Beszámoló

2022.05.05. 18:00

Küldöttjelölő gyűlés Értarcsán

Közlemény

Május 2-án szervezték meg Értarcsa községben a helyi, illetve körzeti beszámoló és küldöttjelölő RMDSZ-gyűléseket. A gyűléseket Borsi Lóránt ügyvezető elnökhelyettes vezette közösen a körzeti elnökkel, illetve Vajna Antal polgármesterrel. Az éradonyi, a gálospetri és az értarcsai helyi szervezet beszámolói után a községi tevékenységi beszámolót Kerezsi Attila alpolgármester, körzeti elnök prezentálta. Elmondása szerint a tavalyi járványügyi helyzet lazításait követően már meg tudták tartani a község minden településén a hagyományos családi napokat, mely igencsak nagy érdeklődésnek örvendett. Ugyanígy minden településen megtartották a nemzeti megemlékezéseket közösen a történelmi magyar egyházakkal, iskolával. A tavalyi évben karácsony közeledtével gyűjtést szerveztek a rászoruló gyermekeknek és egyedül élő, vagy rászoruló személyeknek. Ennek eredményeként negyvenöt családnak tudtak élelmiszer, édesség, gyümölcs és játékcsomagot átadni a községben. Pályázat útján sikerült díszfákat ültetni a településen, de szerveztek húsvéti bált is élőzenével, vacsorával. Jelenleg a népszámlálás zajlik, annak is az önkitöltési szakasza, melyben szintén igyekeznek segíteni az RMDSZ önkéntesei. Vajna Antal polgármester a jelenleg futó infrastrukturális fejlesztésekről tájékoztatta a megjelent tagokat, illetve szó esett a jövőbeli tervekről és az elbírálásra váró letett pályázatokról is. A beszámoló elfogadása után Kerezsi Attila, Vajna Antal, Szalkai Zsuzsanna, illetve Kóka Gyula póttag személyében nevesítették a megyei küldötteket, majd kötetlen beszélgetéssel zárult a gyűlés. Borsi Lóránt a népszámlálás prioritásáról és az ezen való részvételre való buzdítás fontosságáról beszélt. A megyei elöljáró arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos minden kérdésre válaszolni, mert a kérdőív utolsó részében vannak az etnikai, vallási identitásra vonatkozó kérdések.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában