Szavalóverseny

2022.11.16. 14:42

Istenes versek „seregszemléje” Margittán

A Horváth János Társaság idén is megrendezte az Istenes Versek Körzeti Szavalóversenyét, immár tizenharmadik alkalommal. A több mint egy évtized alatt a rendezvény népszerűsége folyamatosan nőtt, ami a versenyzők számában és a minőségben egyaránt lemérhető.

Hajas Anna

Albisról, Berettyószéplakról, Érszőllősről, Magyarkécről, Micskéről és Tótiból is érkeztek versmondók a margittaiakon kívül a november 12-én szervezett eseményre. A váltott helyszínű versenynek idén az Árpád-házi Szent Margit római katolikus templom adott otthont. Az ideit megelőző két évben a világjárvány miatt online formában rendezték meg az eseményt, mely által a folytonossága megmaradt. A versenyzőket nyolc korcsoportra osztották, számuk függvényében, és az esélyegyenlőség érdekében: előkészítő, I., II. és III., IV., V. és VI., VII. és VIII., IX–XI. osztályosok, valamint iskolán túliak. Összességében 61-en jelentkeztek a rangos megmérettetésre, ezért két részben zajlott a verseny. Az elsőben az előkészítő–IV. osztályosok mondták el verseiket, 10 és 11 óra között, a másodikban pedig az V–VIII. osztályosok és iskolán túliak 11 órától kezdődően. A zsűri tagjai voltak, a kisebbeknél: Bordás Mária, Bende Orsolya, Kun Tünde, Szatmári Annamária és Tóth Attila-Levente, a nagyobbaknál: Horváth Sándor, Simon Erika, Szegedi Kiss Gyöngyi, Szőke Anna és Tóth Attila-Levente.

 

Elsőként a Horváth János Társaság (HJT) elnöke, Szőke Ferenc főszervező köszöntötte a versmondókat, a jelenlévő pedagógusokat és szülőket, valamint azokat az érdeklődőket, akik úgy döntöttek, hogy meghallgatják a szebbnél szebb költeményeket. Köszönetet mondott a katolikus egyháznak a verseny befogadásáért, továbbá a Margittai Helyi Tanácsnak és Magyarország kormányának az anyagi támogatásért. Mindkettő pályázatok által tette ezt meg. A helyi tanács a városi pályázatokon keresztül, a magyar kormány pedig a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez benyújtott pályázat által támogatta a rendezvényt. „A verseny elsődleges célja az istenes versek népszerűsítése, hiszen (…) nagyon sok és szép ilyen költeménnyel büszkélkedhet nemzetünk” – mondta a főszervező. Házigazdaként Tóth Attila-Levente plébános mondott köszöntőt, hangsúlyozva, hogy ezen a versenyen mindenki nyertes, már csak azzal is, ha megtanult egy szép istenes verset. Sikeres szavalást kívánt a versenyzőknek, a hallgatóságnak pedig áldott együttlétet. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Demián Zsolt alpolgármester, körzeti RMDSZ-elnök, aki nem üres kézzel érkezett, mivel három különdíjat hozott magával. Köszöntötte a versenyzőket és a hallgatóságot. Gratulált a Horváth János Társaságnak a több mint két évtizedes munkához, mely által nagyban hozzájárultak a város kulturális életének fejlesztéséhez. Ezt belátja és méltányolja az RMDSZ-szervezet, ezért harcolta ki, hogy a város a költségvetéséből az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb összeget szánjon a civil szervezetek tevékenységének támogatására. Ugyancsak különdíjakat ajánlott fel Almási István önkormányzati képviselő is, aki állandó támogatója a HJT által rendezett szavalóversenyeknek. Tóth Attila-Levente plébános sem érkezett üres kézzel, hiszen 25, játékfilmekből ismert plüssállatkát ajánlott fel, amit a zsűri a dicséretben részesülő szavalóknak ítélt oda. Ezáltal szinte senki nem ment haza jutalom nélkül.

A köszöntő beszédek után elkezdődött az istenes versek seregszemléje. Nagyon sok jól kidolgozott és szép szavalatnak lehettünk tanúi. A minőségi javulás egyértelműen érezhető volt. A gyerekek örömmel, és többségük nagy átéléssel mondta el az általa választott költeményt. A fiatalabb korosztálynál Bende Orsolya magyartanár mondott értékelő beszédet, aki a dicséret mellett felhívta a figyelmet a hibákra is, melyből évről évre levesebb van. Az idősebb korosztályúaknál Horváth Sándor értékelte az előadásokat. Záróbeszédében Szőke Ferenc még egyszer köszönetet mondott mindenkinek, és meghívta a versenyzőket az Ady Endre Szavalóversenyre, melyet november 26-án, szombaton 14 órai kezdettel rendeznek meg a művelődési ház konferenciatermében. Reményei szerint még több település fog bekapcsolódni a programjaikba és visszatérnek az előző versenyeken már részt vett települések is: Bályok és Monospetri. A legeredményesebb versenyzők okleveleket és értékes könyvvásárlási utalványokat kaptak, melyeket ízlésük szerinti jutalmakra válthatnak be. Az erős mezőny miatt a zsűri hat különdíjat is odaítélt, mivel sok esetben csak árnyalatnyi különbségek voltak a szavalatok között. E tekintetben is jó szolgálatot tettek a felajánlott különdíjak, melyek közül az RMDSZ-ét a körzeti elnök adta át, gratulációk kíséretében. 

Díjazottak

Előkészítő osztályosok, különdíjasok: Király Benjámin, Soós Írisz Jázmin.

I. osztályosok: I. Kiss Botond, II. Ciarnău Fatima-Hanna, III. Vidui Bernadett.

II–III. osztályosok: I. Kosztandi Zselyke, II. Budai Rebeka, III. Barabás Hanna-Zsuzsa.

IV. osztályosok: I. Kiss Virág, II. Bános Anna-Júlia, III. Ádám Evelin. Különdíjasok: Kupás Nóra, Czier Izabella, Orgován Tábita.

V–VI. osztályosk: I. Illyés Teodóra, II. Balázs Nikolett, III. Kasa Dávid-Attila. Különdíjasok: Budár Maya, Torz Zsófia, Tóth Maria-Agneta.

VII–VIII. osztályosok: I. Szekrényes Eszter, II. Kun Abigél, III. Szölösi Ágota, Fazekas Zsófia. Különdíjasok: Iuhász Renáta, Fincicki Flóra.

IX–XI. osztályosok: Csokmai Monica-Viktória, II. Pal Viktória-Cristina. Különdíjasok: Szabó Júlia-Andrea, Szabó Máté.

Az iskolán túliak kérésükre versenyen kívülieknek minősültek, így több díj maradt az iskolások számára.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában