Interjú

2022.06.10. 11:58

Sárik Péter: Nekem az egészben a játék a lényeg

2020-ban Fonogram-díjat kapott a Sárik Péter Trió X Bartók című lemeze, melyben Bartók Béla műveit dolgozzák át jazz stílusban. Az album erdélyi lemezbemutató turnéját június 1-jén Nagyváradon kezdte az együttes. Magyarország egyik legismertebb jazz-zongoristájával, Sárik Péterrel a váradi koncert előtt beszélgettünk.

Fotók: Alexandru Nițescu

Fotó:

Pap István

– Gyakori vendég Nagyváradon, mit jelent az ön számára a váradi közönség?

– Megszámlálni sem tudom, hányadszor játszunk már itt. Már lassan két évtizede minden évben koncertezünk Erdélyben. Szinte minden turnénk alkalmával nyilván Váradon is megfordultunk, pár év szünet után most hála az Égnek, újra itt vagyunk. Anno még a Posticumban kezdtük, aztán jött a Moszkva, de játszottunk már a filharmóniában, és a várban is a Festum Varadinumon, úgyhogy itthon vagyunk. A váradi közönség hasonlóan művelt közönség, mint általában a nagyvárosi, erdélyi vagy romániai, hiszen elmúltak már azok az idők, amikor csak Bécsig mentek a nyugat-európai zenekarok, a magyarok pedig nem jöttek ide. Annyiféle program van már itt is évtizedek óta, hogy kiművelt közönség van, amelyik tökéletesen tudja, hogy mikor hall jót, és mikor hall valami gyenge produkciót.

– Miért trió formációban muzsikál?

– Nekem nagyon fontos, hogy szabadon és a lehető legtöbb spontaneitással tudjunk zenélni. Ezt leginkább szólóban tudja megcsinálni az ember, hiszen, ha egyedül játszom, akkor hagyom abba, akkor gyorsítok, akkor lassítok, amikor gondolom, nem kell senkihez alkalmazkodni. De én nem szeretek egyedül játszani, nem is szoktam, nekem az egészben a játék a lényeg. Két ember is nagyon rugalmas tud lenni, de a szék is három lábon áll a legstabilabban, ezért mindig is arra gondoltam, hogy egy trió formációt szeretnék alapítani, ami tizenöt évvel ezelőtt meg is történt. És az is tervem volt, hogy ez a trió olyan legyen, mint egy mag, egy szűk család, amely vendégekkel játszik együtt. És ez így is van, nekünk vannak saját repertoárjaink, amelyeket hármasban játszunk, ugyanakkor fantasztikus énekesekkel és hangszeres vendégekkel is szoktunk játszani, amiben az a jó, hogy a trió mindig színpadon van, rengeteg koncertünk van, a repertoár nagyon változatos, így megunhatatlan.

– Honnan jött a késztetés éppen Bartók Béla műveit jazzesíteni?

– Ennek több oka volt. Az első az, hogy mi, jazz-zenészek nagyon szeretjük Bartók zenéjét, mert tiszta jazz. Már régebben megcsináltuk volna ezeket a feldolgozásokat, de a jogörökösök rendkívül szigorúan őrizték Bartók életművét, nem lehetett egy picit sem másképp játszani a műveket annál, mint ahogy ők azt gondolták, hogy Bartók gondolta. Ez nagy vitákat okozott, még fantasztikus zongoraművészünknek, a néhány évvel ezelőtt elhunyt Kocsis Zoltánnak is akadtak ebből problémái, még neki sem engedtek meg dolgokat. De a szerző halála után egy bizonyos idővel megszűnik a jogutódok őrködési lehetősége a művek fölött, innentől kezdve ezek felszabadulnak, így mi is és sok más jazz-zenész Magyarországon és a világon azonnal szinte ráugrottunk Bartók életművére, amint lehetőség volt rá. Ez volt a második ok, és aztán rögtön bejött a harmadik is: fennáll az a szerencsétlen helyzet, hogy mindenki tudja, hogy Bartók mekkora hatalmas személyisége a világ zenetörténetének, ráadásul magyar, mégsem vagyunk vele őszintén jóban. Az nem jóban levés, hogy udvariaskodva mindenki azt füllenti, hogy szereti Bartókot, miközben ez közel sincs így. Szerintem az lenne a jó, ha tényleg rajongásig kedvelnénk őt, de a zenéje nagyon nehéz és modern, úgyhogy teljesen érthető, hogy sokaknak idegen. Azt vettük észre, hogy a mi előadásunkban teljesen másként működnek ezek a szerzemények, ráadásul nagyon  ritka az az alkalom, amikor mondjuk valaki romkocsmába mehet Bartókot hallgatni. Egy ilyen hely és egy ilyen helyzet oldja azt a fajta feszültséget, ami fennáll Bartókkal szemben. Ez a fajta hangzás, ahogy mi játsszuk ezt a zenét, ismerős az embereknek, hiszen a dobot évtizedek óta hallgatjuk a popzenében, a rockzenében, Tibi (Fonay Tibor nagybőgős – szerk. megj.) pedig sokszor úgy bőgőzik, mintha népzenét játszana, így mindez egy egészen érdekes keverékké válik.

– Mikortól kezdték el feldolgozni Bartók műveit?

– 2018-ban jelent meg ez a lemezünk, és már nagyon régóta jöttünk volna vele koncertezni, de a pandémia ezt is meghiúsította. Gyakorlatilag a fél világot bejártuk már vele, de itt, Erdélyben ez lesz az első Bartók-turné, holott mindig itt szoktunk kezdeni. Ez már hagyomány nálunk: ha megcsinálunk egy albumot, azt elhozzuk Erdélybe, és a Bartók-lemezünkkel is ezt szerettük volna, különösképpen azért, mert a művek nagy részét itt gyűjtötte ezen a környéken, úgyhogy az még izgalmasabb, hogyan működik az ő zenéje itt.

– Hogyan válogatták ki azokat a Bartók-műveket, amelyeket feldolgoztak?

– Végig kellett hallgatni az egész életművét, mindig ez az első állomás. Ilyenkor én lejegyzetelem, mi az a darab, ami megfog, amiről úgy érzem, hogy lesz egy olyan ötletem, amiért érdemes feldolgozni. Nagyon fontos, hogy csak akkor szabad hozzányúlni egy eredeti műhöz, ha hozzá tudunk tenni valami pluszt, vagy valami olyasmit, amivel a mai fül számára esetleg befogadhatóbb lesz. Ez az első rosta. Emellett nagyon fontos megismerni a szerzőt, hogy minél jobban bele tudjunk bújni a bőrébe: milyen ember volt, mikor azokat a műveket írta, mi történt az ő életében, a környezetében stb. Ha már a zenéjébe belenyúlunk, akkor úgy nyúljunk bele, hogy értjük őt. Utána az ötleteket megpróbálom megvalósítani, akkor derül ki, hogy mi működik, és mi nem. Mikor mindez elkészül, akkor kezdünk el a zenekarral dolgozni, akkor ők is beleteszik a saját ötleteiket, de az anyag a koncerteken nyeri el végső formáját. És a koncerten derül ki, hogy miből kell többet, miből kell kevesebbet adni, mi az, amire beindul a közönség, mi az, ami nekünk tetszik, mégsem játsszuk koncerteken, mert nem működik.

– Melyik darab volt az, amelyet a trió szeretett élőben játszani, de a közönség hidegen fogadta?

– A II. Zongoraversenyből dolgoztuk fel a második tételt, ami egy grandiózus vállalkozás volt, hisz egy szimfonikus zenekari hangzást kell helyettesíteni. Szerette is a közönség, de az egy majd’ tízperces darab, nyomasztó, sötét részekkel, ami lehúzta a koncertet is, ezért már nem játsszuk.

– Hogyan tudták Bartók Bélának rendkívül változatos stílusú, hangulatú műveit egy koncertprogramba összedolgozni?

– Mivel az a célunk, hogy megszerettessük az emberekkel Bartók zenéjét, nagyon fontos, hogy dinamikája legyen egy koncertnek. Ha valamit nem szeretek az életben, azok az unalmas dolgok. Rövid az élet, nem rabolhatjuk egymás idejét. Azt gondolom, hogy ha valaki eljön és ad egy esélyt nekünk, Bartóknak és magának, akkor kötelességünk, hogy őt a szó legnemesebb értelmében szórakoztassuk. Ha csak az 1. Etűd jellegű, nagyon modern, nagyon dinamikus, és disszonáns darabokat játszanánk, akkor három-négy mű után sokan elhagynák a nézőteret. Mi inkább váltogatjuk a könynyebb és a nehezebben befogadható műveket, így van egy szép íve a koncertnek. Az erdélyi turnéra hoztunk két új darabot is, amelyeket eddig csak egyszer játszottuk. Az volt a tervem, hogy több új feldolgozást fogunk játszani, mert már készülünk az új Bartók-lemezre. Ez csak jövőre fog megjelenni, de azt szeretném, hogy mire a stúdióba megyünk, tökéletesre érleljük a koncerteken az új műsort.

– Bartók-feldolgozásokon kívül jelenleg milyen muzsikát játszanak?

– A Bartókon kívül van egy Beethoven programunk is, mindkettő tulajdonképpen a Jazzkívánságműsor koncertsorozatunkból indult. Ez 2010-ben kezdődött: megkértük a közönséget, hogy kérjenek tőlünk dalokat, bármit, csak ne jazzt, és mi feldolgozzuk a saját stílusunkra. A Jazzkívánságműsor lemezekből már négy jelent meg, kettőn külföldi, kettőn pedig magyar dalok vannak. A magyar dalokban Falusi Mariann énekel velünk, a külföldiekben Szőke Nikoletta, ezen kívül elég gyakran játszunk Berki Tamással, aki a magyar jazz-énekeseknek az atyja, mindenkit ő tanított és fantasztikus művész. Illényi Katicával szoktunk még rendszeresen föllépni, Romániából pedig Luiza Zannal, vele közös lemezünk is jelent meg, és a triónak vannak természetesen saját szerzeményeit tartalmazó produkciói is.

– Zeneszerzői munkásságáról is ejtsen néhány szót. Mennyire munka a zeneszerzés az ön számára, és mennyire ihlet?

– Melóból ez nem megy. Ha értékeset, tartalmasat, maradandót akarunk írni, ihlet kell. Azt sem tudjuk igazából, mi az ihlet, valószínűleg egy energia- vagy érzelmi többlet, aminek ki kell valahogy jönni, és ha festő vagy, akkor festesz, ha sportoló vagy, akkor kifutod magadból vagy rúgsz hat gólt, ha zenész vagy, akkor meg zenélsz és zenét szerzel. Ez nagyon érdekes és élvezetes folyamat, ezért is határoztuk el, hogy lesz újra saját szerzeményeket tartalmazó lemezünk. Az utolsó ilyen a Lucky Dog című album volt. Arra a kedvenc jazz-muzsikusaimnak írtam dalokat, öt fantasztikus vendég van a lemezen. Ennyi embert szinte lehetetlen egy koncertre összeszervezni, így sajnos nem játsszuk ezt az anyagot, ezért a következő lemez mindenképpen trió lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában