május 9., péntek

Gergely névnap

Jó hangulat

2022.06.26. 05:57

Fiatal zenészeket megszégyenítő módon zúzott a Nagy Feró és a Beatrice

Fiatal zenészeket megszégyenítő módon zúzott a Nagy Feró és a Beatrice

Nagy Feró és a Beatrice együttes fellépésével folytatódott a 10. Szent László Napok nagykoncertjeinek sorozata szombat este Nagyváradon.

Láthatóan sokkal többen kilátogattak a Szent László térre, mint pénteken. A zenekar nagy magabiztossággal vonta be a résztvevőket, és osztogatta a „feladatokat”, tudván, hogy több mint 40 év a „szakmában” elegendő volt ahhoz, hogy elnyerjék a közönség bizalmát. A közönség pedig mindenben benne volt, amire az együttes megkérte őket. Az interaktív koncertnek köszönhetően a jó hangulat csak fokozódott, a felcsendülő dalokat pedig kicsik és nagyok egyaránt énekelték. 

A fellépést a színvonalas előadásmód, a már megszokott baráti hangulat, valamint a vidámság és rock and roll jellemezte.

Többek között hallani lehetett A legnagyobb babos bulinóták című albumról származó Mielőtt végleg elmegyek, 8 óra munka és az Azok a boldog szép napok című, leghíresebb slágereiket. A koncertet követően a tömeg nagy része más szórakozási lehetőséget keresett magának, ám voltak olyanok is, akik a Szent László téren folytatták az estét. 

Fotók: Facebook/Szent László Napok

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában