Magyar szerző darabja román színház előadásában

Pap István

A szerző portréja című fesztivál keretében mutatta be szombaton este a nagyváradi Mária királyné Színház Pozsgai Zsolt Liselotte és a május című komédiáját. A szintén szombaton tartott író-olvasó találkozón a közkedvelt magyar drámaíró elmesélte, hogy a grazi színházban, ahol gyakran játsszák a műveit, az egyik vezető színész kérte arra, hogy írjon egy olyan darabot, amelyben hét-nyolcféleképpen kelljen meghalnia. Erre a felkérésre született meg a Liselotte és a május, aminek színre viteléhez tulajdonképpen semmi egyéb nem kell, csak két színész, akinek van elég játékkedve életre kelteni ezt a tragikomédiát. A Daniel Vulcu rendezte darab a nézőt egy szegényes kis lakásba vezeti, itt gondozott Lise (Georgia Căprărin) éveken át egy öreg nénit, aki halála előtt hálából rá hagyta a lakást. Lise magányos, nagyon vágyna arra, hogy összekösse életét egy férfival, csakhogy üldözi őt a balszerencse. Akárkit is invitál a házába, egyikük sem az az ideális kérő, akit a nők álmaikban elképzelnek maguknak, ráadásul mindegyik találkozás végzetesnek bizonyul a férfiakra nézve. Ennyi baj után Liselotte feladja, mert úgy érzi, nem maradt más hátra számára, csak a halál. Georgiana Căprărin érzékeny, komikumot is bőven felvillantó játékkal érzékelteti annak a harminc fölötti nőnek a magányát és érzelmi kiszolgáltatottságát, aki úgy érzi, hogy az idő kezd elszállni felette, ezért hajlandó olyan kompromisszumokat is kötni, amelyeket más, kedvezőbb körülmények között talán nem kötne meg. Hogy nincsenek nagy igényei, sőt azokból is fokozatosan és jócskán enged, az a lakásában felsereglő férfiakon mutatkozik meg, akik közül az első a kőbunkó, de elhunyt felesége emlékétől szabadulni nem tudó villamosvezető, a második a szívbajos és betegesen szemérmes könyvelő, majd becsöppen a kétbalkezes vízvezeték-szerelő, végül Lise már a néma hajléktalannal is megelégedne. Mindezek a figurák Răzvan Vicoveanu megszemélyesítésében élednek meg a színpadon. A színművész a Pozsgai Zsolttal való aznap déli író-olvasó találkozón elmondta, hogy mindegyik férfi figurát gyűlöli, de mindegyiket szereti játszani, és ez a játékszeretet meg is látszott szombat esti teljesítményén: mindegyik alaknak markáns, egyéni karaktert kölcsönzött, láthatóan élvezte a kaméleonszerű átalakulásokat, azt, hogy időről időre egészen más típusú személyiségek bőrébe és belső világába bújhatott bele, és mindezt hallatlan komikusi érzékkel külsővé is tette. Vicoveanu a koncentrált színészi játék magasiskoláját mutatta be, és a hatás nem is maradt el: az előadás során gyakran felhangzott a kacagás, és nyílt színi tapsot is kapott.

Jó helyszín

A két színművész pörgő, humorban és kifejező erőben tobzódó előadással ajándékozta meg a közönséget, a premieren jelen lévő szerző valószínűleg hálás volt nekik, hogy ilyen sikerre vitték a darabját. Daniel Vulcu rendezőként nem komplikálja túl a dolgokat, hagyja élni magát a művet és persze a színészeket, és a zenével sem sokat bajlódott: a férfiakkal való találkozások közti szünetekben Bartók Béla Román népi táncokjából csendülnek fel részletek. Érzésem szerint ez a zenei aláfestés sem hangulatban, sem üzenetében nem illett az előadáshoz, de legalább szép zene szólt a rövid szünetekben. És végül a helyszínről. Én először voltam a Transilvania moziból átalakított stúdiószínházban. Emlékeimben nagyobb tér élt az egykori moziról, talán ezért tűnt most egy kissé szűkösnek a nézőtér, de a helyszín stúdióelőadásoknak így is kiválóan alkalmas. Szívesen megnézném itt a Szigligeti Színház stúdióelőadásait is. Külön pozitívum, hogy FestiFall zajából, ami gyakorlatilag már a stúdió Bémer téri bejárata előtt dübörgött, semmi sem hallatszott be a nézőtérre, tehát a terem hangszigetelése is kiállta a próbát.