Toszkána varázsa

Vad Zoltán

Nem mindennapi kalandra vállalkoztunk, amikor szervezni kezdtük az autóbuszos toszkán utazást. Egy olyan országban, mint Olaszország, ahol darabszámra is a legtöbb az UNESCO által kulturális és természeti világörökségnek nyilvánított helyszín, egyrészt könnyű dolgunk volt, mert volt választék bőven, másrészt meg is gyűlt a bajunk, amikor döntenünk kellett, hogy mit hagyjunk ki a programból. A négy nap alatt így is felejthetetlen emlékekkel és varázslatos élményekkel gazdagodtunk.

Ugye ismerős az az érzés, amikor bármennyire későn is érkezel meg, bármennyire is elcsigázott vagy a hosszú buszozás miatt, a megérkezés után a sötétség beállta ellenére, azonnal lesietsz a tengerpartra. A Ligur-tenger első érintésre elvarázsolt mindenkit. 

Cinque Terre

A Cinque Terre (jelentése “öt föld”) a Ligur-tenger partjának egyik zord és nehezen megközelíthető része La Spezia városától északnyugatra. Zordsága ellenére annyira festői a táj, hogy a környékre látogató turisták közül senki nem hagyja ki. Nevét a területén osztozó öt településről kapta: Riomaggiore, Manarola, Corniglia, Vernazza és Monterosso al Mare. Busszal La Spezia városáig mentünk, innen vonatra szálltunk. Mivel csak fél napunk volt, a tervünk az volt, hogy fordított sorrendben látogatjuk meg az öt városka közül négyet. Vernazza, az “öt föld” közül talán a legszebbnek tartott település, itt kezdtük az “öt földes” kalandunkat. A kikötőt érdemes felkeresni, itt található a 11. századi Belforte erőd és őrtorony is, amely egykor a kikötő biztonságát hivatott szolgálni. A turistalátványossághoz zegzugos kis utcácskákon át lehet felkapaszkodni, ami nem volt egyszerű a rendkívül páradús levegő miatt. De megérte, mert a tetőre érve csodálatos panoráma tárult elénk.

A következő célpontunk Corniglia volt. Az öt települést összekötő gyalogösvényen szerettünk volna ide eljutni. A gondosan kiépített út a part menti sziklák vonalát követve kanyarog, a kilátás az élénkzöld domboldalakra, a színes falvakra és a kék különböző színeiben pompázó tengerre lenyűgöző. Az út mentén szőlővel, olaj-, citrom- és narancsfákkal, illetve fűszernövényekkel beültetett kertek mellett haladunk el. Mi is alig bírjuk az emelkedőket, az itt élőknek évszázadokon át meg kellett küzdeniük a meredek hegyoldallal gyümölcsökkel teli puttonyaikat cipelve. Corniglia a legkisebb település az öt közül és az egyetlen, mely nem a tengerpartra épült, hanem egy partmenti szikla tetejére, de ez a tény a varázsából semmit sem von le. Érdekesség, hogy Corniglia tengerparti strandja a tenger eróziója miatt pár évtized alatt teljesen eltűnt. Érdemes felkeresni az 1556-ban, a genovaiak által épített szögletes őrtornyot, illetve az e körül felépített kis vár romjait.

Innen kezdve vonattal folytattuk az utunkat. Sok idő a pihenésre nem nagyon van, a vonat percek múlva máris a következő állomásunk, Manarola pályaudvarán lassít. Manarola nem igazán nyújtott emlékezetest. Talán azért is, mert telítődtünk az előző két látványossággal. Ezért ajánlják sokan, hogy ne egy nap alatt látogassuk meg a világ talán legszebb partvidékét. Valahogy így jártunk Rio Maggiore városkával is, melyet a 8. században görög menekültek alapítottak. A páradús tengerparti levegő, a közel 3,5 kilométeres túra Vernazza és Corniglia között sok erőnket felőrölte. Alig vártuk, hogy az utolsó állomásunknál végre megfürödjünk a tenger vizében. Mivel a part kavicsos és köves, nem igazán alkalmas a fürdésre, főleg az úszni nem tudók számára. Nekünk mégis nagyon jól esett az egésznapos izzadás után a kristálytiszta, langyos tengervíz lazító ölelése. 

Firenze

Toszkána “abszolút csúcspontja”, a reneszánsz bölcsőjének tartott Firenze felkeresése során minden sarkon és minden sikátorban felfedezhettünk valami érdekeset. A városi sétát az óvárosi Piazza del Duomo téren található, a lenyűgöző Santa Maria del Fiore székesegyházzal érdemes kezdeni, lehetőleg a reggeli órákban, amikor még kevés a turista. A későbbi órákban már szinte lehetetlen egy olyan fotót készíteni, amibe ne “lógjon” be valaki. Európa negyedik legnagyobb templomában akár 30000 ember is elfér. Pompás kupoláját, a reneszánsz igazi remekművét Brunelleschi firenzei aranyműves 16 év alatt építette. A zöld, a fehér és a rózsaszín színeiben ragyogó márványhomlokzat látványa a lélegzetet is elállítja, annyira csodálatos. A székesegyházba a belépés ingyenes, de a legtöbb esetben órákig kell sorban állni, ezért ezt ki kellett hagynunk.

A Ponte Vecchio, az úgynevezett Öreg-híd, Firenze leghíresebb látványossága, szintén kihagyhatatlan célpont. A Ponte Vecchio a legrégebbi híd, amely az Arno fölött húzódik, és a világ legrégebbi szegmensíves hídja. A hidat 1345-ben fejezték be, és 1565-ben a régi cserzőműhelyek helyére ezüst- és aranyműves boltok kerültek. A Ponte Vecchiót ma is számos drága ékszerüzlet, nemes órásmesterek és bőrüzletek szegélyezik. Nagy a nyüzsgés a hídon, az embernek az az érzése, hogy egy morzsát sem tudna itt elejteni. Van aki a gyaloglástól elcsigázottan egyszerűen csak leroskad a földre, és abban reménykedik, hogy a többi turista majd kikerüli. Elkészítjük a már-már kötelező fotókat és alig várjuk hogy egy árnyékosabb helyet keresve megpihenjünk.

Mindig is a város központjának számított a Piazza della Signoria, mely 1250 és 1400 között épült. A tér körül számtalan érdekes látnivaló található: a pompás Palazzo Vecchio, a Loggia dei Lanzi gyönyörű szobraival és Firenze hercegének, Toszkána első nagyhercegének  I. Cosimo de’ Medici bronz lovasszobra csak néhány a legszebb látnivalók közül, amelyeket itt megcsodálhatunk. Egyedülálló és nagyon ajánlott megnézni a Piazza della Signorián található Neptunusz-kút. Már csak azért is, mert itt kellemesen le tudjuk magunkat hűteni a nyári kánikulában. Bartolomeo Ammannati 1563-1565 között építtette, és ez volt a város első nyilvános szökőkútja.

Sajnos több időnk nem volt, így számos látványosság nem került sorra. Az Uffizi múzeum előtt kígyózó sor elvette a kedvünket a galéria meglátogatásától. Majd legközelebb.

Pisa

Harmadik napunkat Pisában kezdtük. Emelje a kezét, aki a város nevének hallatára nem kizárólag a ferdetoronyra gondol és egyben Galileo Galilei híres kísérletére, melyben a ferde toronyból két különböző súlyú testet dobott le, hogy bebizonyítsa az esés sebessége független a tárgy súlyától. A legtöbb tudós szerint ez a kísérlet a pisai ferde toronyban soha nem történt meg, csak legenda. Legenda, mely azóta is eladhatóvá teszi Pisát és a ferde tornyát. Legenda, melyet a sok millió idelátogató turistával együtt, mi is megvettünk.

Pedig a Piazza dei Miracolin, magyarul a Csodák terén a pisai székesegyház legalább annyira impozáns épület. A dóm építését 1064-ben kezdték meg román kori stílusban, az épületben található mozaikokon megfigyelhetjük a bizánci vonásokat, a szószéken pedig a késői gótikát, korai reneszánszt is. A torony eredetileg a katedrális harangtornyaként épült. Az építkezés 1173-ban kezdődött, de a talaj már akkor süllyedni kezdett. Az épületet 2001-ben sikeresen megmentették a további ferdüléstől és egy esetleges katasztrófától, így azóta fel lehet mászni a tetejére és meg lehet csodálni az onnan nyíló elképesztő panorámát. Erre nem lévén időnk emlékül “megelégedtünk” a torony ferdeségét alapul vevő, kreatív fotókat készíteni. 

Olaszország legnagyobb keresztelőkápolnája a dóm közvetlen szomszédságában épült, és szintén kihagyhatatlan látványosság. A tetején lévő Keresztelő Szent János szoborral együtt néhány centiméterrel magasabb a ferde toronynál.

A Piazza dei Cavalieri, azaz a Lovagok tere Pisa másik híres látnivalója a csodák terén kívül. A római és középkori Pisa központja, ma többek között egy fő egyetemi épület található itt. A csodák terének zsibongása után, bennünket lenyűgözött a kis utcácskákon való megnyugtató séta.

Lucca

Kora délután értünk Luccába, egy hangulatos, masszív várfallal körülvett kisvárosba, melyet a “99 templom városa”-ként is neveznek, mivel szinte minden sarkon rejtőzik egy kis templom. Aki a pisai ferdetornyot már megcsodálta, annak érdemes Lucca ovális terét, a Piazza dell’Anfiteatro-t is felkeresnie, mert a hangulata valóban egyedülálló Toszkánában. Ezt a festői teret egy ókori római amfiteátrum romjain emelték, és a pazarul sikerült felújításnak köszönhetően a történelmi báj és a hamisítatlan olasz érzés keverékét árasztja magából. A 44 méter magas Guinigi-torony, amelynek egy élő fa található a tetején, Lucca egyik fénypontja, az egyik utolsó középkori torony. A 14. század elején több mint 250 ilyen tornyot építettek a városban, ebből mára csak egy maradt.

Ottjártunkkor jöttünk rá, hogy ebben a kis városkában még mennyi néznivaló lenne. A legjobban a város legnevesebb szülöttének, Giacomo Puccini világhírű zeneszerzőnek a szülői házát sajnáltuk, illetve a városfal földalatti alagútrendszerét, a Sortie San Paolino-t. 

Garda-tó

Utolsó napunkat Olaszország legnagyobb tavánál, a Garda-tónál (Lago di Garda) kezdtük. A tó vize kifejezetten tiszta, és rendkívül mély, a legmélyebb pontján 346 méter, átlagos mélysége pedig 65 méter. Annyira festői a látvány ahogyan a tó csendesen hullámzik, a háttérben pedig az Alpok magas sziklái vigyázzák ezt a békét árasztó nyugalmat. Körülbelül 3 óra állt a rendelkezésünkre, ami éppen csak arra volt elég, hogy magunkba szippantsuk a mediterrán és a hegyvidéki hangulat bódító illatát. Tettünk egy kis sétát a part mentén, majd a tó partján található kis városka, Sirmione sétálóutcáin. Megszámlálhatatlan étterem és üzlet csalogatja a turistát. Csillog és villog minden, de azért ízlésesen. Sirmione legismertebb nevezetessége a Scaligero erőd. A 13. században épült, Olaszország egyik legjobb állapotban fennmaradt, gyönyörűen restaurált várkastélya látogatható. Kifejezetten impozáns látvány ahogyan a vár tornya büszkén magasodik a tó partján. 

Séta közben megéheztünk, több étterem ajánlatát és árait is áttanulmányoztuk. A beszélgetésünket meghallotta az egyik közeli étterem pincére, aki meglepő módon magyar nyelven tessékelt bennünket az étterembe, és azonnal összerakott annyi asztalt, hogy társaságunk egymás mellett foglalhasson helyet. A következő meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy a rendelést felvevő pincér román. És még ekkor sem volt vége a meglepetéseknek, mert a harmadik pincér, aki kihozta a rendelést nagyváradi születésű volt. Mellesleg a felszolgált fogások nagyon ízletesek voltak. Csak ajánlani tudom a Ristorante Pizzeria Modi-t Sirmionéban.

Verona

A legutolsó olasz életérzést a barátságos, de ugyanakkor romantikus hangulatot árasztó Veronában éltük át. A városról elsőre szinte mindenkinek az jut eszébe, hogy itt játszódik a Rómeó és Júlia, ami nem igaz történet. A legenda szerint a Piazza delle Erbe közelében lévő ház Shakespeare Rómeó és Júliájának híres erkélyes jelenetének a színhelye. A valóságban ugyanakkor az írót nem ez a ház inspirálta, az épület ugyan elég régi, de az erkélyt csak 1936-ben építették hozzá, hogy turistákat csalogassanak ide. A ház udvarában egy bronz Júlia-szobor áll, mindig zsúfolásig tele turistával. Sajnos a szerelmes levelekkel teli falat szinte teljesen megszüntették, a helyébe egy giccses ajándékboltot létesítettek.

A Piazza delle Erbe tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal, Verona történelmi városközpontjának a centruma, nyüzsgő hely. Korábban itt volt a római Forum, a tér körül ma is középkori házak és tornyok láthatóak. A tér közepén egy lenyűgöző 14. századi szökőkút és egy 4. századi Madonna-szobor csodálható meg, valamint a 13. századi szónoki emelvény, a Capitello. A tér északi oldalán Verona egyik jelképe, a messziről látható torony, a 84 méter magas, 12. századi Torre dei Lamberti áll. Csendesebb és kevésbé zsúfolt a Piazza dei Signori. Leghíresebb része a közepén lévő 1865-ös Dante-szobor, de a teret szegélyező 14-15. századi paloták is szemet gyönyörködtetőek.

Utolsó meglátogatott helyszínünk, a Castelvecchio (“régi kastély”) volt. Az 1354-1376 között, egy korábbi római erőd helyére épült hatalmas várban egy múzeum működik. A múzeum nemcsak a benne található festmények, freskók és szobrokról nevezetes, hanem Olaszország legnagyobb műkincsrablása is itt történt 2015-ben, amikor 17 festményt raboltak el. A Castelvecchio 120 méter hosszú hídja (Ponte Scaligero) 1354 körül épült, azonban a II. világháború idején teljesen elpusztult. 1949-1951 között építették újjá. Verona legszebb hídját este kivilágítják, így az itt készült utolsó fotóink szívbemarkolóan hangulatosak lettek.

Csodálatos napokat tudhattunk magunk mögött, nemcsak azért mert talán Olaszország az egyik legszebb ország, illetve Toszkána az egyik legromantikusabb vidék, hanem mert a közösen átélt élmények tovább mélyítették közöttünk a barátságokat, és arra a kérdésre, hogy mi a fontos az út vagy a cél, a válasz mindannyiunkban egyértelműen megfogalmazódott: a társ az úton.

Köszönettel tartozunk a Student Lines utazási irodának az út szervezésében nyújtott segítségéért, akik nélkül ez az út nem jött volna létre, és külön köszönjük Nagy Ernő történelemtanár idegenvezetését.