Vallás

2022.11.23. 08:56

Egyházmegyei bibliaismereti vetélkedő zajlott

Fotó: Törő Enikő

Törő Enikő

Összesen hat csapat vett részt a Bihari Református Egyházmegye bibliaismereti vetélkedőjén, a továbbjutó pedig decemberben ott lehet az egyházkerületi fordulón. A megyei forduló szombat délután zajlott a Nagyvárad-Réti Református Egyházközségben. A program délután két órakor áhítattal indult, majd énekléssel folytatódott. Ebben közreműködött a Csillagocska Alapítvány részéről Brugós Anikó és Benedek Árpád, akik népdalzsoltárokat tanítottak a gyerekeknek, valamint Márkus Zoltán réti kántor-karnagy. A vetélkedőt szeretetvendégség és játék követte.
Kabai Kitty, a nagyvárad-réti gyülekezet beosztott lelkipásztora lapunknak elmondta, a vetélkedő célja, hogy a konfirmált fiatalok heteken keresztül olvassák a Szentírást, valamint, hogy ismerkedjenek is egymással. A vetélkedőre egyébként a József-történetekből kellett készülni. Voltak kérdések is, melyekre válaszolni kellett, de szórakoztató, kreatív részei is.
A vetélkedőn tehát hat csapat vett részt: Nagyvárad-Rét két csapattal, Nagyvárad-Olaszi, Paptamási, Jákóhodos és Kisnyégerfalva. Az egyházkerületi fordulóra a váradolaszi csapat jutott tovább, mely a bibliaismereti verseny utolsó része, és decemberben rendezik meg Érszőllősön.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában