Interjú

2022.06.22. 10:46

Nagy Feró: Ez életem legjobb zenekara!

Újra Nagyváradra érkezik a 10. Szent László Napok keretében a Beatrice zenekar. A koncert június 25-én, szombaton 21 órától kezdődik a Szent László téren. A formáció frontemberével, Nagy Feróval beszélgettünk.

Forrás: csolyospalos.hu

Hegedűs Krisztina

–  Máig a legismertebb albumotok az „Utálom az egész XX. századot”. A XXI. századról is ez a véleményed?

– A XXI. század a magyarság százada lesz, és különben is, az Úristennel megbeszéltem, és azt mondta, hogy „jól van na”. A XX. századbeli magyarok pórul jártak, maradjunk ebben. Viszont a XXI. században nagyon sokat változott a helyzet. Gondoljunk bele, hogy az elmúlt 12 év mennyire megváltoztatta a magyarok életét, mert egy zseniális vezető van az ország élén.

–  Hányszor változott a zenekar összetétele a megalakulása óta?

– A jelenlegi zenekari felállás már elég régóta együtt van. Van olyan is, aki 35 éve tagja az együttesnek, tehát az elmúlt 30 évben nagyon keveset változott a zenekar. Egyedül a gitáros pozíciója változott, mivel új gitárosunk van most már hat éve. Úgy gondolom, hogy mindenki megtekintheti majd Nagyváradon is, a Szent László Napokon, hogy ez most életem legjobb zenekara!

– Ki nevezett el a nemzet csótányának?

–  Én magam. Úgy gondoltam, hogy ha a nemzet csalogánya már nem lehetek – mert ugye az már volt –, bosszúból én leszek a nemzet csótánya, és ezzel idegesítem a kommunista rendszert. És sikerült is.

– Amennyiben újra megkeresnének, beülnél még egyszer az X-Faktor mentori székébe?

– Nehéz kérdés. Nem. Nem szeretnék anyagiasnak látszani – és most lehet, hogy a székely beképzeltség is előjön –, de úgy gondolom, hogy én annál sokkal többet érek. Az első három X-Faktor nekem köszönhetően lett igazán érdekes műsor, hiszen a nézők csak azt várták, hogy mikor fogok már beszólni és miket fogok mondani. Nincs szükség ott rám. De nem szeretnék az RTL Klubról panaszkodni, hiszen a Keresztanyu sorozatban is benne vagyok.

– Emlékezetes, hogy a legutóbbi nagyváradi koncertetek nemzeti ünnepünkre, 2020. március 15-re volt meghirdetve, de ezt pár nappal az esemény előtt lefújták, majd rövid időn belül az egész világot karanténba zárták. Hogyan vészelte át a zenekar ezt a nagy koncertek nélküli másfél éves időszakot?

–  Őszintén, nagyon kellemes volt az első hét. Nem mehettem sehova, mert én is fertőzött voltam. Nagyon jó volt itthon tölteni az időt, a saját telkemen, a saját házam környékén, viszont egy idő után idegesítővé vált a dolog. Nagyon nehéz volt kibírni, hogy másfél évig nem játszhattunk sehol.

–  Mit jelent számodra, hogy Kossuth-díjas lettél? Ez mégiscsak a legmagasabb kulturális kitüntetés Magyarországon.

–  Teljesen meglepett, maradjunk ebben. Amikor egy magas rangú barátom felhívott és mondta, hogy szeretne kijönni hozzám, kiderült, hogy azért jött ki, hogy gratuláljon. Én elsírtam magam. Az ember, amikor alkot és dalszövegeket ír és a világról véleményeket fogalmaz meg, nem azért csinálja, hogy Kossuth-díjat kapjon. Nagy boldogsággal tölt el, hogy ezt a tevékenységem mégis Kossuth-díjra értékelték.

–  Ekkora tapasztalattal a hátad mögött, sikerült megfejtened az évek során, mi az igazi rock and roll?

–  Az igazi rock and roll-t nem lehet megfejteni. Hogyha én azt megfejteném, akkor azt hinném, hogy nálam van a bölcsek köve... A rock and roll nem más, mint a korlátlan szabadság, de ha túlzottan rányomja a társadalomra a bélyegét, akkor az nem jó. Úgy gondolom, sokkal nagyobb a szabadsága a rock and rollnak, mint ami a világban van. A világ még nem érett meg erre, és valószínűleg soha nem lesz érett.

– Milyen üzenetet továbbítanál a nagyváradi rajongóidnak?

– Régen mindig az optimistán bele a reménytelenségbe volt az üzenet. Időközben rájöttem, hogy ez rossz. A XXI. században már nem lehet negatív üzeneteket küldeni, épp ezért üzenem, hogy legyen vidámság és legyen rock and roll!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában