Színházkritika

2022.10.08. 10:44

A Csalóka szivárvány valóban csalóka

A 2022–23-as színházi évad első nagyszínpadi premierjét mutatta be pénteken este a nagyváradi Szigligeti Színház társulata: Tamási Áron Csalóka szivárvány című művét Telihay Péter rendezésében láthatta a közönség.

Fotó: Pap István

Pap István

Meglehetős rendszerességgel felbukkannak a magyar színpadokon Tamási drámák, feltehetőleg abból a meggondolásból, hogy Tamási, a prózaíró bevonzza a nézőket ezekre is, noha az egyébként kiváló író színpadi próbálkozásainak a többsége inkább csak magyar irodalom- és drámatörténeti kuriózum, semmint időtálló alkotás. Különösen igaz ez a Csalóka szivárvány című művére, amit már többször is láttam, és a péntek esti premier csak megerősítette bennem a fentebb leírt értékítéletemet. Sem dramaturgiailag, sem lélektanilag nem áll meg a lábán ez a mű, de a színház attól is nagyszerű műfaj, hogy gyenge anyagból is képes jó produkciót kihozni. Ehhez kell egy jól átgondolt koncepció, aminek segítségével túl tudnak lépni az irodalmi alkotás hiányosságain. A Szigligeti Színház előadásában, Telihay Péter rendezésében ez azonban nem lelhető fel.

Identitás

Amúgy a darab az önazonosság és az emberi vágyak igen komoly kérdéseit feszegeti, csak sajnos olyan meghökkentően naiv szinten, hogy nem tud reális módon kapcsolódni a jelenkorban is igen aktuális identitásproblémákhoz. Az nagyon kevés, amit és ahogy Tamási Áron üzen az önazonosságról, de nem nyújt semmi többletet az a rendezői megoldás sem, hogy az első felvonásban egy falusi nagygazda otthonában vagyunk, ami a második felvonásra egy modern hang- és filmstúdióvá változik, ezzel érzékeltetik azt, hogy a főhős identitásváltásával együtt a környezete is megváltozott. Érthető az üzenet, csak épp nem hat, inkább furcsa a kamerák, reflektorok, képernyők között flangáló falusi emberek látványa. Ezzel a megoldással magának az előadásnak az identitása szakad ketté.

Naiv

Ha bátrabban hozzányúltak volna, akkor ez a darab simán működhetne paródiaként, ezzel lehetne áthidalni a mű mondvacsinált történetbonyolítását. Czintos Bálint (Csatlós Lóránt) attól szenved, hogy nem kapja meg azt az elismerést, amire vágyik. A lenézett falusi gazda művelt úr akar lenni, ezért belebújik egy öngyilkos filozófus ruhájába és identitásába. Ez eddig rendben van, de azt már nagyon nehéz elhinnem, hogy az Ábel trilógia szerzője komolyan gondolta azt, hogy ha egy dráma főhőse álszakállt ragaszt, elvonul öt hétre, bebiflázza egy lexikon A. és B. betűs szócikkeit, attól máris új és művelt ember lett, és amikor visszatér, az otthon maradottak különösebb gyanakodás nélkül elfogadják ezt a fajta metamorfózist!

Parodisztikusan hatnak a Tamási-dialógusok is, ezek a beszélgetésnek álcázott bölcsködések, amikor minden apróságról is valami nagyon mély gondolat jut a szereplők eszébe, amit allegorikus virágnyelven hoznak egymás, meg a közönség tudomására, miközben a filozófusnak mondott Kund Ottó (Balogh Attila) bugyuta rímekben fogalmazza meg nem túl magvas gondolatait. Lehetett volna, ha nem is paródiaként, de vállaltan és teljes mértékben komédiaként kezelni a művet. Az előadás egyes részei egyébként határozottan ilyen jellegűek: a mellékfigurák, egy-egy bemondás, geg valóban humorosan hatott, csakhogy megmaradt a darabnak az a pátoszos, szentenciázó hangvétele, amitől a falra lehet mászni, vagy csak ironikusan lehet viszonyulni hozzá. A társulat színpadi alkotása igazából semmilyen irányba nem tart, ezért az előadást a hátán vivő Csatlós Lóránt számára tulajdonképpen lehetetlen vállalkozás a főszereplőből élő figurát faragni. Ebben a színpadi kontextusban a főhős megreked a papírízű beszédmondó szintjén. Ráadásul a szerző el karja hitetni velünk azt, hogy Czintos Bálint egy hamleti figura, aki csakúgy mint a dán királyfi, eljátszatja egy vándorszínésszel a lelkét marcangoló nagy fájdalmat, hogy ezzel is közelebb kerüljön saját létének értelméhez. Sőt, az előadásban még a bibliai Jónással is párhuzamba állítják őt, csak hát Hamlet életében a tragédia valós, Jónásra meg az Úr parancsol küldetést, ezzel szemben Czintos Bálint a kapuzárási pániktól gyötörten őgyeleg a színpadon, lelki bizonytalanságaival vesződik, de azért elszereti fia jegyesét (mások tanácsára!), ráadásul olyan életútra kényszeríti fiát, amelyet az nem akar vállalni, ő maga pedig évekig él álidentitás alatt. 

Czintos Bálint mind lélektanilag, mind erkölcsileg, mind pedig dramaturgiailag rendkívül zavaros alak, aki saját ködös elképzeléseinek foglyaként egy értelmetlen, indokolatlan, és főként elhihetetlen konfliktusláncolatba keveri bele a körülötte élőket, nem csoda, ha se színész, se néző nem tud azonosulni vele. A mellékszereplők megformálóinak sokkal könnyebb dolguk van, ők komédiázhatnak kedvükre, így játékuk is felszabadultabb. Ha a főhős is sokkal kevésbé lenne komolyan véve, akkor a produkció talán könnyebben megtalálná az utat a nézőkhöz. Így ez nem több egy zavaros darabnál bátortalan színre vitelben. De legalább jó a zene benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában