Euro Foto Art

2022.05.27. 11:01

Szent László városa az én városom

Forrás: Viktor József

Forrás: Viktor József

Az Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület az Összefogás Nagyváradért Egyesülettel közösen ismét megszervezte a Szent László városa az én városom elnevezésű fotóművészeti versenyt. A versenyzők három alkotással nevezhettek be a versenyre. A zsűri tagja volt Demeter Stefánia Katalin konzul, Morvay-Szabó Edina és Tóth István fotóművészek. Első helyezésben az összegyűjtött lájkok alapján Solymosán Krisztián részesült (407 lájk), második lett Fodor István (376 lájk), a harmadi helyezést szintén Fodor István nyerte 290 lájkkal. A díjazottak egy ingyenes, magyar nyelvű fotótanfolyamon való részvételi lehetőséget nyertek. A legjobb nagyváradi amatőr fotós címét a háromtagú zsűri ítélte oda, a cím tulajdonosának kilétét azonban még homály fedi, ezt ugyanis csak a mai, május 27-i, 18 órától kezdődő kiállításmegnyitón jelentik be a Vilidár István Fotógalériában. A kiállításmegnyitón részt vesz többek között Demeter Stefánia Katalin konzul is, zenés verses összeállítással közönség elé lép Thurzó Sándor József brácsaművész és Fórián Andrea. A kiállítás június 16-ig látogatható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában