Borverseny

2022.07.02. 10:39

Díjözönnel tértek haza Ópálosról a partiumi borászok

Díjözönnel tértek haza a szatmári, bihari és szilágysági borászok, bortermelő gazdák az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének rangos szakmai rendezvényéről, az első alkalommal megtartott Erdélyi és Partiumi Borversenyről.

BN-összeállítás

A szigorú, nemzetközi borbírálat szabályait követő megmérettetésre – melynek június 24-én, a ménesi borvidékhez tartozó Ópáloson, Balla Géza Pincészete adott otthont – fehér, vörös és rozé borok kategóriájában több mint kétszáz – szám szerint 236 – mintával jelentkeztek a termelők. A felhívás népszerűsítésében és a borminták begyűjtésében – partnerszervezetként – a Partiumi Falugazdász Hálózat térségi falugazdászai is oroszlánrészt vállaltak.

A versenyre benevezett bormintákat – amit kizárólag címkézett, palackozott formában fogadtak a szervezők – pártatlan erdélyi és magyarországi elitborászok, nemzetközi borkereskedők, a Magyar Bor Akadémia elnökségi tagjai, egyetemi oktatók és elismert szakmai szervezetek vezetőiből álló zsűri véleményezte. A zsűri elnöki tisztét Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke töltötte be, a rendezvényt pedig megtisztelték jelenlétükkel az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának és Magyarország bukaresti nagykövetségének vezető tisztviselői is.

Az ünnepélyes eredményhirdetést megelőzően a versenyre érkezett tételekről tömören Balla Géza, a rendezvény házigazdája, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének elnöke mondott néhány szót. A szakember – akit 2018-ban Magyarországon az év bortermelőjének választottak – elégedettségét fejezte ki a beküldött minták számát illetően, de nem hallgatta el azokat a borhibákat vagy technológiai pontatlanságokat sem, amiket a zsűri a versenyre nevezett minták némelyikében tapasztalt. A leggyakrabban elkövetett hibának a túlkénezést nevezte, aminek kiküszöbölésében és pontos beállításában a közeljövőben az Agrárminisztérium támogatásával létrejövő borlaboratórium-hálózat is segíti a termelőket. Átfogó vizsgálatot és szakvéleményezést kínáló laborok nyílnak hamarosan a Partiumon belül Szatmárnémetiben és Székelyhídon, illetve Erdély több neves szőlő- és bortermelő vidékén is. Balla Géza értékelése szerint az elmúlt évekhez képest a fejlődés így is szembetűnő. Leszögezte: azok a borok, amik a mostani megmérettetésen jól szerepeltek, arany- vagy ezüstérmet szereztek, a nemzetközi pontozási normák alapján nyugodtan és jó eséllyel vehetnek részt a nagy európai bornemzetek versenyein is, legyen szó akár a berlini, a londoni vagy akár a brüsszeli borversenyről. Ezen keresztül pedig a borászatok saját és borvidékeik jó hírét erősítve a rangos borkereskedők kínálatában is helyet követelhetnek maguknak. De ahhoz, hogy az erdélyi, partiumi borászatok előrébb lépjenek, a helyi talajadottságaikat kihasználva és megjelenítve minőségi borokat készítsenek, tudniuk kell azt is, hogy a nemzetközi összevetésben hol állnak, hol helyezkednek el. Ennek a szakmai felmérését szolgálja a mostani borverseny is – hangsúlyozta Balla Géza. A szakember épp ezért arra kérte borásztársait, hogy sértődés helyett építő jellegű tanácsként tekintsenek a zsűri által megfogalmazott kritikákra. Közös érdek ugyanis, hogy előrelépjenek, hogy a helyi borászok, borászatok egyre jobbá váljanak, és a palackozott minőségi nedűik előtt ne csak a hazai, hanem a nemzetközi piacok is megnyíljanak – fejtette ki Balla Géza.

Leszögezte: a nemzetközi borversenyek szabályzata alapján a kategóriánként benevezett minták legtöbb 30 százaléka nyert elismerést. A fehér borok csoportjában – ahol a benevezett 151 minta alapján a legnagyobb volt a versengés – az aranyéremhez legalább 87 pont elérése volt szükséges. Ezt a határt 16 mintának sikerült átlépnie, amiből a Küküllő-menti Villa Vinea borászat 2019-es évjáratú Contessa Selection nevű fehér édes bora kiemelkedő, 96 pontot összesítve nagy aranyat kapott. A partiumi termelők közül arany érmet nyert négy szilágysági (a Venator Borászat, a Fort Silvan, Bogya István és Aszódi Zoltán) termelő fehérbora, Szatmár megyéből pedig szintén négy borászat (Veres László, a Triterra Pincészet, a Nachbil és a Mike Pincészet) mintája érdemelt aranyat a zsűri döntése szerint. Ezüst helyezést 28 bormintának ítéltek a szakemberek, amiben a szatmári és a szilágysági mellett az érmelléki, Körös-vidéki borászok is szép számban képviseltetik magukat. Nem mellékes, hogy az ezüst díj eléréséhez – a 30 százalékos szabály betartásával – a magasnak számító, 82 pontnál húzták meg a szervezők az alsó határt.

A vörös borok kategóriájában 60 minta, a rozé borok csoportjában pedig 25 minta versengett. A rozék között arany érem nem, csak hat ezüst helyezés született: a legmagasabbnak számító 83,5 pontot a Sebes-Körös menti Török család 2021-es Cabernet Sauvignon Rozé bora kapta, de ezüst díjjal jutalmazták Szatmár megyéből a Reizer és a Triterra Pincészetet, Bihar megyéből pedig Féth Imre, Dubován és a Hegedűs Pincészet rozéborait is.

A vörös borok csoportjában, 93 pontot összesítve a ménesi Villa Veche Borászat 2020-as száraz Cabernet Sauvignonja végzett az élen, ami mögött Veres László 2020-as Nagykárolyi Shiráz bora csupán 0,5 ponttal maradt el. Arany érmet szerzett Szatmár megyéből a Nachbil, a Cozma, a Mike és a Cobusceanu Pincészet nedűje, míg a Szilágyságból Aszódi Zoltán 2020-as száraz Cabernet Sauvignonja, a Sebes-Körös vidékéről pedig Magda Sebastian 2020-as, félszáraz Cabernet Sauvignon vörös bora nyert aranyérmet. A vörös borok versenyében 10 ezüst helyezés született: Bihar megyéből a Yanka Pincészet, Szatmár megyéből pedig a Nachbil, a Pogány Pincészet, valamint a Cozma- és a Năstase Pincészet örvendhetett az elismerésnek, ami a nemzetközi pontozás nyomán ugyancsak magasra helyezett léc megugrásának felelt meg.

A Partiumi Falugazdász Hálózat nevében gratulálunk a borászoknak az elért helyezésekhez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában