Programajánló

2022.05.09. 12:38

Ákos is fellép a X. Szent László Napokon

Pikó Stefánia

Az idei Szent László Napok jubileumi lesz, ugyanis a Szent László Egyesület immár tizedik alkalommal szervezi meg a jeles rendezvénysorozatot, amely Nagyvárad, valamint Debrecen önkormányzatának közreműködése révén valósul meg, ezúttal mindenféle korlátozástól mentesen. A Szent László Napok idén június 20 és 26. között zajlik le, az első programok azonban már a „-2.” napon megkezdődnek.
Az egyesület, valamint a partnerek képviselői hétfőn, sajtótájékoztató keretében ismertették nagy vonalakban az esemény programkínálatát. A megszokottnak nevezhető programok mellett a jubileumi évhez méltóan mondhatnánk, nem is egy, hanem több „nagy durranással” is készültek a nagyváradi magyarság örömére: a Szent László Napok fő fellépői között szerepel a Beatrice, a Bagossy Brothers Company és Ákos – jelentette be Zatykó Gyula, a SZLN főszervezője. Az események, így a koncertek is, nemcsak a nagyváradi várban, hanem a város főterén, a Szent László téren is helyet kapnak. Az Ákos-koncert, mellyel június 26-án lezárulnak a programok, szintén a város főterén lesz.
A további részletekkel hamarosan jelentkezünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában