Szent László Napok

2022.06.28. 12:00

Bemutatták Nagyváradon a Jovián György festőművész életművéről szóló monográfiát

Az alkotások értelmezési kísérletei kapcsán Zuh Deodáth elmondta, ő nem a képeket elemzi, hanem azt figyeli meg, hogy milyen gondolatokat ébreszt benne egy-egy alkotás.

Fotó: Alexandru Nițescu

Fotó:

Pikó Stefánia

Jovián György Munkácsy Mihály-díjas, nagyváradi indulású festőművész és grafikus életművéről, valamint festményeinek értelmezéseiről jelent meg tavaly Zuh Deodáth nagyváradi eszmetörténész monográfiája az MMA Kiadó gondozásában. A munkát a Szent László Napok keretében mutatták be múlt csütörtökön. A sok érdeklődőt vonzó találkozón a kötet szerzőjével, illetve magával a művésszel Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese, valamint Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője beszélgetett.

A monográfia több rétegből épül fel, hiszen a szerző amellett, hogy a legalapvetőbb információkat is lejegyezve összefoglalja Jovián György pályaképét azok számára, akik korábban esetleg nem találkoztak a munkásságával, a bevezető tanulmányban megpróbálja a művészt és műveit regionális vagy akár tágabb értelmezésben, a világművészetbe beilleszteni – magyarázta Szűcs György. A kötet ugyanakkor körülbelül 140 képet is tartalmaz, amelyek általában albumszerűen, egész oldalon vannak elhelyezve. A könyvbemutatón azt is megtudhattuk, hogy a szerző és a festőművész együttműködtek, együtt dolgoztak a kiadványon, és sokat beszélgettek, erről a könyvben is olvasni lehet.

Fotó: Alexandru Nițescu

Az alkotások értelmezési kísérletei kapcsán Zuh Deodáth elmondta, ő nem a képeket elemzi, hanem azt figyeli meg, hogy milyen gondolatokat ébreszt benne egy-egy alkotás. „Így én csak azt tudtam leírni, hogy mi jut eszembe, amikor látom a képet, tehát a saját gondolataimat próbáltam meg tulajdonképpen elemezni, azokat, amelyek a kép látványa nyomán merültek fel” – fogalmazott a szerző. „Nehéz mesterség a festészet, és beszélni is nehéz róla, mert ez egy olyan mesterség, amelynek látszólag, kívülről szemlélve úgy tűnhet, mintha nagyon egyszerűek lennének az eszközei. Éppen ezért az elmúlt kétezer évben folyamatosan sikere volt, ellentétben más művészeti formákkal. A festészetet mindenki ismeri, műveli, és beszél róla. A filozófusok azonban nagyon értenek ahhoz, hogy egyszerű dolgokról megmutassák, valójában végtelenül bonyolultak” – magyarázta. A festészet egyszerűségében nagyszerű mivoltáról a kötetben a festőművész is megszólal: „…egyik szépsége, hogy a műalkotás létrehozásához felhasznált anyagok alig-alig determinálják azt, ami utána létrejön. Abból, ahogyan a festék a tubusban van, vagy a vászonból, ahogy kifeszítjük a keretre, nem nagyon lehet következtetni a festmény művészi minőségére. Azt hiszem, hogy ez a tulajdonság teszi annyira nehézzé és sokfélévé. Annyira sok múlik a művészen, mint sehol máshol.”

A festőművész Nagyváradon nőtt fel, többek között Bukarestben, Párizsban és Rómában gyarapította képzőművészeti ismereteit, majd visszatért Nagyváradra, ahonnan jövőkép híján, 1982-ben Budapestre menekült. Pályája kezdeti alakulásának nagyváradi időszakát az elvágyódás érzésével jellemezte az akkori mindennapok nehézségei miatt. „Ugyanakkor mélységes melankólia fogott el, amikor láttam, hogyan pusztul a püspöki palota” – mondta. A romoknak és bontások jelenségének különös figyelmet szentelt a művész munkássága során, van is egy Bontások című sorozata. Budapesten a mindennapi környezet pusztulásával kezdett el foglalkozni, azt vette észre, hogy mindent lebontanak, mely épületek az ő gyerekkorában a fénykorukat élték. „A bontás folyamata pitoreszk valami, festői szemmel nézve iszonyatosan nagy kihívás” – jegyezte meg a művész.

A moderátor a szerkesztői munka folyamatáról kérdezte Pécsi Györgyit, az MMA Kiadó ügyvezetőjét, aki kiemelte, minden egyes alkalommal, amikor képekkel dolgoznak – márpedig általában képes könyveket adnak ki – újabb és újabb kihívás elé kerülnek, hiszen nem egyszerű feladat minél jobban tükrözni a művész eredeti alkotásait azok reprodukciói által. Az efféle munka során különösen fontos döntés minden apró szerkesztői részlet meghatározása.

A könyvbemutató után az érdeklődőknek lehetőségük volt megvásárolni a kötetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában