Beruházás

2022.06.28. 07:49

Társasház épül a Földművesek terén

BN-összeállítás

A nagyváradi város- és területrendezési bizottság (CMUAT) jóváhagyta azt, hogy háromemeletes társasház épüljön a Földművesek (Țăranilor) tere 1. szám alatti telken. A terveket a Flavoia Invest cég nyújtotta be. „A területen, amelyen az épületet fel akarják építeni, korábban magánházak álltak, amelyeket az idők során felváltottak a földszinten különböző gazdasági tevékenységeknek helyet adó épületek. (…) Tekintettel arra, hogy a bizottság feladata a lakóövezetek védelme és az épületek esztétikai, urbanisztikai és funkcionális szempontból történő helyes keretezése, ezért megadta az előzetes jóváhagyást, azzal a feltétellel, hogy a beruházó bemutatja a bizottságnak a városrendezési tervet” – idézte Arina Moș alpolgármester szavait a városháza közleménye. 

A tervek szerint a téren egy 507 négyzetméteres telken kétemeletes plusz visszahúzott emeletes ingatlan épül, melynek földszintjén kereskedelmi tevékenységre alkalmas helyiségek lesznek, a felsőbb szinteken pedig összesen tíz lakás kap majd helyet, az épület mellett tizenegy parkolóhelyet alakítanak ki. A városháza közleménye emlékeztet arra, hogy ezt a projektet korábban már benyújtotta a vállalkozás a bizottsághoz, és akkor is megkapta a jóváhagyást, most azért tért vissza ezzel a tervvel, mert a terület beépítettségét akarja növelni húsz százalékkal. A bizottság azzal a feltétellel adta meg a jóváhagyást, hogy a beruházó közvitát rendez a környéken lakók körében az új elképzelésről, és amennyiben mindenki beleegyezik, akkor megvalósulhat az új terv, de ha lesznek ellenzői az elképzelésnek, akkor az eredeti tervet lehet majd kivitelezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában