Összetartozás

2022.09.23. 11:35

Befutottak Nagyváradra az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői

Nagyváradra is befutottak csütörtök este az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás résztvevői. A magyarországi Kiskőrösről indult ultrafutókból és az útközben hozzájuk társultakból álló maroknyi csapat váradi célállomása a Szent Angéla Otthon volt.

Fotó: Alexandru Nițescu

János Piroska

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás – mely idén a véradásra és az adakozásra való felhívás mellett a Petőfi-emlékév apropóján kulturális vetülettel is kiegészült – kedden rajtolt el Kiskőrösről, csütörtökön pedig már a nagyszalontai gyermekotthonba futottak be, ahol a résztvevők mellett a gyermekeknek szánt edzőcipők és sporteszközök is célba értek. A hajdúvárosi állomást követően a jótékonysági futás résztvevői Nagyvárad fele vették az irányt, ahova megközelítőleg este fél nyolcra érkeztek meg. Útjukon Biharsályitól kezdődően a váradi célállomásig kerékpáron kísérte őket Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke. A nagyváradiak a város szélén, az Apateului és Lămâiței utcák kereszteződésében csatlakozhattak a csapathoz és futhattak velük együtt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevelőotthoni hálózatához tartozó Szent Angéla Otthonba, ahol az izgatott gyermekek mellett Böjte Csaba ferences rendi szerzetes fogadta őket. Az esti szürkületben célba érkező futókat az otthon udvarán a gyermekek megható verses-zenés összeállítással lepték meg, és természetesen a vacsora sem maradhatott el.

Fotós: Alexandru Nițescu                                                                                                                                                                                                                                                            

Mint megtudtuk, a futást Böjte Csaba ferences rendi szerzetes kezdeményezte, aki Petőfi Sándor és Szendrey Júlia története alapján megálmodta a Székelyhídon kialakított, kilenc állomásból álló Szerelem-tanösvényt, amely egyfajta jegyesoktatásként szolgál. Petőfi, aki korábban Székelyhídon egy patikusnénak is udvarolt, Szendrey Júliával Nagykárolyban találkozott először. A költő egy évig udvarolt Júliának, aki először kikosarazta. „Meghívtam az ultrafutókat, hogy fussanak el Székelyhídtól Koltóig, de azt mondták, ennyi kilométerért – mintegy 150 kilométerről van szó – nem érdemes beöltözni, ők találták ki, hogy emeljük a tétet, és Kiskőröst választották kiindulópontként. Azért hívtam őket, hogy a tiszta szerelemért, a boldog házasságért, a gyermekáldásért fussunk és azért, hogy több költészet legyen az életünkben, ők pedig hozzákapcsolták a jótékonykodást és a véradást” –nyilatkozta a váradi célba érkezéskor hírportálunknak Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, aki kiemelte, mennyire nagy dolog, hogy 100 kilométer teljesítése után a futóknak még van annyi erejük, hogy az udvaron végighallgassák a gyerekek előadását. „Nagyon sokszor leértékeljük magunkat, úgy gondoljuk, hogy kicsik vagyunk és nekünk a két kilométer gyaloglás már nagyon sok, s lám, ők 100 kilométert futnak és mosolyognak a végén. Adná az Isten, hogy megértsük, a falak bennünk vannak, és mi kell azokat ledöntsük, és akkor akár fizikailag, akár szellemileg, lelkiekben sokkal többre vagyunk képesek, mint amit magunkból kinéznénk” – tette hozzá.

A Szent Angéla Otthonban. Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/Facebook

Gui Angéla, az évről-évre megrendezendő jótékonysági futás ötletgazdája elmondta: Kiskőrösön rekordszámú véradót sikerült toborozni, de például Nagyváradra is egy olyan futóval érkeztek be, aki már több mint 120 alkalommal adott vért. „Az összetartozás zászlaja alatt tesszük meg ezt az ötszáz kilométert, az összetartozás anyanyelve pedig a cselekvő szeretet. Nagyon megható volt, ahogy ide, Nagyváradra, a Szent Angéla Otthonba befutottunk, ahol a gyerekek mély mondanivalójú verssel, énekekkel készültek. Az ember, amikor áll a gyermekotthon udvarán, és ilyen mély üzeneteket hall, akkor rájön, hogy ő tulajdonképpen egy porszem ebben a gépezetben, amelyet a Jóisten működtet, és amellett a hit mellett, amelyet mindezeknek a gyermekeknek adott, mi csak elbújhatunk. Ilyenkor az ötszáz kilométeres jótékonysági futásunk eltörpül amellett, amit ezek a gyerekek, lehet, hogy minden pillanatban átélnek. Eddig tényleg nagyon jó élmény az egész esemény, örülök neki, hogy idén is itt lehetek Nagyváradon” – fogalmazott Gui Angéla, az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány létrehozója. Nagyváradon román gyerekek is csatlakoztak az ultrafutókhoz, illetve a Partiumi Keresztény Egyetem tanárai is részt vettek a várost keresztülszelő futáson. „Ugyanúgy ahogy tavaly is, az összetartozás üzenetében nemcsak az van benne, hogy magyarnak lenni bárhol a nagyvilágon egy nagyon összetartó erő, és egy határmódosítással sem lehet a nemzetet szétszakítani, hanem azt is jelenti, hogy talán mindannyian összetartozunk, akik egy picit másokért teszünk, mint ahogy ezek a román gyermekek eljöttek ide, csütörtök este lefutni velünk az utolsó egy-két kilométert magyar gyermekotthonba élő gyermekekért. Én azt hiszem, ennél nincs szebb üzenete annak, hogy bárki tud a másikért tenni. Soha nem lehet tudni, hogy mi az az üzenet, ami valakiben ezáltal megmarad, és mikor lesz ebből valamikor egy cselekvő szeretet” –jegyezte meg a jótékonysági futás főszervezője. A Partiumi Keresztény Egyetem – amelyet a váradi célba érkezés helyszínén Maior Enikő rektorhelyettes is képviselt – nemcsak futókat „adott”, hanem szálláshelyet is az egyetem kollégiumában az ötszáz kilométert teljesítő ultrafutók számára, akik péntek kora reggel folytatták útjukat Székelyhíd fele.

A péntek reggeli indulás előtt. Fotó: Egy Vérből Vagyunk Alapítvány/Facebook

Ugyanúgy, ahogy a nagyszalontai és a székelyhídi otthonok lakói, a nagyváradi otthonban lakó gyerekek is egy-egy új sportcipőt kaptak, mert a jótékonysági futás szervezői hisznek abban, „hogy az edzőcipők a lelki megküzdés útját is tapossák”. 

Az esemény Koltón, a Teleki kastélynál ér véget 2022. szeptember 25-én, vasárnap 12 órakor. A célba érkezést szentmise, majd több órás élményprogram követi, amelynek kiemelt pontjaként a Teleki-kastélyt is megmutatják a gyermekeknek. Koltón 150–200 gyermekotthonban élő és nehéz sorsú gyermek várja a célba érkezőket, a Böjte Csaba nevével fémjelzett nagyváradi, nagyszalontai, székelyhídi, gálospetri és dévai otthonok mellett két kárpátaljai gyermekotthon lakói is érkeznek külön busszal, de ott lesznek a magyarfülpösi szórványkollégium mélyszegénységben élő gyermekei, Herczegh Anita, Magyarország volt köztársasági elnökének felesége pedig a Regőczi István alapítvány kedvezményezettjei közül visz magával gyermekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában