Találkozó

2022.10.30. 19:06

Máriás lelkületű mozgalmak képviselői találkoztak Biharpüspökiben

A biharpüspöki Szent Lőrinc plébánián, illetve templomban tartották őszi lelki napjukat szombaton a Mária Légió és a rózsafüzér társulatok tagjai. Előadást tartott Blaga Antoniu margittai káplán, a megjelenteket Bărbuț Péter, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye máriás lelkületű egyesületeinek és mozgalmainak felelőse köszöntötte.

A szerző felvételei

Ciucur Losonczi Antonius

A rendezvény délelőtt 10 órakor kezdődött a biharpüspöki plébánia Szent Mihály termében, ahol Bărbuț Péter, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye máriás lelkületű egyesületeinek és mozgalmainak felelőse üdvözölt mindenkit, megköszönve, hogy igent mondtak a Szűzanya meghívására. Nemcsak Nagyváradról, illetve Bihar megyéből érkeztek résztvevők, hanem Szatmárnémetiből és Kolozsvárról is. Évente kétszer tartanak hasonló lelki napokat: tavasszal, hogy jól induljon az év, és ősszel, amikor számba veszik, hogy milyen gyümölcsöket hoztak az elmúlt hónapok. Bărbuț Péter kiemelte, mennyire fontos az egység és az összefogás azért, hogy a különböző plébániákhoz tartozók ne szigetelődjenek el egymástól. Értékelte ugyanakkor, hogy mindig lehet számítani a jelenlevőkre, a hétköznapi lelki életben, szentmiséken is.

 

Blaga Antoniu margittai káplán arra kérte a széksorokban ülőket: néhány percig mindenki beszélgessen a mellette levővel arról, hogy számára melyik a legfontosabb mondat az Üdvözlégy Máriában. A válaszokból kiderült, hogy többnyire azok a szövegek, amelyek erőt és bátorságot adnak, Isten végtelen szeretetét közvetítik vagy ráhangolnak az imára. A segédlelkész ezt követő előadásának az alapját Ferenc pápa néhány évvel ezelőtt megjelent Ave Maria című könyve képezte. Többek közt elhangzott, hogy a Szűzanya szépsége az anyaságában is rejlik. Különös, hogy az életrajza inkább „hallgatásba burkolódzik”, mintha az evangéliumok írói meg akarták volna védeni a magánéletét. Csendben érkezett, szinte lábujjhegyen a kereszténység történetébe. Egyszerű életet élt, mégis vele kezdődött az újjáteremtés, egy nővel, aki mindenkit ámulatba ejtett. A döntő pillanatban pedig volt bátorsága ahhoz, hogy igent mondjon Isten titokzatos tervére. Áldott volt ezért ő az asszonyok közt, s áldott méhének gyümölcse is, Jézus – hangsúlyozta Blaga Antoniu.

Délben szentmisét tartottak a templomban – a szertartás fő celebránsa Gyenge Béla atya volt, majd ebéd után az expozé második felével folytatódott a lelki nap.

 

Címkék#hit#vallás

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában