik, hiszen minden jurta mellett parkol egy Prius vagy valamilyen terepjáró.

„Van egy óriási különbség a mongóliai és az európai emberek között. Alapvetően az állat arra megy, amerre az ember, ez itt fordítva van, az ember arra megy, amerre az állat. Ennek pedig van egy nagyon mély jelentéstartalma, hatalmas természettiszteletet takar – tudják az emberek, hogyha nincsenek az állatok, akkor ők sem lennének” – fogalmazott Torkos Márk. Balázs Zoltán elmondta, az első nagy sokk – gasztronómia terén – akkor érte, amikor az első vidéki megállónál este egy kecskét „szénné égettek”. A vacsorakészítés menetét egy disznóvágáshoz hasonlították, a kecskét azonban nem darabolták fel, hanem a száján keresztül távolították el a csontjait, majd így tálalták. „Fontos hozzátenni, hogy a mongol gasztronómia két fő összetétele a tej és a hús, mert ez az, ami van” – magyarázta Torkos Márk, aki aztán fotókkal is szemléltette, hányféleképpen tudják a mongolok a tejet feldolgozni – az alkoholos italoktól kezdve a joghurtokon át, még szárított, keményített darabkákat is készítenek, amit kenyér helyett fogyasztanak. Olyan nap is volt, amikor sült mormotával kínálták őket. Balázs Zoltán, mivel vegetáriánus, nem kóstolta meg a húsételeket, Torkos Márk azonban igen, és az utazás végére ez a szokatlan étrend bizony ki is készítette a szervezetét.

Igazi kaland
Az étkezés furcsaságaitól könnyedén el tudtak tekinteni, hiszen mindketten úgy érzik, a konkrét utazás mellett igazi spirituális utazáson is részt vettek ebben a két hétben. Balázs Zoltán elmondta, gyakran mondogatjuk magunknak és egymásnak, hogy le kellene lassulni, ezzel ellentétben egyre csak gyorsulunk, Mongóliában viszont valóban volt alkalmuk erre a lelassulásra és az önreflexióra.
„Amikor 2019-ben elmentem Mongóliába, nem úgy mentem oda, hogy én most hazamegyek, ennek ellenére azt éreztem, hogy megérkeztem, hogy ott jó lenni, és hogy az egy barátságos környezet. Az ilyen-olyan extrém történetek, amiket említettünk, eltörpülnek amellett, hogy mennyire barátságos, vendégszerető emberek élnek ott. Nagyon sok olyan arcot is láttam egyébként, akiket a saját falumban, vagy ha itt, a közönség soraiban szétnézek, könnyen el tudnám ott is képzelni” – mondta Balázs Zoltán, mikor Szomor Abigél arról kérdezte, érzett-e valamilyen köteléket, valamilyen otthonosságot tekintettel a magyarság múltjára. Megjegyezte, igazi utazó tudott lenni. Torkos Márk hozzátette, a vidéki emberek kedvessége visszaköszönt Mongóliában, ugyanakkor a kommunista időszaból megmaradt jegyek is otthonosságot kölcsönöztek a helynek. Balázs Zoltánhoz hasonlóan pedig ő is erősen érezte és megélte ezt a lelassulást.
Számtalan érdekes és szórakoztató történetet és fotót osztottak meg ezen kívül is a mesélők, mintha nem is két hetet, hanem ennél sokkal több időt töltöttek volna a távoli országban.

Borítókép: Jakok Tarját város közelében/Torkos Márk Erik