Bírság

2022.08.02. 13:36

Szemeteltek, büntetést kaptak

Ciucur Losonczi Antonius

A Bihar Megyei Tanács közleménye szerint április és június hónapok közt az országutak mentén felszerelt térfigyelő kamerák segítségével 17 olyan személyt sikerült tetten érni, akik nem az erre a célja kijelölt helyeken dobták el a szemetet. A sofőröket a rendőrség beazonosította és összesen 115 ezer lej értékben megbírságolta a 2021/92. számú sürgősségi rendelet alapján. A vétkesek többsége Bihar megyei, illetve az általuk vezetett gépjárművek közt volt Szilágy, Arad és Hunyad megyei is.

Mint ismeretes, áprilisban egy zászlósprojekt keretében kilenc térfigyelő kamerát helyeztek ki az országutak megyei szakaszai mentén található öt olyan parkolóban, ahol jellemzően sok az illegálisan eldobott szemét. A jelenség felszámolása érdekében márciusban együttműködési szerződést kötött a megyei önkormányzat, a rendőrség (IPJ Bihor), a kolozsvári székhelyű regionális út- és hídigazgatóság (DRDP Cluj), az országos közúti infrastruktúrát kezelő társaság (CNAIR), az RCS&RCS és a Bitroot Solution cég. Az egyelőre négy hónapig érvényes megállapodás értelmében utóbbi ingyenesen rendelkezésre bocsátott kilenc térfigyelő kamerát, az RCS&RCS pedig internet-hozzáférést. A DRDP tett javaslatokat, hogy mely parkolókat figyeljék, a rendőrség és a környezetvédelmi őrség pedig intézkedik a felvételek alapján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában