Elbúcsúztak Vajda Zoltántól, a Szigligeti Színház ügyelőjétől

János Piroska

Különleges alkalmon vehettek végső búcsút az 58 évesen, hegymászás közben életét vesztett Vajda Zoltántól családtagjai, a Szigligeti Színház munkatársai, és mindazok, akik valamilyen módon kötődtek a különleges személyiségű, a váradi társulatnál 20 éve ügyelőként dolgozó „VéZéhez”. A megemlékezést beharangozó meghívóban foglaltak szerint Vajda Zoltán szellemiségéhez méltón, „a könnyeket, de a derűt sem kizárva” a búcsúztatón a társulat tagjai felidézték az ügyelővel átélt humoros pillanatokat, családi és a munkahelyen készült fotókkal elevenítették fel alakját, valamint podcast-részletek hangzottak el az Értágító Vajda Zoltánnal készített 2019-es felvételéből, amelyben a ügyelői hivatásról beszél. Vajda Zoltán úgy vallott munkahelyéről, mint amely a város egyik legszebb épülete, a színházat azonban elmondása szerint soha nem szabad csakis az épülettel azonosítani, ugyanis „a színház mi vagyunk”. Az ügyelői tevékenységéről elmondta: „az ügyelő olyan, mint egy karmester a zenekaron belül: ő maga nem játszik egyik hangszeren sem, viszont a kisujjában van az egész zenemű”, sokszor azonban a katasztrófaelhárító munkaköréhez is hasonlatos. A felvétel során elhangzott, elsősorban civil nézőnek érezte magát, s másodsorban ügyelőnek, ugyanis amellett, hogy hivatásaként tekintett az ügyelői munkára, a színházhoz való kapcsolatát „egy sokkal elemibb érdeklődés” határozta meg.

A megemlékezésen a társulat színészei Vajda Zoltántól származó verseket, szövegeket, ügyelői jelentéseket olvastak fel, valamint búcsúbeszédet mondott Czvikker Katalin színházigazgató, Novák Eszter művészeti vezető, illetve a család részéről Vajda Zoltán lánya, Vajda Boglárka. „Egy családtagtól próbálunk búcsúzni, attól az embertől, akinek humora, személyisége, intelligenciája engem is inspirált” – fogalmazott Czvikker Katalin színházigazgató, aki Vajda Zoltánt „a kis színház nagy oszlopaként” jellemezte.

 Olyan természetes volt az életünkben, mint egy pohár víz – mondta el Novák Eszter művészeti vezető, aki hozzátette: Vajda Zoltán megfontolt személyiség volt, aki makacsul ragaszkodott szabadidejéhez, egyetlen másodpercet sem hagyott kihasználatlanul, s akire a sürgetés egyáltalán nem hatott, de a mellette érzett biztonságérzet, amelyet a társulat kapott tőle, mindenért kárpótolt. „Nyugalmat teremtett: mértéket és józanságot hozott egy olyan térbe, ahol hajlamosak vagyunk felhevülni. Ez a jelenlét (Vajda Zoltáné – szerk. megj.) teremtett sokszor egyensúlyt számomra, és ez a jelenlét kimondhatatlanul fog hiányozni” – idézte az Öngyilkos c. előadás rendezőjének, Botos Bálintnak (akivel utoljára együtt dolgozott Vajda Zoltán) a szavait Novák Eszter.

Vajda Zoltán az életben a dolgokat messzebbről, felülről, több oldalról és szögből pontosan megfigyelte és mérlegelte – emlékezett vissza lánya, aki szerint édesapja iszonyúan elfogult volt a Szigligeti Társulattal szemben, „repesett a szíve minden kis és nagy sikerért”. Elmondta: elvesztésének fájdalma mellett édesapja életművét teljesnek tekinti, hiteles és kiteljesedett embernek látta, aki hű volt önmagához.
A színház után a megemlékezést kötetlen formában a Lokálban folytatták.