Dánielfy Gergő és az Utazók a nagyváradi BorParton

Pikó Stefánia

– Nem először koncerteztek Nagyváradon, nem is olyan rég voltatok a Moszkva Kávézóban. Milyen élmény volt? Voltatok már korábban is itt?

– Nekünk ez volt az első koncertünk Nagyváradon, és nagyon élveztük. A legutóbbi turnénk keretében voltunk Váradon és Marosvásárhelyen, és mindkét koncert nagyon jó élmény volt. Korábban volt, hogy eltöltöttem egy hetet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen az ottani fiúkkal, lányokkal, ami szintén iszonyatosan jó élmény volt, szóval számomra fontos, hogy minél több időt töltsek a határokon túl, legyen szó koncertezésről vagy egyébről.
A külhoni magyar embereknek lélekmelengető érzés játszani. Például egy kovásznai városról tudom, hogy a lakosság szinte egésze magyarajkú, de Marosvásárhelyen tapasztaltam már olyat is, hogy senki nem akar és nem is tud magyarul megszólalni a boltban, és haragszanak is, amiért te úgy szólalsz meg, ezzel pedig eléggé megrázó szembesülni. Ebből a szempontból mondhatjuk, hogy valamennyire van eltérés a belföldi és külhoni koncertek között, mert ez az egész helyzet lélekmelengetőbbé alakítja az élményt.

– Nagy sláger lett a Násztánc, a Petőfi rádióban, de nem csak, naponta többször is lejátsszák. Hogy érzed, mennyire dobta meg ez a dal a zenekar ismertségét? Szembesültetek-e már azzal, hogy van, aki csak ezt várja például egy koncerten?

– Biztos, hogy adott valamit ez a szám, elcsíptünk még egy réteget, de nem gondolom, hogy aki eljön a koncertjeinkre, az csak ezt ismeri. Ez most rádiós sláger lett, szépen fut, és ennek nagyon örülök, de vannak még azért ezen kívül is olyan dalaink, amit ugyanígy várhatnak szerintem, mint az Elmegyek, elmegyek vagy az Azt mondtad. Igazából mindig kell egy ilyen húzódal, és hát remélem, hogy a Násztánc is ilyen lesz, vagy már most ilyen.

– A nyolcvanas évek szintipop hangzása a ti esetetekben csak egy hullám meglovagolása, vagy valóban szeretitek ezt az irányt?

– Mi nagyon szeretjük ezt az irányt, én nagyon sok nyolcvanas, kilencvenes évekbeli zenét hallgatok. Kifejezetten szerettem volna ilyen dalokat is írni, ezért a következő két-három számunk, amin dolgozunk, az ilyesmi lesz szintén. Ez az irány is változhat viszont idővel, meglátjuk, hogy mi lesz. A dalok kiadásával úgy kell haladni, ahogy az életérzések jönnek. Ha valamihez azért ragaszkodsz, mert most igenis ilyet kell írni, akkor az úgysem lesz jó. Ezért is van az, hogy ilyen is, meg olyan is a stílusunk egy albumon belül is akár.

– A zenéteket hallgatva talán nem mindenki tudja egyből eldönteni, hogy akkor most ezek pozitív kicsengésű dalok vagy sem. Hogyan tudnád megmagyarázni ezt a kettősséget?

– Ez a kettősség abban is megnyilvánulhat, hogy esetleg a dallamvezetés pozitívabb, mint a dalszöveg. A másik opció, hogy az első, második verze elmondja, hogy miről is szól ez a történet, és ez tényleg negatív töltetű, viszont a refrénben meg ott van, hogy „élni szeretnék”, ami egy nagyon fontos motívuma vagy pillanata a dalnak. Ettől lehet pozitív az egész, de közben meg azt mondja, hogy „Száz féle vagy nekem / Ha tudod a titkot, csukd be szemem / Az éjben majd megjelensz / És rám kacsintasz meztelen”, és ez a fontos: „Mert egy őrült kép, ami szorít itt bennem / Nem lesz senki mellettem és egyedül fekszem / Csak egy bevetett paplan, ami rám maradt / Vagy csak egy jól megírt színdarab”. Tehát vannak benne ilyenek, de ott van, hogy „élni szeretnék”, így tudnám ezt megmagyarázni. A refrénben mindig ott lesz a pozitív töltet, a remény.