Emlékezés

2022.11.03. 14:45

Az egyházmegye elhunyt híveiért mutatott be szentmisét Böcskei László püspök

Halottak napjának estéjén Böcskei László megyés püspök szentmisét mutatott be a nagyváradi székesegyházban az egyházmegye elhunyt híveiért, majd a kriptában a székeskáptalan elhunyt tagjaiért és a főpásztorokért imádkozott. Közreműködött a székesegyház Szent László Énekkara, dr. Kristófi János Zsigmond orgonista-karnagy vezényletével.

Fotó: Vakon Zsolt/RKP

Ciucur Losonczi Antonius

A szertartás bevezető részében Böcskei László megyés püspök kifejtette: ilyenkor a halottainkra szoktunk emlékezni, felkeressük a sírjaikat, virágokat viszünk és gyertyákat gyújtunk. Azt gondoljuk, hogy csak a halálról szól minden, holott a mécsesek lángja mellett eszünkbe kellene jusson, hogy valójában az életre kell figyeljünk, hiszen Jézus győzedelmeskedett a halál felett, feltámadott, s ezáltal megnyitotta mindenki számára az örök élet kapuját. Meghívót kaptunk tőle, hogy belépjünk ezen az ajtón – s nekünk erre kell készülnünk, hogy részesei legyünk Isten tervének, melybe minket is bevont. Ezért ne csak emlékezzünk november elején, de próbáljuk megerősíteni a hitünket is. Ennek fényében éljük le földi életünket, s töltsük ki ideiglenes vándorlásunk idejét, hogy majdan az örök élet boldogsága legyen a jutalmunk a mennyországban, tanácsolta a főpásztor.

Fotós: Vakon Zsolt/RKP


Az evangéliumi szakasz Szent János könyvéből szólt. Elmélkedésében Böcskei László arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus búcsúbeszédéből hangzott el egy részlet, mellyel tulajdonképpen megnyugtatta a tanítványait. Három év alatt ugyanis sok mindenre tanította őket, s ezeket szerette volna még egyszer elismételni, hogy helyes irányba fordítsa a hallgatósága tekintetét. A követői kíváncsiak voltak, mindjárt meg is akarták azt tudni, hogyan juthatnak el a megígért helyre, mire azt felelte nekik, hogy „Én vagyok az út, az igazság és az élet”, vagyis, ha őt követik, akkor eljutnak arra a helyre, amit a Mennyei Atya készített elő a számukra. S ez az üzenet később visszaköszönt a húsvét reggeli jelenetben is, amikor az üres sziklasír előtt álló ijedt asszonyoktól a két fénylő ruhájú férfi azt kérdezte: „Miért keresitek az élőt a holtak közt?”. Nem volt ott, mert feltámadott, van tehát jövő, folytatás.
Mi is mintha keresnénk valamit, amikor kimegyünk a temetőbe, magyarázta az egyházmegye főpásztora. Az élet titkának megértési vágyával járkálunk a sírok közt, keresve sokféle kérdéseinkre a választ. Felidézzük a sok szép közös emléket, vigasztalást és megerősödést remélve. S mindeközben tanuljuk a holtaktól azt, hogy nem mindent tudunk mi irányítani, mert vannak dolgok, melyek Istenre vannak bízva. Mi pedig csak vándorok vagyunk, s egyszer mindenki életében bekövetkezik az a pillanat, amikor igent kell mondjon Isten hívó szavára, de addig a találkozásig próbáljunk meg helyesen élni, hangsúlyozta Böcskei László.
A szentmisén közreműködött a székesegyház Szent László Énekkara, dr. Kristófi János Zsigmond orgonista-karnagy vezényletével. Kersch Ferenc Requiem című szerzeménye csendült fel, melyet a székesegyház egykori karnagya 1890-ben komponált, abban az évben, amikor a mostanit megelőzően átépítették az orgonát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában