Sajtótájékoztató

2022.10.26. 15:27

Átalakul három nagyváradi városnegyed arculata tavaszig

„Félidős” sajtótájékoztatót tartott szerda délután a nagyváradi városházán Florin Birta polgármester annak apropóján, hogy két évvel ezelőtt, 2020. október 19-én tette le az esküjét, mandátuma közepénél tart tehát jelenleg.

Fotó: Alexandru Nițescu

Ciucur Losonczi Antonius

Beszámolójában Florin Birta kiemelte, hogy a felsorolt megvalósítások csapatmunka eredményei, ugyanakkor elismerte, hogy az elmúlt két évben az infrastrukturális jellegű beruházásokra fektették a hangsúlyt, melyek különböző kivitelezési fázisban vannak. Nemsokára elkészül például a Fürdői úti–Ghillányi úti (Nufărul–Cantemir) folyosó, mely a polgármester szerint példamutató Romániában. Zajlanak közben az aluljárók építési munkálatai a nagypiac előtt és a Nagyvásártéren is – gondot okozott ugyan a válságok miatti kiszámíthatatlanság és az építőanyagok drágulása, de Birta szerint a késés behozható, és tartani tudják az átadási határidőt. A közösségi közlekedés szempontjából nagy előnyt jelent, hogy közel egy évvel ezelőtt új villamossínpályát avattak.

Ismét használható a Ioan Alexandrescu uszoda – ennek korszerűsítése azért tartott a vártnál hosszabb ideig, mivel menet közben előre nem látott problémák merültek fel. Legkésőbb jövő év tavaszáig kész lesz három városnegyed „központja” – a Rogériuszon a Magnólia téren, Váradőssiben a Cazaban utcában és Váradszőllősön a McDonalds közelében. Az ásatások miatt ugyan több mint egy évig leálltak a kivitelezéssel a vár előtt az épülő P+R típusú parkolóháznál, de végül meglettek a szükséges pozitív véleményezések, így a napokban versenytárgyalást hirdethettek a plusz munkálatokra, magyarázta az elöljáró.

Florin Birta polgármester mandátumának eddigi megvalósításait ismertető sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a befektetés műszaki-gazdasági mutatóit már elfogadták, ezért hamarosan tenderpályázatot írnak ki a nagypiac korszerűsítésére. Néhány hónappal ezelőtt pedig új sportcsarnokot adtak át, a fejlesztési minisztériumtól kapott támogatásnak köszönhetően. Több mint egy évtizedig tartó huzavona után végre elkezdődhet a termálvíz távhőként való hasznosítása Váradszőllősön, mely rendszert várhatóan 2023 végén fogják beüzemelni. Elkezdődött a fő fűtéscsövek cseréjének harmadik üteme, mely korszerűsítés aztán a szekunder vezetékekkel fog folytatódni. Különböző szakaszban van több mint 100 utca modernizálása. Parkokat korszerűsítenek, és új zöldövezeteket is kialakítanak.

Az országos helyreállítási alapból (PNNR) idén 30 középületet és 51 tömbházat újítottak vagy újítanak fel. Vásárolni szeretnének 25 új villamost, szelektív hulladékgyűjtő udvarokat alakítanának ki, és szintén PNNR-s pénzből finanszíroznák az új járványkórház építését a Vlegyásza utcában. A fejlesztési minisztérium finanszírozásával két bölcsőde épül. Renoválják a Mihai Eminescu Főgimnáziumot (CNI+POR+PNNR), két új bentlakás épül az állami egyetem kampuszán, és korszerűsítik a Mihai Viteazul Műszaki Kollégiumot. Folytatódik a várnak a restaurálása, illetve Florin Birta a kulturális és turisztikai jellegű megvalósítások közé sorolta még az önkormányzat által szervezett nagyobb szabású eseményeket is.

Arina Moş szenátor (aki csak néhány hete dolgozik Bukarestben, ezt megelőzően alpolgármester volt) azt mondta: igyekezett átláthatóbbá tenni a területrendezési és urbanisztikai szakbizottság munkáját, figyelemmel követte a helyi rendőrség tevékenységét, a műemlék épületek felújítását, illetve a várost érintő szociális problémákat.
Marcel Dragoş alpolgármester elsősorban az utcák felújítását emelte ki rövid hozzászólásában.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában