Ünnepi istentisztelet

2022.06.14. 15:30

Kilenc fiatalt szenteltek pappá a KREK-ben

Ünnepi istentisztelet keretében péntek délben kilenc fiatalt szenteltek lelkipásztorrá a hegyközszentmiklósi egyházközség templomában, majd cikluszáró közgyűlést tartott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK).

Ciucur Losonczi Antonius

Józsué könyve 13. részének 1., 7. és 14. versére alapozta ünnepi igehirdetését Rákosi Jenő, az Érmelléki Református Egyházmegye esperese. Azt mondta: bár sok benne a név, illetve a felsorolás, mégis örvendett, amikor látta, hogy erre a napra ezt az ószövetségi szakaszt jelölte ki a Bibliaolvasó Kalauz, mert ott van benne azon áldott biztatás is, hogy legyünk bátrak, erősek, és ne rettegjünk, mely jó tanácsok nagyon is illenek ehhez az alkalomhoz.

Prédikációjában ugyanakkor három fontos dologra reflektált az esperes, ezek pedig a fordulópont, az odafigyelés és az örökség. Párhuzamot vont aközött, hogy a felolvasott szentírási részben az elhangzott el, miszerint a választott nép életében fordulat történt, hiszen befejeződött a zsidók honfoglalása, és ezzel egy új korszak kezdődött számukra, s meglátásában ugyanígy határkőhöz érkezett a cikluszáró közgyűlést tartó KREK, valamint a felszentelendő kilenc lelkész is. És ahogyan a zsidók is csak akkor győzedelmeskedtek a csatáikban, ha Istenre támaszkodtak, úgy a fiatalok is azért értek el sikereket, s jutottak el idáig, mivel az Úr útmutatásait követték. Szükségük volt emellett emberi cselekedetekre is, ezért köszönet jár egyházi elöljáróiknak, a szüleiknek, és más világi támogatóiknak. Feladatuk pedig ezután is lesz bőven: a jézusi szeretetparancsolat teljesítése és az evangélium hirdetése szégyenérzet nélkül. A mindenkire való odafigyelés, a Szentlélek lángjának ápolása és továbbadása azért, hogy aztán a szolgálatteljesítésük jutalmául megörököljék az örök életet, hangsúlyozta Rákosi Jenő.

Az istentisztelet második felében Forró László püspökhelyettes szólította fogadalom- és eskütételre a felszentelendő lelkészeket, akik ezután letérdeltek, s fogadták az egyházfőjük és az esperesek áldását. Kibocsájtó beszédében az Efezusi levél 3. részének 6–7. versét idézte Csűry István püspök, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy sajnos egyre bonyolultabb, kuszább és sötétebb a világ, s mintha csak fokozódna az Isten akaratának követési akarása és az emberi tetszelgés közt feszülő ellentét. De mi nem szabad, hogy a meghátrálás és az elszomorodás emberei legyünk, hanem határozottan és bátran ki kell mondjuk az igazságot, azt, hogy a keresztyén hitünk az, ami előrevisz minket, teszi szebbé, jobbá és boldogabbá a világot.

A felszentelési és második lelkészképesítő vizsgazáró-okleveleket Forró László és Bara Lajos főgondnok adták át. Még a kivonulás előtt a felszenteltek közül a nagyvárad-olaszi gyülekezetből érkezett Szegi Máté mondott köszönetet, s emelte ki azt, hogy szeretnének hasznos és építő tagjai lenni az anyaszentegyházuknak.

A szerző felvételei

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában