Terv

2022.04.02. 13:26

Két park lesz Biharpüspökiben

A nagyváradi önkormányzat két új park kialakítását vette tervbe Biharpüspökiben összesen kilencezer négyzetméteren. Az egyik park a Kerektó (Căpșunilor), a másik pedig a Templomdomb (Rectorului) utcán lesz.

Pap István

A nagyváradi önkormányzat már korábban kifejezte szándékát, hogy parkokat alakítson ki Biharpüspökiben, a Püspöki út és a Templomdomb utca közötti térségben. Itt 4000 négyzetméteren fog elterülni a zöldövezet. Az önkormányzat kapott 2500 négyzetméternyi telket a Mezőgazdasági Minisztériumtól arra a célra, hogy ott parkot létesítsen. Az ezen a telken lévő két házat már kisajátították, ugyanakkor lehetőség van további 1500 négyzetméterrel növelni a park területét, ehhez az kell, hogy megvásárolja a város az ezen a területrészen álló két lakást, mondta a tegnapi helyi tanácsülést megelőző sajtótájékoztatón Florin Birta polgármester. Az elöljáró tudatta, hogy a tulajdonosok amúgy is el akarták adni a házat, mert nem volt elég helyük arra, hogy kereskedelmi tevékenységre alkalmas ingatlanná alakítsák át azt. A tegnapi helyi tanácsülésen egyhangúlag megszavazták a házvásárlást. Florin Birta bejelentette, hogy a telken van még egy raktárhelyiség, amelyet a jövőben fognak kisajátítani.

Ugyancsak Biharpüspökiben, csak a Kerektó utcában alakítanak ki egy másik parkot, amely ötezer négyzetméteres lesz. A tegnapi helyi tanácsülésen a tanácsosok helyi közérdekű övezetté nyilvánították a területet, ez az előzetes feltétele annak, hogy közösségi beruházást lehessen ott végrehajtani. A tanácsülés előtt Florin Birta elmondta, hogy a telken van egy ház, amit ki fog sajátítani a város, az ingatlant ráadásul annak idején törvénytelenül építette rá a város telkére a tulajdonos, ennek ellenére ki kell majd fizetni neki a kisajátítási összeget, már csak azért is, mert időközben legalizálta az építményét. Arra a kérdésünkre, hogy változik-e az önkormányzat hozzáállása a magántulajdonhoz, és a jövőben kisajátítás helyett inkább vásárlással próbálja majd megszerezni azokat az ingatlanokat, melyek helyén beruházásokat akar megvalósítani, Florin Birta azt válaszolta, hogy az önkormányzat mindig előzetes értékbecslés alapján tesz ajánlatot a tulajdonosoknak, akik ha elfogadják az ajánlatot, akkor sor kerülhet az adásvételre, amennyiben pedig nem, akkor a város a kisajátítás mellett dönt, a tulajdonos pedig bíróságon kérhet több pénzt a kisajátított ingatlantulajdonáért cserébe. „Az értékbecslés az ugyanaz, mindkét esetben” – fogalmazott Birta, de lényeges különbség, hogy akik belemennek az adásvételbe, később már nem kérhetnek több pénzt az eladott ingatlanuk után, magyarázta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a erdon.ro legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában