Az iskolai falain kívül

2022.05.18. 12:00

Iskolanap: Szent László nyomában

Fotó: Ciucur Losonczi Antonius

Ciucur Losonczi Antonius

Szent László nyomában címszó alatt szerveztek kedden iskolanapot a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumban, a 30. Festum Varadinum ünnepségsorozat keretében. Ennek már többéves múltra visszatekintő hagyománya van a tanintézetben, viszont idén fordult elő első alkalommal az, hogy az iskolai falain kívül, több helyszínen is zajlottak párhuzamos tevékenységek. A program reggel misével kezdődött mindenki számára a székesegyházban, a legszentebb áldozatot Szabó Ervin spirituális atya mutatta be. Ekkor adták át a Bődi Zsófia tanárnő emlékére alapított tanulmányi ösztöndíjat, melyet Kovács Ilona diák vehetett át kitűnő matematikai eredményei elismeréseképpen. Ezt követően több csoportra oszlott a társaság. Az iskolában Dulău Dianna igazgatóhelyettes koordinálta az eseményeket, míg a püspöki palotában Konrád Katalin igazgató foglalkozott a gyerekekkel, két helyszínen is. A pincében a FIX Makerspace rendezvénytermébe irányította őket, ahol Gönczi József, a Romániai Vállalkozásokért Egyesület (ROVE) elnöke magyarázta el nekik, hogyan működik ezen közösségi tér, majd újraélesztési technikákra tanította őket, lévén, hogy ilyen képesítéssel is rendelkezik. Az emeleti részen pedig Perei Benita, a püspökség munkatársa kalauzolta végig a tanulókat az állandó kiállításokon. Volt még egy állomás az iskolanapon: a vár, hiszen, ha Szent Lászlóról van szó, akkor ennek megtekintése elkerülhetetlen.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában