Ünnepi szentmise

2022.05.15. 13:26

Szent László hermájának körbehordozásával elkezdődött a Festum Varadinum

Négy megyés püspök – Böcskei László nagyváradi, Veres András győri és Roos Márton nyugalmazott temesvári, illetve Virgil Bercea görögkatolikus főpásztor – is részt vett vasárnap délben a székesegyházban megtartott ünnepi szentmisén, majd az ezt követő körmeneten, Szent László király hermáját kísérve.

Fotó:

Ciucur Losonczi Antonius

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség zarándoklatra hívta az egyházmegye híveit, papjait és szerzeteseit húsvét 5. vasárnapján a székesegyházba, hiszen a helyi hagyomány szerint mindig ezen a napon ünneplik az egyházmegye alapítóját, Szent László királyt. A program 10 órakor kezdődött a zarándokok fogadásával és ráhangolódással. A 11 órai főpapi szentmisére az egyházmegye papsága, szerzetessége és hívei mellett a szomszédos egyházmegyékből is érkeztek szokás szerint vendégek. A szentmise főcelebránsa és szónoka Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke volt. Az ünnepre meghívást kaptak a Gyulafehérvári Papnevelő Intézet végzős papnövendékei is, akik a szentmisét követően Szent László ereklyéjét vitték a hagyományos hermás körmeneten a Petőfi park körül, ezzel is jelezve elköteleződésüket a lovagkirály erényeinek követésére.

A szentmise kezdetén Böcskei László nagyváradi megyés püspök köszöntött mindenkit, köztük kiemelten a világi vendégek közül Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettest és Cseke Attila fejlesztési minisztert, valamint a Szent László Líceum, a kisvárdai és a debreceni iskolák diákjait. Örömének adott hangot, amiért két év szünet után ismét a hagyományos módon lehet ünnepelni, és érkezhettek zarándokcsoportok is. Hangsúlyozta, mekkora szükség van az ehhez hasonló találkozásokra, egymást felkarolására. Arra kérte ugyanakkor Veres András püspököt, tanításával, buzdító szavaival tovább erősítse azt a szálat, mely a két egyházmegyét a történelem folyamán összekötötte. Közösen adjanak hálát Istennek a kegyelmi ajándékáért, hogy együtt ünnepelhetnek és erősödhetnek az ő forrásainál.

Az evangéliumi szakasz Szent Máté könyvéből szólt. Prédikációja kezdetén Veres András megjegyezte: amikor egy-egy évente ismétlődő eseményen kell beszélni, nehéz helyzetben van a szónok, hiszen nagy kihívást jelent, hogy ne bocsátkozzon ismétlésekbe, és közben valami újat tudjon mondani a hallgatóságának. Ráadásul, ha valahol a történelmi Magyarország területen a legtöbbet tudnak Szent Lászlóról, akkor valószínűleg éppen Nagyvárad városa az. Ezért úgy döntött, hogy két témára összpontosít inkább: miben mutat nekünk utat Szent László, és hogyan tudunk az ő példáját követve mi is a hétköznapokban megszentelődni. Hangsúlyozta: Szent László őszintén vágyott és törekedett az életszentségre. Gyakran elhangzik, hiszen igaz az, hogy Szent István országalapítóként, Szent László pedig -megtartóként vonult be a magyar történelembe. Vallotta, hogy csakis a keresztény hit alapjaira lehet építeni egy államot. Sokat küzdött ezért, és az alattvalóitól is azt várta el, hogy minden körülmények közt kövessék Krisztust. Ez napjainkban különösen értékelendő, hiszen nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy milyen támadásoknak van kitéve a kereszténység, komolyan aggódhatunk tehát a hitünkért. Ezért az anyák és a nagymamák vallásos szellemben kell neveljék a gyermekeiket és az unokáikat, hiszen e tekintetben nagy felelősség hárul a családokra. A tét nagy, mivel a lelke mélyén mindenki boldog akar lenni, egyáltalán nem mindegy azonban az, hogy ezt az állapotot hogyan érjük el: szabadossággal vagy pedig az erkölcsi törvények betartásával, erényes viselkedéssel. Szent László erre is figyelt, illetve a keresztény lovagok példaképe is volt, ahogyan tisztelte a nőket, asszonyokat és a Szűzanyát, nyomatékosította a győri egyházmegye elöljárója.

Az ünnepi szentmisén közreműködött a dr. Kristófi János Zsigmond kántor-karnagy vezényelte Szent László Ének- és Zenekar. Jelen voltak a győri határőr hagyományőrző egyesület tagjai, a fúvósok és a huszárok is.

Fotók: Alexandru Nițescu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában