Tíz, tíz, tiszta víz

2022.08.20. 08:16

A PKE Képzőművészet szakos hallgatóinak kiállítása a Kolozsvári Magyar Napokon

Szlopp Bernadette

A Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti képzése a 2022/2023-as egyetemi évben ünnepli 20 éves fennállását. Az évfordulós év első rendezvényeként a PKE  Képzőművészet szakának volt hallgatói és oktatói „Tíz, tíz, tiszta víz” témakörben készült munkáiból nyílt rendhagyó kiállítás 2022. augusztus 14-én a Kolozsvári Magyar Napok keretén belül. Dr. habil Maior Enikő rektorhelyettes és dr. Balázs Zoltán tanszékvezető kezdeményezésére Gergely Ernő Endre, Kolcsár Zsolt, Kónya Kincső, Kovács Kinga, László Hajnalka, Lőrinczi Inez, Ozsváth Zsuzsa, Szabó Réka, Torkos Márk Erik és Balázs Zoltán munkáit tekinthették meg a szép számban összegyűlt érdeklődők. A kiállítás szándéka, hogy ráirányítsa a figyelmet a vízre mint nélkülözhetetlen, de egyre kevesebb tiszteletet kapó elemre.

 

A nyitóünnepségen dr. habil. Maior Enikő rektorhelyettes elmondta, hogy a PKE képzőművészeti képzésének fő céljai között szerepel, hogy önállóan gondolkodó művészeket neveljen. Megköszönte a képzésen oktató tanároknak a lelkiismeretes munkát, ennek nyomán rengeteg végzett hallgató gazdagítja a szakmát és értelmezi újra a világot értő és érző odafordulással.
A kolozsvári Bánffy Palotában helyet kapó kiállítás egy tematikus, rendezvényekkel teli év kezdőeseménye. A 2022/2023-as egyetemi évben a Művészeti Tanszék további, hasonlóan érdekes alkalmakkal szólítja közös gondolkodásra a művészetkedvelőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában