Traubenfest

2022.09.23. 13:28

Szüreti fesztivál Monospetriben

Szőke Ferenc

A monospetri Német Demokrata Fórum (NDF) idén is megrendezte a sokéves hagyománnyal rendelkező szüreti fesztivált (Trabenfestet) szeptember 18-án. A meghívott vendégek és tánccsoportok a fórum székházának udvarán gyülekeztek, ahol beszélgetés és ismerkedés után ünnepi ebéd várta őket. Az őszi betakarítás, a szüret adja ezen ünneplés apropóját. A néptáncosok ebéd után mutatták be az alkalomra készített műsoraikat a fórummal szemben lévő művelődési házban. A helyi Bábota tánccsoporton kívül felléptek a Nagyváradról, Szatmárnémetiből és Mezőpetriből érkezett táncosok is, valamint a Monospetri Baptista Fúvószenekar. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Heilmann Norbert, a Német Demokrata Fórum megyei elnöke és Hoczli József a szatmári NDF részéről. 

 

A kulturális programok megnyitóján köszöntő beszédet a házigazdák közül az NDF monospetri elnöke, Végső András és Barcui Barna polgármester mondott. Barcui Barna örömét fejezte ki, hogy újra köszöntheti a tánccsoportokat a község művelődési házában. Gratulált a német ajkúaknak, akik megőrzik és továbbadják hagyományukat a fiatalabb korosztálynak. „Hála Istennek a teremben sok fiatal van, így van kiknek átadni a hagyományokat. Ezáltal a Német Demokrata Fórumnak van jövője”– mondta, majd gratulált a szervezőknek, és kiemelt köszönetet mondott Végső Andrásnak, a sokéves munkáért. Köszöntötte a Bábota Néptánccsoportot, mint „keresztgyermekeit”, hiszen elnevezésük az ő ötlete volt. Az elnevezésükön túl állandóan „gondoskodik” róluk. Most is új táncruhákat kaptak, melyeket ezen alkalommal mutattak be először. Végszavában mindenkinek tartalmas, jó szórakozást kívánt. Végső András külön köszönetet mondott a Baptista Fúvószenekarnak, amely elvállalta a fellépést, tartalmasabbá téve ezáltal az ünnepséget. Heilmann Norbert örömét fejezte ki, amiért két év koronavírus miatti kihagyás után újra találkozhattak Monospetriben. Megköszönte a monospetri csapatnak a szervezőmunkát, mely „egy nagyon kicsi, de nagyon erős és összetartó csapat”. Hoczli József is köszöntötte a jelenlévőket, megfogalmazva: jó alkalomnak tartja a szüreti fesztivált arra, hogy bemutassák a másnyelvű lakosságnak a német szokásokat, kultúrát.

 

Tartalmas, színvonalas produkciók voltak, mely az egész falu lakosságának szóltak, nem csak a német gyökerekkel rendelkezőknek. A program sikerét a teltház bizonyította. Mindvégig lehetett tombolát vásárolni, melyen értékes és hasznos tárgyak találtak gazdára. A legnagyobb sikert a Bábota Néptánccsoport aratta, akiket minden fellépésük után visszatapsoltak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában