május 29., csütörtök

Magdolna névnap

E-roller

2022.06.09. 06:45

Nagy kérdőjel az elektromos rollerek használata a városi közlekedésben

Hasznos, környezetbarát, gyors – balesetveszélyes, zavaró, útban van. Nagy port kavar az elektromos rollerek hirtelen elterjedése a megyeszékhelyen. Az e-roller használatának előnyei és hátrányai is akadnak bőven.

Nagy kérdőjel az elektromos rollerek használata a városi közlekedésben

Fotó: Alexandru Nițescu

Pikó Stefánia

Amin a városvezetés, illetve a városi tömegközlekedési vállalat már hónapok óta ügyködik, több-kevesebb sikerrel, azt a Bolt nemzetközi cége egyik napról a másikra hozta el Nagyváradra: ahogyan azt észrevehettük már, a város tele lett úton-útfélen hagyott elektromos rollerekkel. Ezeknek meglehetősen vegyes a fogadtatása, ugyanis egyesek örülnek a hasznos járműveknek, mások viszont inkább csak balesetveszélyes mivoltukra gondolnak.
A Bolt járművei huszonöt különböző helyen parkolnak, legalábbis ennyi ponton helyezték ki őket alapból, ezen felül viszont a rollereket akárhol ott lehet hagyni a városban, nincs szükség dokkoló állomásra. A rollerek beindításához, a kifizetéshez ugyanis csak a Bolt telefonos alkalmazására van szükség. Ennek segítségével könnyedén megkereshetjük a tartózkodási helyünkhöz legközelebbi, szabad rollert, amit szintén az alkalmazáson belül, a rajta lévő QR-kód beolvasása révén indíthatunk be. A rollerek használata percenként 60 baniba kerül. Miután eljutottunk oda, ahová szerettünk volna, az alkalmazás térképe kijelöli, hová ajánlott, illetve hová nem ajánlott leparkolni a járművet. Ennek megfelelően úti célunk közelében hagyhatjuk a rollert. A bérlést a leparkolt roller alkalmazáson belül történő lefotózásával zárhatjuk le.
A közlekedési szabályokat a rollerezőnek mindenképp be kell tartania, a rollerek használatát legfőképpen kerékpárutakon ajánlják, ahol pedig az nincs, ott az autóút szélén ajánlott közlekedni, járdán semmiképp. A Bolt arra is felhívja a figyelmet, hogy fontos sisakot viselni, illetve vannak sebességre vonatkozó szabályok is – ezekről korábbi lapszámunkban írtunk. A szabályok betartása azonban az ügy kényesebbik része. Az elektromos rollerek szabálytalan használata, illetve a rollerezők figyelembe nem vétele autósként súlyos balesetekhez vezethet. Rengetegen haragszanak a rollerezőkre, főleg az autósok, ahogyan sok gépjárművezető a kerékpározókat sem igazán kedveli az utakon. A probléma azonban ebben az esetben is legalább kétirányú: a szabályokat mindkét félnek be kellene tartania, illetve a hatóságoknak is jobban oda kellene figyelniük az előírások betartására. A Bolt járművei már néhány hete jelen vannak a megyeszékhelyen, és ahogy az idő telik, egyre több baleset, illetve kellemetlen incidens történt.

Balesetek

Több, az e-rollerekhez kapcsolódó incidens is előfordult amióta megjelentek ezek a járművek a városban. Portálunkon is közöltük, hogy volt, aki egy macskát ragasztott a roller kormányára, amelyre már csak holtan bukkantak rá a helyi lakosok. Nem sokkal ezután a hatóságok arról számoltak be, hogy egy 14 éves tinédzser az Olaszi parkban ütött el elektromos rollerrel egy mindössze másfél éves kislányt, aki szerencsére nem szenvedett súlyos sérüléseket. Néhány nappal később a Zöldfa utcán történt hasonló baleset. Mihai Jurca városmenedzser a román sajtónak úgy nyilatkozott, a város szándékosan nem adott meghatározatlan időre engedélyt a rollerek Nagyváradon történő forgalmazására. A rollerek bevezetése, használata erősen megosztja a közvéleményt.

Nemrégiben jelent meg az egyik nagyváradi Facebook-csoportban egy fotó egy rollerezőről, aki épp a Magheru átjárón haladt át. A bejegyzést közzétevő helyi lakos azon háborodott fel, hogy a rollerező, aki egyébként kiskorú is, az úton halad nagy sebességgel, sisak nélkül, ráadásul egy olyan átjárón át, amelyik eléggé szűkös. A bejegyzést író hozzátette, az elektromos rollerekkel közlekedők gyakran haladnak a járdán az emberek között, ami szintén felháborító, tekintve, hogy milyen csendes és gyors járművek.
Minden oldalt megvizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a rollerezők gyakran veszélyeztetik saját maguk és a környezetükben lévők épségét a szabálytalankodásokkal, emellett az autósoknak nincs türelmük kivárni az alkalmat, hogy megkerülhessék az út szélen, egyébként a Magheru átjáró esetében szabályosan haladó rollerezőket, az illetékes hatóságok pedig nem foglalkoznak eleget a szabályok betartatásával. Erről árulkodik annak a nagyváradi rollerezőnek is a megjegyzése, aki portálunknak elmondta, hogy hetente 2-3 alkalommal közlekedik ezzel az eszközzel immár több mint egy éve: „ (…) és soha, de soha még csak rám sem nézett egy rendőr sem”
Ez utóbbi megfigyelés lehetséges, hogy változni fog. A közlekedési rendőrség, szerkesztőségünkhöz beérkező napi beszámolóiban szinte soha nem szerepelnek elektromos roller-használatra vonatkozó ellenőrzések vagy szankciók, de ez éppen az elmúlt egy-két hétben kezdett el változni, és egyre több, rollerezők számára kiosztott büntetésről adnak hírt. Feltehetően annak hozományaként, hogy hirtelen sokan kezdték használni ezeket a járműveket. A bírságok kapcsán Adrian Cioară, a közlekedési rendőrség vezetője a következőket nyilatkozta a Bihonnak: „Legyen szó gyalogosokról, járművezetőkről, kerékpárosokról és újabban az elektromos rollerek használóiról, a közúti közlekedési szabályokat mindenkinek be kell tartania az utakon. Ahogyan a gépjárművezetők és a kerékpárosok számára is vannak közlekedési szabályok, úgy a rolleresek számára is jogszabályokat vezettek be.”.

Forrás: Alexandru Nițescu

Vélemények

A témával kapcsolatban több autós véleményét is megkérdeztük. „Bár maga az elgondolás jó lenne, a sorrendet nem lett volna szabad felcserélni, tehát az infrastruktúrát kellene előbb megteremteni, mert az úgy nem megy, hogy 25-30 km/órával száguldoznak a gyalogosok között a járdán vagy a sétáló utcán a rollerezők, ugyanakkor az sem megoldás, hogy a KRESZ alapvető ismerete vagy betartása nélkül az autók közé száműzzék ezeket a hangtalanul suhanó járműveket.” – fogalmazott olvasónk, aki gyakran közlekedik autóval és kerékpárral is.
Egy másik olvasónk inkább arra hívta fel a figyelmet, hogy hajlamosak vagyunk mindenben csak a rosszat látni: „Nem igazán fogtam még ki őket forgalomban, amikor vezettem, de egyébként, ha láttam is őket a városban közlekedni, úgy vettem észre, hogy szabályosan közlekednek. Szerintem ez egy nagyon jó kezdeményezés, és elkeserítőnek tartom, hogy a társadalmunk mindig mindenben csak a rosszat látja, akármilyen új projektről legyen szó.”.
A gyalogosok szerint is dicséretes a kezdeményezés, és inkább a szabályok betartásával van a gond: „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom az elektromos rollerek bevezetését a hétköznapi közlekedésbe. Környezetbarát, praktikus eszközök, és ha valaki megszokja, megtanulja velük a közlekedést, nagyon hasznos lehet, én is szeretném majd igénybe venni őket. Az egyetlen, ami kicsit aggaszt, hogy gyakran a járdákon suhannak át velük az emberek, és mivel olyan csendesek, a használóik pedig nem sokat törődnek a csengetéssel – már ha van rajtuk egyáltalán csengő –, így szerintem eléggé balesetveszélyes. Nem egyszer velem is előfordult, hogy rámijesztettek így a rollerezők az utcán, és nem sokon múlt, hogy elcsapjanak vele.” A gyalogosok között ugyanakkor van, aki főként a felelőtlenebb fiatalok miatt aggódik: „A koncepció nagyon jó, tíz perc alatt bárhová el lehet jutni a városon belül, ami igazán hasznos, és a 60 bani percenként így meg is éri szerintem. Többször láttam viszont kamaszokat kettesével száguldozni rajtuk, amire én, anyai szemmel, aggodalommal tekintek. Jó lenne tehát, ha a szabályozásokra odafigyelnének a használók és az illetékesek is.”.
Az elektromos roller a leggyorsabb, legkörnyezetkímélőbb és legkényelmesebb közlekedési eszköz a városban – állítja válaszadónk, aki több mint egy éve rendszeresen közlekedik ezzel az eszközzel. „Bár biciklizek is, de hétköznaponként a nagy forgalomban jobbnak tartom az elektromos rollerrel való közlekedést, ugyanis gyorsabb megállni, elindulni kereszteződésekben, zebráknál stb. Mivel én már több mint egy éve használok elektromos rollert, az a tapasztalatom, hogy az autósok pont annyira nem figyelnek, mint a kerékpárosok esetében, és inkább csak dühöngenek, ha találkoznak velünk az utakon.” – fogalmazott. Hozzátette, a Bolt rollereinek elterjedése nem zavaró, inkább az, hogy gyakran a járda közepén hagyják őket, „pedig nem hiszem, hogy nagy dolog lenne a járda szélére tenni, vagy bicikliutak közelébe, ahogy a szabályozás is szól”. Tapasztalata szerint a közlekedési szabályokat nem tartja be minden rollerező, de nagy részük azonban igen, odafigyelve és preventíven közlekedik.
„Azt gondolom, hogy ki kellene küszöbölni azt a gondot, hogy otthagyják a járda közepén, vagy máshol, ahol útban van, de ezenkívül szerintem nagyon jó ötlet ezek bevezetése. Minden európai nagyvárosban lehet már biciklit és rollert bérelni, eddig persze Váradon is lehetett biciklit, de egyetlen egy gyűjtőpont volt, az OTL-s rollereknek pedig volt 2-3 gyűjtőpontja, de ez is kevés, talán ezért nem is volt annyira népszerű a program.” – mondta.
„Nem szidni kellene őket, hanem inkább az autósoknak is el kellene gondolkodniuk azon, hogy mennyivel tisztább, rendezettebb környezetben élhetnénk, ha időnként más közlekedési eszközt választanának.” – zárta gondolatait.
A nem reprezentatív, de árulkodó véleménykutatás alapján feltételezhetjük, egyetértés van abban, hogy a gond nem az elektromos roller találmányával és helyi elterjedésével van, hanem inkább az infrastruktúrával, illetve a közlekedési szabályok be nem tartásával, legyen szó rollerről, autóról vagy akár a tömegközlekedési eszközökről, tehát fontos volna az egymásra figyelés.

Forrás: Alexandru Nițescu
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában