2022.06.26. 13:33
Elkészült Szent László király homokszobra a nagyváradi várban

Fotó: Alexandru Nițescu
Pikó Stefánia
Igazán különleges alkotás avatóját tartották szombat reggel a nagyváradi várban a 10. Szent László Napok szervezői. Monostori Ferenc magyarországi szobrászművész először készített homokszobrot Nagyváradon, amely a városhoz és az alkalomhoz illően Szent László királyt ábrázolja.
Az avatóünnepségen Zatykó Gyula, a rendezvénysorozat főszervezője köszöntötte az érdeklődőket, illetve a díszvendégeket, így Tőkés Lászlót, aki az esemény fővédnöke volt, ugyanakkor kiemelte Kraus Emíliát, mint ötletgazdát. Bemutatta a közönségnek magát a művészt, valamint Csepel alpolgármesterét, aki véletlenül éppen Nagyváradon járt, és örömmel vett részt az átadón, tekintve, hogy a szobrászművész is csepeli.
Monostori Ferenc megköszönte a nagyváradi kiállítás lehetőségét. Az alkotófolyamat kapcsán megjegyezte, nem volt könnyű, akadt néhány nehézség, főleg az elején, végül azonban sikerült egy olyan művet megalkotni, amely az ő meglátása szerint is gyönyörű.

Zatykó Gyula a továbbiakban felhívta a figyelmet arra a zászlóra, amelyet Okos Márton ajándékozott az egyesületnek, és amely a nagy múltra visszatekintő magyar–lengyel kapcsolatot ábrázolja. Ennek egyik oldalán a lovagkirály látható, a másikon pedig Báthory István neve szerepelt, aki erdélyiként Lengyelország királya lett.
A homokszobrot kordonnal kerítették el annak érdekében, hogy minél kevesebb lehetőség adódjon annak megrongálására. Ha sikerül épségben megőrizni, az alkotás a téli fagyok idejéig bírja majd. A nem mindennapi mű kétségkívül az idei Szent László Napok sokadalmának legkiemelkedőbb látványossága volt.